Home / HÍR / Kovács Zoltánból sajtólevelező lett

Kovács Zoltánból sajtólevelező lett

Az antiszemita kártya kijátszása ellen tiltakozott Kovács Zoltán kormányszóvivő a Globe and Mail című lapban szerdán megjelent rövid írásában, miután a kanadai újság egy június 1-jei cikkében azt írta: a nem keresztény kisebbségek a jelek szerint veszélyben vannak Magyarországon.

A cikk szerzője, Erna Paris azt a kérdést vetette fel, hogy vajon a magyarországi zsidóknak össze kellene-e pakolni a holmijukat, hogy elhagyják az országot. Szerinte Orbán Viktor anélkül marginalizálta a zsidókat Magyarországon, hogy néven nevezte volna őket, a beszédeiben alkalmazott ismert antiszemita szóképeket akár vehette volna némelyik németországi, késő 18. század utáni és 1945 előtti forrásból is. Erna Paris felidézte a Fidesz nagy sikert hozó választási kampányát, amelynek alapját a Soros György démonizálása és célkeresztbe állítása adta.

A kormányszóvivő a kanadai lap szerkesztőségének címzett reagálásában kifejtette: Orbán Viktor kormányzása alatt döntöttek egy holokausztmúzeum létrehozásáról Magyarországon, bevezették a holokauszt-emléknapot, módosították az alkotmányt, hogy a magyarországi zsidóságot a nemzet elidegeníthetetlen részeként elismerjék, szigorú törvényeket fogadtak el a holokauszttagadás és a gyűlöletkeltő jelképek használatának büntetésére, valamint zéró toleranciát hirdettek az antiszemitizmussal szemben.

“Kérem, hagyjanak fel az antiszemita kártya kijátszásával. Ez elcsépelt és cinikus, sokak számára sértő” – fogalmazott a kormányszóvivő.

Fotó: Globe and Mail

 

Szerző: Huppa, MTI
Forrás: Huppa

Olvasta már?

POST IT: Két év alatt 118 millió forintot csorgattak át a POSZT vezetői a saját cégükbe

Nemrég hír volt, hogy három évre megújították a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) vezetésének mandátumát. …