Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / L. Alex: Csepegtetett félelem – merjünk gyávák lenni!

L. Alex: Csepegtetett félelem – merjünk gyávák lenni!

„Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni” – szól az unalomig citált Bibó idézet, ezzel szokták egymást tüzelni a fotelbe süllyedt forradalmárok, akik természetesen, mint minden normális ember félnek az esetleges vérontástól, amire a rezsim médiája igyekszik felkészíteni őszre a honpolgárt.

Magyarországon a módszerváltás óta (vö. hogyan lopjunk még többet) eddig két igazán nagy kormánybuktató megmozdulás volt. Az egyik 1990 októberében, és „taxisblokádként” vonult be a történelembe, a másikat pedig 2006-ban az „őszödi beszédet” követő utcai összecsapásokként jegyezzük.

A két megmozdulás között azért jelentős különbség van, és ezt mindenképpen szükséges megjegyezni. Az 1990-es taxisblokád egy elhamarkodott kormányzati döntés miatt kirobbant egységes és országos méretű megmozdulás volt – és itt most teljesen lényegtelen az, hogy ezt a fuvarozók valójában miért is szervezték. A lényeges a megmozdulásban, hogy az ország döntő többsége egy emberként támogatta a sztrájkban részt vevőket, itt nem volt jobb- és baloldal, hanem volt egy mindenki számára közös cél, amivel lehetett azonosulni.

Számomra eleddig, ez volt Magyarországon az első és egyben utolsó, valódi, demokratikus, országos méretű megmozdulás!

A 2006-os események pedig nem a demokráciáról szóltak, hanem a Fidesz által szervezett és honi nagytőke által pénzelt szélsőjobbos, valamint futballhuligánok felhasználásával gerjesztett puccs, az alkotmányos rend, illetve a legitim kormány ellen. Ezek az események javarészt csak a fővárosra korlátozódtak, és bár az akkori hatalom rosszul kezelte a történteket, ennek ellenére sem tudott országos méretű zavargássá válni, mert a közvélemény megosztott volt az eseményekkel kapcsolatban.

Tehát leszögezhetjük, hogy amíg a taxis megmozdulás nem kormányt kívánt buktatni, hanem csak gyakorolta a nép a demokratikus jogát, a sztrájkot, és így kívánta tárgyalóasztalhoz ültetni az akkori kormányt, addig 2006-ban nem a demokratikus jog gyakorlásáról volt szó, hanem egy erőszakos, államrend ellen szervezett akcióról. De volt még egy hatalmas különbség az 1990-es és 2006-os megmozdulás között. 1990-ben a magyarok elhitték, hogy a demokráciában joguk van kinyilvánítani az akaratukat, és ekkor még nem volt átpolitizálva, megosztva a társadalom. 2006-ban viszont már egy erősen átpolitizált és kétpólusúra átalakított társadalom nézett szembe az eseményekkel, akiknek nagy része már kiábrándult a demokráciából, mert átverték őket!

Mi is történt 1990 óta a magyar társadalommal?

Itt jutottunk oda, hogy beszélni kezdjünk arról a szándékos politikai akaratról, ami semmi másról nem szól, minthogy elvegyék a magyar nép demokráciába vetett hitét. Így történhetett meg, hogy 27 évvel a módszerváltás után a demokrácia gyakorlása egyet jelent az anarchiával, a piaci alapokra épülő társadalom pedig a szabad rablás és lopás szinonimája lett. Ennek a szándékos, ártó, politikai akaratnak pedig a legfőbb letéteményese a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a mindenkori hatalomból hasznot húzó nagytőkés vállalkozók.

Megint vissza kell kanyarodni 2006-hoz, mert véleményem szerint napra pontosan beazonosítható a baloldali demokratikus pártok bukásának és a Fidesz felemelkedésének dátuma.

2006. június 16.

Ezen a napon csapott össze Gyurcsány Ferenc a magyarországi nagytőkésekkel, és ajánlotta fel nekik, hogy „el lehet innét menni”.

Ekkor léptek ki a csányik, a szélesek és a demjánok az MSZP mögül, és álltak át a mindent beígérő Fidesz mögé. Ezután pedig már jött az őszödi beszéd és annak kiszivárogtatása, megvágása, valamint a pénzelt és gerjesztett 2006-os események.

Amikor pedig eljutunk idáig, hogy átlássuk az elmúlt éveket, akkor feltehetjük a kérdést – Csak a pénz számít?
Erre pedig sajnos az a válasz, hogy: igen!

2010 pedig a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség hatalomra kerülésével megadta a magyarországi nagytőkéseknek a szabadrablás lehetőségét, Orbánnak pedig a politikai vízióinak megvalósítását. Ennek fényében lehet csak nézni az azóta megtörtént eseményeket, ennek fényében kell vizsgálni az azóta hozott törvényeket.

Ott tartunk, hogy ma Magyarország mint ország, a magyar nép mint nép egyáltalán nem számít. A jelenlegi politikának nem más a célja, hogy – kiszolgálva a nagytőkét – a magyar társadalmat elbutítsa és félelemben tartsa, azokat pedig, akik hasznot nem tudnak termelni, kiirtsa! Így már teljesen érthetőek azon intézkedések, amelyek az elmúlt hét évben történtek, így a szociális háló teljes szétverése, az oktatás és az egészségügy teljes lezüllesztése.

Nem az a cél, hogy Magyarországon egy jóléti társadalom alakuljon ki, hanem éppen ellenkezőleg: egy félelemben és tudatlanságban tengődő nép létrehozása, amit könnyedén meg lehet osztani és uralkodni lehet felette.

Marad az utolsó kérdés: Van-e esély a változásra?

Sajnos nem sok. A jelenlegi rezsim valódi ellenzőinek csak akkor van esélyük a változtatásra, ha olyan emberek állnak be mögéjük, akik anyagilag is tudják támogatni őket, és így fel tudják venni a harcot a Fidesszel és a rezsim mögött álló nagytőkésekkel, ilyen lenne például Soros György.

Így már egyáltalán nem véletlen az a folyamatos háború, amit a magyar kormány folytat a magyar-amerikai pénzember ellen, csak az a kérdés, hogy Soros Györgynek számít-e Magyarország és a magyar nép, és hajlandó-e erre áldozni?

Amennyiben pedig nem jön segítség azok számára, akik tényleg hisznek még a Magyar Köztársaságban, a demokráciában, akkor már csak a csoda segíthet ezen az országon.

Mert jelenleg csoda lenne, ha az egymást támadó, Fidesz-ellenes politikai pártok és formációk választási szövetségre lépnének, és egyetlen jelöltet állítanának a 2018-as választásokon a Fidesz jelöltjeivel szemben, mert ez lenne az egyetlen esélye ennek az országnak!

Szerző: L. Alex
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Világvége a nyóckerben

– Halló, operatív törzs, ügyfélszolgálat. – Csókolom, érdeklődni szeretnék, hogy a világvége… – Pillanat, kapcsolom …