Home / HÍR / Közérdekű adat eltitkolása és bűnpártolás miatt feljelentik Kásler Miklóst

Közérdekű adat eltitkolása és bűnpártolás miatt feljelentik Kásler Miklóst

A Demokratikus Koalíció közérdekű adat eltitkolása és bűnpártolás miatt feljelenti Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét, mert az általa vezetett tárca nem engedte, hogy a párt politikusai betekintsenek a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány 2011-2017. közötti tao-papírjaiba.

Korábban a Kúria úgy döntött, az alapítványnak ki kell adnia a gazdálkodásáról szóló számlákat. Kevéssel a jogerős ítéletet követően azonban a tárca bekérte a dokumentumokat, ezért a DK még mindig nem láthatta az iratokat – közölték a minisztérium előtt tartott sajtótájékoztatón. A sajtóesemény kezdete előtt a minisztérium sajtó és kommunikációs főosztály vezetője a helyszínen azt közölte velük, hogy a

dokumentumokhoz továbbra sem juthatnak hozzá.

Csizmadia Tamás arra hivatkozott, hogy az iratok jelenleg munkaanyagnak minősülnek, ezért azokat a tárca nem adhatja ki. A papírokat a sportállamtitkárság utóellenőrzésre kérte be – közölte. A dokumentumokról az eljárások lefolytatása után a megfelelő szervezeti egységnél lehet tájékozódni, várhatóan valamikor december folyamán – fogalmazott Csizmadia Zoltán (aki szerintünk Tamás – huppaszerk.).

A DK véleménye szerint 16,5 milliárd forintnyi adófizetői pénzről van szó, ráadásul nyolc bíróság és a Kúria is megállapította, hogy a tao-támogatások közpénznek számítanak. Az Emmi azonban “bújtatja” az alapítványt vezető Mészáros Lőrincet. Gréczy Zsolt jelezte azt is, hogy a feljelentésen túl a parlamentben interpellálni fogják a minisztert az ügyben.

Fotó: MTI Archív

 

Szerző: Huppa, MTI
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Gruevszki-ügy, Brexit, Románia, Merkel – Nemzetközi sajtószemle

Frankfurter Allgemeine Zeitun: A tiszta jogi ügy A Gruevszki-ügyről továbbra is igen sok sajtóorgánum számol …