Home / HÍR / Kiengedte Kína az elhunyt Nobel-békedíjas aktivista özvegyét

Kiengedte Kína az elhunyt Nobel-békedíjas aktivista özvegyét

A kínai külügyminisztérium tájékoztatása szerint orvosi kezelésre érkezett Németországba, ezért hagyhatta el az országot. Helsinki érintésével érkezett meg Pekingből a berlini Tegel repülőtérre, mindössze egyetlen nappal az után, hogy Li Ko-csiang kínai miniszterelnök tárgyalt Angela Merkel német kancellárral a német fővárosban. Berlin már korábban jelezte, hogy befogadja Liu Hsziáét, ha ő is úgy akarja.

Az 57 éves Liu Hszia férje, Liu Hsziao-po 2010-ben nyerte le a Nobel-békedíjat, de nem vehette át az elismerést. Éppen 11 éves börtönbüntetését töltötte, melyet rendszerellenes, ellenzéki tevékenysége miatt szabott ki rá a kínai bíróság. Egy évvel ezelőtt, májrákban halt meg, kevéssel az után, hogy romló egészségi állapota miatt elhagyhatta a börtönt.

Liu Hsziát nyolc éven át bármilyen vádemelés nélkül tartották házi őrizetben a kínai hatóságok. Barátai és jogvédők az elmúlt hónapokban nyilvánosan is aggodalmuknak adtak hangot Liu mentális egészségi állapota miatt, mert nehezen viselte az elszigetelt bezártságot, és megviselte férje elvesztése. Egy barátjának jogvédők szerint arra is utalást tett, hogy ha nem szabadulhat ki, megöli magát.

Fotó: Pekingi Kacsa

Szerző: Huppa, MTI
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Orbán Viktor ma este Montenegróban vacsorál

Kedden Podgoricában megbeszélést folytat Dusko Markovic miniszterelnökkel és Ivan Brajovic parlamenti elnökkel, majd Milo Djukanovic, …