Home / VÉLEMÉNY / Jogászszemmel: Érpataki akasztás

Jogászszemmel: Érpataki akasztás

Érpatak hivatalos honlapján olvasható: „Eredményeinkre nemcsak országos szinten, de külföldön is felfigyeltek már.” Ha Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere a nem először elkövetett, nyilvános szimbolikus akasztásokat eredménynek tekinti, akkor igaza van. Valóban nem csak országos, nemzetközi botrányt is sikerült kavarnia.

A sújtásos maskarába bújt polgármester vezetésével „önkormányzati és civil tiltakozást” rendeztek „tiltakozásul az izraeli szabadkőműves terrorállam népirtása ellen”. A polgármester nyilvánosság előtt elmondott beszéde szerint „Izrael ma a palesztinok ellen ugyanolyan brutális népirtást, ugyanolyan holokausztot folytat, mint amiről állandóan pofáznak nekünk a médiában”. Beszéde végén egy szabadkőműves jelvényhez hasonlító ábrával tarkított izraeli zászlót taposott el, mondván: „így fogjuk eltaposni őket”. Majd a jelen lévő „hóhérral” felakasztatta a Simon Peresz volt izraeli államfőt és Benjamin Netanjahu miniszterelnököt ábrázoló bábukat.

(Az igen tájékozott polgármester még nem értesült róla, hogy Izrael államelnöke már nem Simon Peresz, hanem Reuven Rivlin.)

Ahhoz, hogy a rendőrség és az ügyészség megmozduljon, Izrael magyarországi nagykövetének kellett feljelentést tennie. Valahogy mostanában egyik szerv sem képes hivatalból észlelni, ha a szélsőjobbhoz tartozók bűncselekményt követnek el. Mint ahogyan a kormányhivatal sem él azzal a jogával, hogy „pert indíthat a sorozatos törvénysértést elkövető polgármester tisztségének megszüntetése iránt, illetve fegyelmi eljárást kezdeményezhet ellene”.

 FOLYTATÁS

Szerző: Sándor Zsuzsanna
Forrás: Vasárnapi Hírek

Olvasta már?

Cs. Kádár Péter: Márki-Zay Péter szupersztár

Amikor válság van, amikor az egekig csap az elégedetlenség, a nép a megváltóra vár. S …