Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / L. Alex: Lázadás

L. Alex: Lázadás

Csokit? – kérdezte András, miközben vörös, izzadt arcán egy verejtékpatakocska indult el lefelé.

Néztem az étcsokikra hajazó csomagolásról is visszatekintő arcot, és csendben megráztam a fejem. Köszönöm, nem – szinte suttogtam, pedig üvöltenem kellett volna. Közben a verejtékcsík lefolyt az álláig és a gravitációra hagyatkozva lecsöppent, pont rá az ajándék csokira, én pedig önkéntelenül is odanéztem, elolvasva a feliratot.

“Sok szeretettel köszöntöm az Idősek Napja alkalmából! Kíván Önnek erőt, egészséget és hosszú életet!
Tisztelettel: Tállai András
országgyűlési képviselő (szignózva)
Egészségére!”

Éreztem, ahogy az ér lüktetni kezd a homlokomon és néztem ezt az elhízott, mosolygó arcot, amibe szívem szerint belevágtam volna azt a csokit, amit a mi pénzükből gyártattak, csomagoltattak kampánycélra, mert mi másra. Becsuktam a szemem.

“Baszd meg a csokidat, te parazita, élősködő” – tört fel belőlem, és láttam, ahogy elsápad ez az állítólagos NAV vezér, ez a beszélni is alig tudó, állandóan avató, gecihuszár. “Takarodj innét a településünkről, húz az anyádba, te barom, hogy rohadnál a vezéreddel közös sírban, te ganéj!

Kinyitottam a szemem Tállai még mindig ott állt velem szemben, arcán továbbra is tétova, együgyű mosollyal. “Bocsánat, nem értettem” –  nyomta kezembe az izzadságfoltos csokit – “Egészségére!”

Ültem a tolószékemben, ölemben a sárga csomagolású csokival, és rájöttem, hogy csak magamban üvöltöttem. Ránéztem a Júdás pénzre, és reméltem legalább finom, úgyis régen ettem csokit, nem telik rá.

De én legalább nem adtam neki puszit – gondoltam lázadásomra, miközben kitolták a kerekesszékemet, hogy visszavigyenek a nyugdíjas otthonba.

Szerző: L. Alex
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szász Kata: Vannak ilyen korszakok

A gyerekei doktor nénije, az első, akkoriban fiatalasszony volt. Orvosnak tanult, az is lett belőle, …