Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Konok Péter: A spirál

Konok Péter: A spirál

Hogy így egyre jobban átitatja napjainkat az erőszak, szóbeli, írott, fizikai, ahogy egyre inkább szédülünk bele valamiféle acsargó spirálba, gyakran eszembe jut, hogy milyen nehéz megütni egy emberi arcot.
Kőbányán nőttem fel, verekedős gyerek voltam. Sokan voltunk azok. De mások a gyerekkori verekedések, lökdösődés, gáncsolás – és más valakit arcul ütni úgy, hogy előtte a szemébe nézel. Akkoriban sosem ment, párszor meg is vertek e gátlásom miatt.
Dühből, vagy hideg számításból üt-e arcon valakit az ember, az sem mindegy, de a dolog mégiscsak az arcról szól.
Mert – bár nem akarok itt sem Coelho, sem ájtatos szemforgató lenni – az ember olyankor a saját arcát is üti. Vagy mindenkiét. (Van, aki számára éppen ez jelenti a dolog vonzerejét.)
Igazából egyszer vágtam ököllel, telibe arcot, már huszonévesen. Villamosmegállóban álltam, az Orczyn vártam a 28-ast, a keskeny járdaszigeten. Mellettem biciklista húzott el, mögötte kisebbfajta, barna kutya kocogott. És egy ott álló, amúgy jókora fickó csak úgy viccből, én nem is tudom, miért, hogyan, belerúgott a kutyába, kirúgta az útra, a kocsik közé.
Gondolkodás nélkül ütöttem. Teljes erőből, középre. Akkor, egy pillanatig nem láttam szemeket, orrot, szájat – csak célpontot. Azt akartam, hogy fájjon, reccsenjen, fröcsköljön.
Ez a teljes dehumanizálás. Hogy csak célpontok vannak.
Hogy semmi sem fontos, csak a freccsenő gyűlölet.
Megalázó volt, ócska, undorító.
A történet folytatása nem lényeges: a fickó elesett, a biciklista visszafordult, a kutyát nem gázolták el, a népharag mellém állt, a fickó elkotródott, még hosszú ideig kiabáltak utána dühösen a megállóban várakozó cigányasszonyok, ahogy ment elfelé, végül eltűnt a sarkon, ahol akkor még valami büfé állt.
Én pedig rettenetesen szégyelltem magam, megdöbbenve ráztam megfájdult kezemet. Nem azért, amit tettem, az helyénvalónak tűnt; azért, hogy áthágtam egy olyan tabut, a saját belső tabumat, amit nem akartam áthágni.
Továbbra sem akarom, bárhogy acsargok magam is néha (egyre gyakrabban). És egyre rémültebben figyelem azokat, akik át akarják hágatni velem.

Szerző: Konok Péter
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Tarlósék ellehetetlenítették a római-parti népszavazást

Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Közgyűlés a római-parti védmű part menti nyomvonalát támogató április határozatát …