Home / HÍR / Kistelek megmutatja, százezer forintból is lehet gazdálkodni

Kistelek megmutatja, százezer forintból is lehet gazdálkodni

Kisteleken Kárpát-medencei kegyeleti parkot és temetkezési múzeumot alakítanak ki, amely az egykor ott élő embereknek, népeknek, kultúráknak állít emléket – tájékoztatta a város önkormányzata pénteken az MTI-t.

Itt jönne az a rész, amelyben csak úgy repkednek a milliók. Azonban, ha az MTI nem írta el, Kistelek kevésből is képes gazdálkodni, ugyanis a közleményben azt írták, hogy a kegyeleti park, a temetkezési múzeum, valamint egy szabadtéri színpad

százezer forint pályázati támogatásból jön létre.

A projekt célja, hogy összegyűjtse és bemutassa a Kárpát-medencében élő népekre, etnikai csoportokra, a különböző tájegységek lakóira jellemző sírokat, sírjeleket és sírépítményeket, áttekintést nyújtva történeti és néprajzi összefüggéseikről. A száz négyzetméteres látogatóközpont interaktív elemekkel is várja majd látogatóit, a szabadtéri színpad pedig történelmi színjátékok helyszíne lesz.

Most már csak az az izgi, mit takar az “interaktív elem” kifejezés…

Kistelek a helyszíne és ihletője Móra Ferenc A bába című írásának.

Fotó: Kistelek, zsidó temető

 

Szerző: Huppa.hu, MTI
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szijjártó megint beleszállt Ukrajnába

Ukrajnáról bebizonyosodott, hogy az egyik leginkább féltve őrzött európai értéket, a kisebbségek védelmére vonatkozó jogszabályt …