Home / HÍR / Ismét előkerült a süllyesztőből a Donáth-szobor

Ismét előkerült a süllyesztőből a Donáth-szobor

Újraírt narratívák az emlékezetpolitikában című rendezvényen Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, L. Simon László fideszes országgyűlési képviselő, valamint Bayer Zsolt publicista beszélgetett átpolitizált történelmi témákról az Akváriumban, ott hangzott el, hogy újra neki kellene futni a Donáth-szobor felállításának.

Az úgy volt, még 2016-ban, hogy a Szabadságharcosok Közalapítvány és a Magyar Politikai Elítéltek Közössége fel akarta avatni az 1947-ben kivégzett Donáth György mellszobrát Budapesten, az Üllői út és a Páva utca sarkán (nem legalja poén, ott lakott…), pár méterre a Holokauszt Emlékközponttól. Ebben az a cifra, hogy Donáth országgyűlési képviselőként az országgyűlésben és azon kívül folyó antiszemita diskurzus egyik hangadó alakja volt. Az ellene folyó per során még a bíróság előtt is a fajelmélet tudományosságáról, a rasszok eltéréseiről értekezett. Donáthot egy koncepciós per után 1947-ben végezték ki, olyan bűnökért, amelyeket nem követett el (a rasszizmusa egyébként nem volt a per tárgya). Az avatást akkor antirasszista demonstrálók megakadályozták, a szobrot pár nappal később el is vitték a helyéről.

Most megint itt van.

Előráncigálták.

A szobrának fölállítására tett kísérletet a DK antiszemita provokációként értékeli. Támogatja az ezzel szembeni tiltakozást, szolidáris a tiltakozókkal, a meghiúsult emlékmű-avatás fölmelegítésére tett gyalázatos javaslat pedig megítélése szerint Schmidt Máriának nem csupán politikusi, de állítólagos történészi munkásságába is hézagtalanul illeszkedik – írják közleményükben.

 

 

Szerző: Huppa.hu, MTI, MTI OS
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Lelki és egyéb szegények – Nemzetközi sajtószemle

SRF A Svájci Rádió és Televízió tudósítója, Urs Bruderer cikkét közölte honlapján, amelyben a szerző …