Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Ki jósolhatta volna meg Trumpot? – Nemzetközi lapszemle

Ki jósolhatta volna meg Trumpot? – Nemzetközi lapszemle

The Nation

„Ki jósolhatta volna meg Trumpot? Lengyelország, Magyarország és Szlovákia” című cikkében John Feffer, A Külpolitikai Tanulmányok elnevezésű amerikai intézet Külpolitika fókuszban részlegének az igazgatója arról írt, hogy a hidegháború után a jobboldali populisták a gazdasági bizonytalanság kihasználásával kerültek hatalomra, és elemezte a címben szereplő három ország fordulat utáni történetét.

Első helyen Lengyelországról írt, ahol a külföldről hazatért, jobboldali Stanislaw Tyminski indult a rendszerváltás után az elnöki tisztségért, majd megállapította: a Kelet-Európában a rendszerváltás után bevezetett liberális reforokról mindenki azt hitte, higy „csak oda” utazás lesz a Skandináviához hasonlóan virágzó és unalmas jövőbe. Tyminski ezzel szemben egészen más, és sokkal sötétebb, kiszámíthatatlan, dühös, intoleráns jövőt vázolt fel, és ugyan ő maga mér a múlté, de úgy tűnik, most elérkezett az, amit felvázolt. Ma Tyminski „gyermekei” kormányoznak Kelet-Európa szinte minden országában, és az Egyesült Államok is egy hozzá hasonló vezető kezében van. Ezek az illiberális vezetők talán elérték hatalmuk zenitjét, de vajon tényleg ez-e a helyzet? Egy másik lehetséges forgatókönyvet még elképzelni is rossz: hogy ugyanis a politikai klíma mindenütt visszafordíthatatlanul megváltozott, és meggyengült. A kelet-európai fordulat évét, 1989-et úgy kell elképzelni, mintha egy vonat indult volna egy lepusztult állomásról, ahol nem kapható sem finom szendvics, sem olvasnivaló, az illemhelyek nem működnek, az információs pultnál nincs senki, és a hangszórók érthetetlen üzeneteket sugároznak. Amikor az indulást jelzik, az utasok felszállnak.

Néhány szerencsés az I. osztály kocsiiba kerül, ahol jó kávé van, és kényelmes fekhelyek, egy valamivel nagyobb csoport a másodosztály ülésibe jut, és mindenki más teljesen lepusztult vagonokba szorul.

Minden utasnak azt mondták, hogy a végállomás egy gyönyörűséges pályaudvar jól ellátott boltokkal, tiszta illemhelyekkel, segítőkész irányító rendszerrel, és egy olyan ország olyan városában áll, amelyet hasonlóképpen kiválóan vezetnek. A vonaton lévők mind azt hiszik, hogy egy csodálatos piaci demokráciába tartanak, ahol a politikai nézeteltérések és ideológiai harcok elvesztették jelentőségüket, csak a pragmatikus döntések maradtak, ezeket pedig politikacsinálók rágják át, és bürokraták jajtják végre. Az emberek tudták, hogy mit hagytak maguk mögött, és lelkesedtek a jövőért, de nagyon kevés elképzelésük volt az útról, amelyre elindultak. Ralf Dahrendorf német politológus szerint a pártok és politikai intézmények megteremtéséhez hat hónap, a piacgazdaság alapjainak kiépítéséhez hat év, és a kellő civil társadalom kiépítéséhez 60 év szükséges. Úgy tűnt, hogy néhány sztálinista maradványon és a szélsőjobboldalon kívül ezt a liberális projektet mindenki támogatja, és a szélesebb európai közösségbe vezető jegynek tekinti.

Az első években az átalakulás vonata mendegélt. A hátsó kocsikban volt ugyan némi morgás, de még minden utas a szerelvényen volt, és általános volt a terv, hogy elérik Nyugat-Európát. Az első években a vonat mendegélt. Végül az első osztályú utasok könnyedén megérkeztek Nyugatra. A másodosztályon utazók alig jutottak át a határon, a többiek meg nem jutottak messzire a kiinduló állomástól – írta a szerző. Saját 1990-es úti tapasztalatairól azt írta: úgy tűnik, a kelet-európai fővárosok elérkeztek Nyugatra, mindenki arra számított, hogy öt, de legfeljebb tíz éven belül úgy él majd, mint a bécsiek. Ha ez illúzió volt, akkor legalábbis részben azok a külföldi tanácsadók táplálták, akik akkoriban elárasztották a térséget. Sokak száméra pedig az átalakulás csak néhány évig tartott, mert a városok hamar a multinacionális cégek tisztségviselőnek és a civil szervezeteknek helyet adó költséges hellyé váltak. A cikk egy lengyel külügyminisztériumi tisztségviselő 2013-as nyilatkozatát idézve azt írta: „Nyugat-Németország 1965-ben mér Európa leggazdagabb és legtermelékenyebb országa volt, és ezt 20 év alatt érte el. A legtöbb embernek az okozta a legnagyobb csalódást, hogy ennyi év után sem tudtuk behozni a lemaradást”. A liberális projekt annyiban sikeres volt, hogy szinte minden kelet-európai államot bevitt az EU-ba. Végül azonban a várakozások és a valóság közötti, nem szűkülő szakadék miatt a szavazók kezdtek valami más után nézni.

„Orbán Viktornak Tyminskihez képest jobb volt az időzítése” – írta a szerző. Magyarországra térve ismertette Orbán indulását, és azt, hogy olyan pártot alapított, amelyhez csak 35 év alattiak csatlakozhattak. Az 1994-es választásokon a Fidesz ugyan visszaesett, de Orbánnak ennél nagyobb csalódás volt az a mód, ahogyan az SZDSZ – a Fidesz „felnőtt verziója” koalícióra lépett a szocialistákkal. Ez volt az a pillanat, amikor elgondolkodott azon, hogy valóban a liberalizmus-e a megfelelő húzóerő saját személyes ambíciói számára, és elkezdte átalakítani pártját és önmagát. Amikor a gazdasági reformok következményei lecsaptak, Orbán az egyre erősebben illiberális magyar nacionalista szerepébe bújt, és egykor liberális pártja az új jobboldal oszlopává lett. 2010-ben másodjára is miniszterelnök lett, és ezt a helyet azóta tartja. Orbán figyelemre méltóak sok területen megelőzte Trumpot. Országa Oroszországgal szembeni régi ellenszenvét megfordítva körüludvarolta Putyint, és azt ígérte, hogy az orosz államhoz hasonló módon „illiberális állammá” alakítja Magyarországot. Harcba szállt a mainstream újságírás ellen, igyekezett akaratához igazítani az igazságszolgáltatást és az Alkotmánybíróságot, és úgy változtatta meg az államapparátust, hogy az a támogatói javára váljon. A talán leginkább baljóslatú fordulatában az alt right magyar változatának udvarolt a bevándorlók elleni álláspontjával és néhány antiszemita gesztussal” – írta Feffer. Megállapította:

Trump most Budapestet és Varsót épít Washingtonban, amikor tudtán kívül Orbán és Jaroslaw Kaczynski példáját követi.

Ezt követően hosszan elemezte a közös jegyeket, majd rámutatott: az ide-oda lengő inga hasonlata nem érvényesül, a kelet-európai választók nem mutatnak hajlandóságot arra, hogy vissza akarnának térni a liberális demokráciához, amely elvitte országukat az Ígéret Földjére, az EU-ba, és példájukat a térség más országai is követik. Európában az EU, amelynek nagy politikai súlya van, még ellensúlyt alkot a liberális projekt ezen elutasításához. Ám amennyiben nem tudja átalakítani a politikáját úgy, hogy ne csak a gazdag államoknak és embereknek kedvezzen, az EU reformjai nem fogják tudni feltartóztatni a reakció áradását. Néhány javaslat talán valamennyire vissza tudja fogni a száguldó kapzsiságot, de ezek a reformok nem fogják jelentősen fokozni a liberalizmust Kelet-Európában , hacsak a szervezet nem kezd el figyelmet fordítani a kontinens két része közötti, valamint a térség államaiban a nagyvárosok és a vidék között tátongó szakadékokra. – írta a szerző.

Az amerikai helyzet további elemzése után megállapította: ha a Trump féle „populizmusról” van szó, Kelet-Európa járt az élen.

Most az a kérdés, hogy újra úttörő lesz-e. Ha a Trump-ellenes erők nem foglalkoznak a szavazók status quo feletti folyamatos utálkozásával, a kelet-európai példa sötét kilátásokat nyit egy olyan amerikai jövőre, amelyben a jobboldali libertáriusok, intoleráns nacionalisták és alt right szélsőségesek erősítik egyre inkább szorításukat az államapparátuson. Az inga kilengésére várni olyan, mintha Godot-ra várnánk. A politikai rendszer nem fogja magától visszanyerni egyensúlyát. Kelet-Európában, akárcsak az Egyesült Államokban az ellenzéknek meg kell szabadulni a liberális projekt azon elemeitől, amelyek önpusztítónak bizonyultak – mint az egyenlőtlenség gazdasága és a hatalmasokkal való összejátszás -, és a jobboldali populistákkal szemben valós ellenpontot kell felkínálnia. Ha ez nem történik meg, bízvást úgy tekinthetjük, hogy a liberalizmus nem támad fel, búcsút mondhatunk a szociális jólétnek, és felkészülhetünk arra, hogy nagyon gonosz idők következnek – írta a szerző.

 

Belltower

A magát a digitális civil társadalom orgánumának nevező, berlini székhelyű portál „Az európai fasiszták keleti forradalomban reménykednek” címmel közölt terjedelmes cikket a német, olasz, brit, görög, spanyol és szlovák fasiszta pártok Csehországban tarott konferenciájáról, amelynek témája „Európa jövője, a nacionalista pártok mai feladatai, és a bevándorlás inváziójának feldolgozása” volt.

A szerző részletesen beszámolt a konferenciára, noha az nem volt sajtónyilvános, és részletesen szólt a résztvevő pártokról, és az elhangzott felszólalásokról. Egyebek mellett megállapította: több résztvevő óva intett az európai integrációtól, amelyben Moszkva korábbi szerepét Brüsszel viszi. Nick Griffin, a brit szélsőjobboldali APF alelnöke arról beszélt, higy a V4 determinált arra, hogy Európa bástyája és jövője legyen. Azt mondta, a gyerekek ott biztonságban vannak, és egy szép napon gyerekeikkel és gyermekeik gyerekeivel „visszaszerzik az elveszett területeket. Addig azonban a nyugati liberális Európa felszámolja önmagát, mivel csak Németországban és Nagy-Britanniában a migránsok milliói kerültek katonaságra alkalmas korba, miközben a brit hadseregben mindössze 40 ezer ember van fegyverben”. Az APF elnöke, valamint az olasz Forza Nuova elnöke beszédében egyaránt a megváltozott Kelet-Európáról beszélt, amely „Brüsszelnek ellenálló tömb”, és meg fogja mutatni Európa más államainak, hogy lehetséges a nemzeti forradalom”. Az olasz szélsőjobboldali szerint Európa megmentését három erő éri majd el: egy olyan kormány, amely megvédi a népet és támogatja a nép oktatását, az egyház, és egy nacionalista mozgalom, amely nem csak néven nevezi a negatívumokat, hanem kidolgozza az újraindulás tervét is. A szerző úgy látja, hogy mindez eléggé szegényes ahhoz képest, hogy ezek a személyek, akik politikusok akarnak lenni, milyen tömegeket vonzottak még alig néhány éve. Mostanra azonban messze lemaradtak a profi, és részben meglehetősen sikeres populista pártok mögött. A valóban sikeres nacionalisták el sem küldték képviselőiket a tanácskozásra.

 

ARD

A német közszolgálati televízió kedden riportfilmet sugárzott arról, hogy Magyarország a keleti és nyugati szélsőjobboldaliak menedékhelyévé vált.

Újra és újra kongresszusokat és találkozókat tartanak itt, akad, aki oda is költözik, mert úgy érzik, még legmagasabb szinten is szívesen látják őket. A magyar kormány és Orbán Viktor ugyan ismételten azt állítja, hogy határozottan fellép a szélsőjobb ellen. De emellett más üzenetek is vannak. A film készítői bepillantást adnak a magyarországi jobboldali hálózatba, és az európai és amerikai szcénára gyakorolt befolyására – írta az adó honlapján a felvezető szövegben. A filmet ismertetve a felvezetőben megemlített „más üzenetek” közül Orbán Viktor idén februári kijelentését idézte arról, hogy az ország befogadja az „igazi menekülteket”, azokat a német, holland, francia és olasz ijedt politikusokat és újságírókat, „akik itt, Magyarországon találják meg azt az Európát, amelyet hazájukban elveszítettek”. „A meghívásnak sok szélsőjobboldali eleget tett, például a brit James Dowson és Nick Griffin, és állítólag a német Horst Mahler és Mario Rönsch is Magyarországon merült alá. Időközben a magyar kormány reagált, és kiutasította Mahlert, Dowsont és Griffint. A film azt kutatja, vajon Magyarország a szélsőjobb csomópontjává lett-e, olyan hátországgá, ahol meg tud szerveződni? ” – áll az ARD honlapján.

 

Politico

Dimitris Avramopoulos uniós biztos szerint a dublini szabályok átalakítása 3-4 hónapon belül befejeződhet. A dublini szabályok kimondják, hogy az a tagállam felelős a menekültekért, ahol először az EU területére lépnek.

A különösen súlyosan érintett Olaszország és Görögország szerunt ez nem tisztességes, míg több közép-európai állam, így Lengyelország és Magyarország megtagadta a menekültek kötelező EU-döntés alapján való befogadását. A biztos kifejtette, hogy nagyon keményen dolgoztak a tagállamokkal, és úgy látja, a tárgyalások befejezése néhány hónap kérdése. „Új Dublin szükséges ahhoz, hogy tisztességesebb legyen a felelősség megosztása” – mondta. A probléma régen napirenden van, 2016 decemberében Máltát bízták meg a konszenzus elérésével, és alig egy évvel később, idén októberben az EU vezetői azt mondták: remélik, hogy 2018 első felében meglesz a konszenzus. A jelentés ezzel kapcsolatban európai diplomatákat idéz, akik azt mondták, a ma érvényes dublini rendszer kidolgozása több évig tartott. Múlt héten a soros elnökséget betöltő Észtország új javaslatot terjesztett elő a dublini rendszer reformjára, amely nem tartalmaznak kötelező elemeket. Ezzel kapcsolatban kelet-európai diplomaták azt mondták a portálnak, hogy még nem tanulmányozták alaposan a javaslatot, de úgy tűnik, hogy az az ő nézeteik felé vezető lépés. A politikai „forró krumplit” most Bulgáriának, a következő soros elnöknek a kezébe adják. Az Európai parlament Civil szabadságjogok bizottsága októberben teljesen más javaslatot támogatott, amelynek értelmében az az állam, ahol a menekült először európai területre lépett, már nem automatikusan lenne felelős az illetőért. Az elért megoldást végül az Európai Parlamentnek kell majd jóváhagynia.

 

Die Welt

A jobboldali konzervatív német lap a német dpa hírügynökség jelentését közölte, amely szerint az AfD az új vezetők megválasztásával tovább csúszott jobbra.

A tanácskozás középpontjában először a hatalmi harcok álltak, aztán a delegáltak a többi pártra tüzeltek. Jörg Meuthent, az Európai Parlament képviselőjét, és Alexander Gaulandot, a párt Bundestagbeli frakciójának elnökét választotta meg a kongresszus társelnökökké, megakadályozva ezzel, hogy a párt berlini szervezetének vezetője, a mérsékeltebbnek tekintett Georg Pazderski legyen az egyik társelnök (bár megválasztották alelnöknek), így a párt tovább csúszott jobbra. Gauland és Meuthen megválasztásával most két olyan ember áll a párt élén, aki védi Björn Hocke türingiai szélsőjobboldalit, aki ellen még az előző pártelnök, Frauke Pery alatt indult pártfegyelmi. A vezető kettősben nincs képviselője a reálpolitikai irányvonalnak. Tény azonban, hogy a további elnökségi tisztségek betöltésénél elbukott a jobboldali nacionalista szárny több képviselője. Megerősítették tisztségében a szintén mérsékeltebbnek tekintett Alice Weidel frakcióvezető-helyettest. Gauland megakadályozta, hogy erre a tisztségre a neonáci Nemzeti Demokrata Párt egy képviselőjét. Petry, a párt volt elnöke úgy látja, az AfD most már teljesen a jobboldali nacionalista szárny kezében van. „Most beteljesül az, amire Björn Höcke mindig is törekedett: Meuthen személyében egy további marionett az elnök” – idézte a hírügynökség Petry Bild Zeitungnak adott nyilatkozatát, amelyet Gauland az ARD tévé adásában visszautasított.

 

Brinkwire

A portál a Deutsche Welle tudósítójának tollából a Német Alternatíva Németországnak (AfD) szombati kongresszusáról számolt be azzal, hogy mind a tanácskozáson, mind az épület előtt az utcán teljes egészében megnyilvánult az AfD megosztó politikája.

A párt fő célpontja a menekültek, amióta az eredeti Európa-szkeptikus, fiskális konzervativizmusból a mai migránsellenes nacionalizmusba váltott. Az AfD a legnagyobb ellenzéki erő lesz a Budnestagban, amennyiben Németországban újra nagykoalíció lesz, és ez lehetővé teszi, hogy képviselői megnyilvánuljanak a testületben. Arról beszéltek a felszólalók, hogy ideje a választási kampány után munkához látni, teljes hét órába került, hogy eljussanak a lényeghez: a vezetők megválasztásához, akik meghatározzák majd a párt irányát, ahhoz, hogy az AfD elérje kitűzött célját, és „kormányzásra kész párttá váljon” a 2021-ben esedékes következő választásokra. A vezetők megválasztása előtt azonban a párt azt tette, amit 1913-as megalakulása óta mindig: nevezetesen szinte minden kérdésben szekértáborokra oszlott. Először szűk többséggel (51-49 százalékos arányban) úgy döntöttek a résztvevők, hogy megtartják a párt kettős vezetését, és ezzel szinte biztosították, hogy fennmarad az örökös belharcok hagyománya. Az AfD szereti az emancipációval leplezni a status quo elleni támadásait, de az ellene zajló utcai tüntetések jól mutatják, mennyire megosztó a párt politikája Németországban, ahol a második világháború utáni idő óta nem volt szélsőjobboldali párt a parlamentben. A kongresszusnak helyet adó épület körül mintegy 6000 ember tüntetett az AfD ellen, és akárcsak a legutóbbi alkalommal az egész országból érkezett több ezer rendőr biztosította a tanácskozást. Még csak ez után derül majd ki, hogy az AfD le akar-e bontani bizonyos demokratikus struktúrákat, mint Orbán Viktor és a PiS párt tette Magyarországon, illetve Lengyelországban. Sokat tenni nem tud egy többségi kormány esetleges létrejöttének megakadályozására. A kongresszuson úgy döntött, hogy folytatja az etnonacionalista kurzust, amely oly sok szavazatot hozott. Végül Jörg Meuthent, az Európai Parlament képviselőjét választotta meg elnöknek, és újraválasztotta tisztségére az eddigi társelnök Alexander Gaulandot.

 

Georgia Today

A Tbilisszi Művészet Palotájában kiállítás nyílt Zichy Mihály magyar festő és illusztátor műveiből, akit Grúziában azért élvez megkülönböztetett tiszteletet, mert az 1847-től az orosz cári udvarnál dolgozó Zichy illusztrálta Sota Rusztaveli középkori költő„Tigrisbőrös lovag” című, nemzeti eposznak tekintett, művének 1881-ben megjelent első kiadását.

A kiállítást a magyar múzeumok részvételével a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 25. évfordulója alkalmából rendezték.

 

 

 

Szerző: hj
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Fábián András: Mi a diktátort magunk választjuk

A simabeszédű Lázár Jánost nem azért kell időnként meghallgatni, mert ő az igazság bajnoka, vagy …