Home / HÍR / “Küldöm a pénzenergiát!”

“Küldöm a pénzenergiát!”

Jogerősen három és fél év börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a férfit, akit az interneten mágusnak és jósnőnek adta ki magát, és így csaknem 4,5 millió forintot csalt ki nyolcvan embertől.

K. L.-t – az elsőfokú ítéletet helybenhagyva – információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettében találta bűnösnek a másodfokú bíróság. A férfi bűntársát – a feleségét – egy év négy hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

A tényállás szerint a férfi 2015-ben női névvel jelentkezett be egy közösségi oldalon, ahol felváltva jósnőként és mágusként tüntette fel magát. Így ismerkedett meg a sértettekkel, akiknek a bankkártyájuk adataiért cserébe “pénzenergia küldését” ígérte. Miután a sértettek megadták a bankkártyájuk adatait, a számlákon lévő összegeket a vádlott különböző, interneten elérhető szerencsejátékokra használta fel.

A két vádlott ezzel a módszerrel négy hónap alatt mintegy 4,5 millió forint kárt okozott nyolcvan sértettnek – ismertette a sajtószóvivő.

Az elsőrendű vádlott egy másik esetben azzal keresett meg “mágusként” egy asszonyt, hogy lát egy nőt, aki el akarja venni tőle a férjét, ezért “szolgáltatást” ajánlott fel neki. A sértett ezt elutasította, mire a vádlott azzal fenyegette meg, hogy megátkozza őt és a gyerekeit, ha nem fizet neki. A fenyegetés hatására az asszony összesen 6,5 millió forintot utalt át a férfi bankszámlájára.

A vádlott által okozott kár nem térült meg.

 

Szerző: Huppa, MTI
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Fronthelyzet

Maul halten und weiter dienen, pofát befogni és tovább szolgálni – mondja Svejk, és most, …