Home / ELLENSZÉK / Ille István: Lemaradtam

Ille István: Lemaradtam

Tanultam én a kapitalizmus közgazdaságtanát, a szocializmus közgazdaságtanát, élveztem is, elég jól tudtam is a tanultakat hasznosítani – na, nem közgazdászként, csak értve a dolgokat – erre most kiderült, alaposan lemaradtam.

Hazai egyházfői sugallatra egy nem túl kompetens vidéki egyetemen beindul a keresztény értékeken alapuló vezetőképzés, aminek egyetlen egy fő tárgya lesz, a keresztény érték alapú közgazdaságtan ( a többi tantárgyat csak tréning jelleggel oktatják).

Nos, erről kétségtelenül sokan lemaradnak. Első sorban azért, mivel az oktatásban ugyan bárki részt vehet – ahol amúgy első sorban keresztény értékrendű gazdasági vezetőknek adnak diplomát – de mijafaszt keresne ott egy muzulmán, vagy zsidó, esetleg ateista? Hacsak úgy nem, mint a hagyomány: egyetlen egyetemi karra se nyert felvételt, de tanárnak még jó lesz. Az is egy diploma.

Másodsorban azért, mert mind a diploma értéke, mind a tananyag meglehetősen kérdéses.

Tessék mondani, mijafasz is az a keresztény érték alapú közgazdaságtan? Mert hát, amúgy a közgazdaságtan olyan társadalomtudomány, amely a gazdasági rendszerrel, vagyis a javak megtermelésével, elosztásával, értékelésével és fogyasztásával foglalkozik.

Orbanisztán esetében már meg is van az alapvető baj.: a javak elosztása, értékelése és fogyasztása kurva messze van a keresztény értékrendtől.

Ezek után, mégis, mijafaszt akarnak oktatni?  Azt, hogy egy rózsafüzér hány kiló kenyeret ér? Esetleg két üdvözlégyért mennyi csirke-farhátot adnak?

Elképzelhető, hogy nem lesz tolongás a felvételnél. De semmi gond, az egyházi iskolák majd kitermelik a létszámot. Elvégre a klérusnak is szüksége van képzett sekrestyésekre.

Szerző: Ille István
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Ille István: A néma sokaság

Ők azok, akiket nem véd semmilyen jog, semmilyen bíróság, semmilyen ügyvéd, talán civilek igen, de …