Home / BLOG / Helyzetjelentés a fikakultúráról

Helyzetjelentés a fikakultúráról

Két legutóbbi jegyzetem a hazai politikai erők kormányzóképességét feszegette. Eddig körülbelül százan szóltak hozzájuk, leginkább álnéven. A jobboldali érzelmű kommentelők azt nehezményezték, hogy 1998 ürügyén Orbán Viktor médiapolitikai felkészületlenségét hangsúlyoztam, ezért baloldali hülyének neveztek. Noha azt is fejtegettem, hogy okult a kudarcából, és a második kormányzásra már felkészült. A baloldali érzelmű kommentelők azt nehezményezték, hogy a jelenlegi ellenzék Orbánnal ellentétben nem képes elhitetni magáról a kormányzóképességet, ezért jobboldali hülyének neveztek.

Az előbbiek kétszer annyian voltak, mint az utóbbiak. Megjegyzéseiken eltűnődtem, és arra jutottam, hogy vallomást kell tennem. Nem vagyok politikai szakíró, ha tehát beleártom magam a közéleti folyamatok értékelésébe, akkor meg kell barátkozni a gondolattal, hogy tévedhetek. Aki ezen a ponton ítél meg, annak akár igaza is lehet. Igen ám, de ez a napi rovat épp arra való, hogy az olvasói pontosításokat beépítsem a következő napi széljegyzetbe. Sok ugyanis a tanítványom, és nem röstellem előttük, hogy pontosításra szorulok. E mintából értik meg, hogy az újságíró minden tévedését nyilvánosan követi el, egyszersmind azonban élete végéig tanulhat, és tökéletesítheti a tudását.

Mindazonáltal szűkebb érdeklődési köröm a médiapolitika. Ezzel foglalkozom három évtizede, ezt tanítom több mint két évtizede, és egy szakajtóra való tanulmányom jelent meg róla. Vannak olyan kollégák, akik egy-egy korszakba alaposabban ásták bele magukat, mégis merem állítani, hogy a hazai médiapolitika legutóbbi száz évét nálam összefüggőbben senki sem ismeri. Az nem zavar, ha egy kommentelő lehülyéz, de rá hullik vissza, ha azért bélyegez meg, mert például kifejtem: Orbán Viktor 1998-ban anélkül vágott bele a kormányzásba, hogy a média összefüggéseit megismerte volna. Az első Orbán-kormány médiapolitikájáról ugyanis még 2003-ban írtam egy 30 oldalas tanulmányt, amely azóta több változatban látott napvilágot, hozzáférhető folyóiratban és a világhálón is.

A kommentelőktől nem várhatom el, persze, hogy utánanézzenek az adott témának, mielőtt véleményt formálnának 30 soros jegyzetemről. De ha információk híján, ráadásul világnézeti zsigerből küldenek el melegebb éghajlatra, akkor nem velem van baj, hanem velük.

Szerző: Zöldi László
Forrás: Médianapló

Olvasta már?

Berkovits György: Nagymamám hazaér

Megint gyalog indulnak el ketten Évával, másképp nem lehet, vonatok nem közlekednek. Mindenfelé üres tölténytárak …