Home / VÉLEMÉNY / Kuhár György: My generation

Kuhár György: My generation

Most, hogy lassan nemzedéki ellentétté kezd válni a töketlen szoclib értelmiség és a Momentumosok vitája, az jutott eszembe, hogy vajon mért is vagyok én (talán) toleránsabb és megértőbb a fiatalokkal?

Meglehet, az az okom, hogy tinédzser koromban a szüleim velem is nagyon megértőek voltak. Na nem azért, mert ők olyan liberálisak lettek volna. Sőt, mindketten erősen tekintélyelvű családból jöttek, apám vert is minket kiskorunkban, főleg engem, mert én rettentő eleven gyerek voltam, és felelőtlen is, mert fittyet hányva az egyébként várható pofonokra, állandóan a magam feje után menve rosszalkodtam.
Mindebbe persze belefért az is, hogy az energiáimmal nem bírván már harmadikos koromban elmentem szertornázni (kerületi bronzom van), majd hatodikos koromban az Úttörővasúthoz, sőt, hetedikes koromtól az Úttörővasutas zenekarban is játszottam. Mindig 4,7 és kitűnő között ingadoztam, minden tanfolyamot kitűnőre végeztem, a kerületi matek-fizika-földrajz versenyeket megnyertem, oroszból meg kémiából a 3. helyen voltam.

Amiért gimis koromban a szüleim toleránsabbak lettek, annak volt egy eléggé extrém oka: velem egyidőben ők is gimisek voltak.

Történt ugyanis, hogy én jó matekos lévén, a bátyám nyomdokaiba lépve a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban terveztem továbbtanulni. A szüleim, érthetetlen módon nem nagyon bíztak bennem, így apám arra a kijelentésre ragadtatta magát, hogy ha nekem sikerül bejutnom a gimibe, anyámmal együtt ők is elkezdik a gimnáziumot estin. Nem tudták, és én is csak a sikeres felvételi után tudtam meg, hogy kerületi verseny-nyertesként nem is kellett volna felvételiznem.

No, mindegy, 1970 őszén tehát apám (42) és anyám (38) megkezdték gimnáziumi tanulmányaikat az újpesti Könyves Kálmán gimnáziumban, esti tagozaton.

Az első három évben én mindebből gyakorlatilag semmit nem vettem észre, mert én a Rózsadomb oldalában, a Keleti Károly utcában laktam kollégiumban (fizikai dolgozó szülők hátrányos helyzetű gyermekeit egyetemre előkészítő kollégium), csak a hétvégeken voltam otthon.

De aztán negyedikre kirúgtak a kollégiumból (a koleszigazgatókkal mindig hadilábon álltam, mint renitens, bomlasztó elem), így hazaköltöztem, és élveztem a szabadságot, ugyanis heti három alkalommal, hétfőn, szerdán és pénteken a tűzdelt zülők délután 4-től este 9-ig iskolában voltak.

Apám nagyon jóeszű volt, ha máshova születik, talán egyetemet is végezhetett volna. Anyám már kicsit lomhább gondolkodású volt, ő a 7-8-at is csak ’63 körül végezte el magántanulóként, hogy a gondozónői oklevelet megszerezhesse. Ő sokszor felvetette, hogy abbahagyja a gimit, de apám mindig rádumálta, hogy ne hagyja már őt egyedül járni hetente három este.

Apám nem volt egy birkatürelmű ember, úgyhogy gyakran üvöltözött anyámmal, mikor az nem értette mondjuk a Gay-Lussac-törvényeket, úgyhogy a végén mindig rám maradt a korrepetálás. Konzervatív családként mi a bátyámmal tetszikeltük a szüleinket és nagyszüleinket, így aztán nekem nem sok lehetőségem maradt anyámat megregulázni.

Sokszor kiosztották rám a nemszeretem feladatokat is, emlékszem például, hogy Babits: Húsvét előtt c. versének az elemzését is velem íratták meg… (“Hogy béke. Béke már! Legyen vége már!”)

Cserébe viszont elvittek az osztálykirándulásukra tavasszal Visegrádba is, és velük boroztam a magyartanár ócska házi lőréjéből, amit persze normál boráron számított fel nekik a költségek elszámolásakor. Utóbb elmesélték, hogy bizony néha vittek egy kétdecis cseresznyepálinkát is magukkal a suliba, amit szünetben a klotyóban ittak meg. Mi még csak cigizni meg pipázni jártunk a gimi klotyójába.

No, mindegy, végülis mind a hárman megértünk. Nekik ugyan már nem kellett az érettségi semmire, de az ígéret az ígéret. És végülis túl a negyvenen diákok lehettek, annak minden előnyével, és persze hátrányával is. De a kutatások szerint a szellemi igénybevétel megvéd a demenciától és Alzheimer-kórtól is

Apám szobafestő és erős dohányos volt, úgyhogy őt a belélegzett mészpor és a bagófüst elég fiatalon, 68 éves korában elvitte, de anyám 85 évesen ma is szellemileg friss, bár fizikailag már kicsit kezd leépülni.

Abban viszont biztos vagyok, hogy a közös iskolábajárás őket is megnevelte, és én is ezért tudok ennyire nyitott lenni…

Szerző: Kuhár György
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Halálhajók

Valóban: halálhajók tömegét veti partra a tenger Japánban: ócska, ütött-kopott lélekvesztőket, némelyik alig van összetákolva …