Home / RÉZANGYAL / Láng Judit: A postás mindig kétszer…

Láng Judit: A postás mindig kétszer…

Drága Nénikém!

Tudom, tavaly novemberben írtam utoljára, és most április eleje van, de annyi minden történt, hogy talán el sem hiszed! Nagyon hiányzol: te nekem nemcsak anyu nővére vagy, hanem a legjobb barátom is! Megszakad a szívem, hogy Amerikában élsz, és nem láthatlak minden nap, ahogy régen. Fáj, hogy egy fél világ és egy óceán van köztünk: még mindig emlékszem a házadra, a teraszra, ahol kávéztunk, az orgonaillatra és a fesztelen beszélgetéseinkre. Már kamaszkoromban is elmondhattam neked mindent őszintén, és aztán a levelezéseinkben sem kellett keresnem a szót – szeretlek érte, ahogy mindig is. Lejjebb írok majd Jancsi öcsédről, anyuról és a mamáról is, de most előbb rólam.

A szoba ablakaiból ráláttam a városmajori parkra, amikor Bencével éltem Budán. Ő magas beosztású banki tisztviselő – írtam már neked róla. Azóta egyre zűrösebbé vált a kapcsolatunk, annyira, hogy különköltöztünk. Konkrétan kirúgott otthonról december 24-én, szenteste délelőtt.

Egy bőrönd, ami belefér, a többi cuccom ottmaradt – menj, amerre látsz –, még rendőröket is hívott. Igazoltattak, kedves voltam velük, mondtam, hogy nézzék meg, ott vagyok én is a lakásbérleti szerződésben, mint jogos bérlő. És nem voltam benne. Bence a hátam mögött elintézte, hogy kiírjanak, és ezt mutogatta a rendőröknek. Nekem pedig nem volt másodpéldányom az iratról, amivel igazolhattam volna, hogy márpedig ketten béreltük a lakást. A rendőrök megértették, hogy nem én voltam az agresszor, de nem tehettek mást, mint megkértek, hogy távozzam a lakásból, mert a bérleti szerződésben nem szerepelek. Akkor szembesültem a valósággal – uh, mondom, ez csodálatos -, Bence meg, hogy azonnal takarodjak.

Karácsonykor! Ki a faszomat hívsz fel ilyenkor? Anyuékat nem mertem, mert tudom, hogy mit mondott volna: “Ide ne gyere, az öcsédnek ne okozz kellemetlenséget!”. Jó, mondom, akkor őket nem, hanem felhívtam Marcit, akiről tudtam, hogy szerelmes belém és bármire megkérhetem. Nem volt Budapesten, mert egyébként vidéki, csak a fővárosban tanult. Mondta, hogy menjek fel az apjához, van ott egy szobája, maradjak, amíg akarok. Odavittem a bőröndömet: útközben szarrá fagytam, mert csak a csizmám és a kabátom volt téli, az összes többi cucc nyári volt, mert Bence ezeket pakolta be. Plusz egy fésű és egy tusfürdő. Ennyi.

Marci 27-én érkezett meg. Ez a srác társadalmilag nagyon-nagyon jól szituált, tényleg a maximum, a barátai is egyetemi hallgatók, és amikor kikapcsolódnak, akkor össze-vissza szívnak és szednek mindenféle színű drogokat, azt tolják az arcukon lévő összes nyíláson keresztül, hogy finoman fogalmazzak. Ciki volt, mert Marci annyit cuccolt, hogy totál kész lett.

Amikor kitisztult, napokon keresztül egyfolytában meg akart dugni, amit nagyon rosszul viseltem, mert én nem akartam, és a végén bepöccentem. Addigra már teljesen magam alatt voltam, hogy te jó Isten, mi történik velem, utcára kerültem, de így mégsem lehetek, hiába voltam hálás neki, hogy befogadott, miközben iszonyatosan undorodtam tőle, hogy folyamatosan jön az álló farkával. Kikeltem magamból: elküldtem a jó büdös kurva anyjába és minden családtagjába. Ez még szilveszter előtt történt.

Egy másik ismerősömet – aki épp akkor írt a fészbukon, hogy boldog karácsonyt és újévet kívánjon – hívtam fel, és mondtam neki, hogy Gergő, ne haragudj, de azonnal találkoznom kell veled. Nagyon örült neki, azt hitte, éppen jó hangulatban vagyok és hát miért is ne, mondtam neki, hogy ez nem erről fog szólni, mert egy bőrönddel érkeznék, és nem tudom, hogy hány napot szeretnék nála tölteni, amíg meg nem oldom az életemet.

Lementem Vecsésre, ahol Gergő háza van egy szép nagy telken, növényekkel, állatokkal. Gondoltam, majd itt megnyugszom. Kaptam tőle egy kis zacskó szárított gombát, és azt mondta: figyelj, hajnalban elindulok Szlovákiába, maradj, ameddig csak akarsz, itt ez a csomag, csinálj, amit szeretnél, érezd jól magad.

Bevettem egy falat por kíséretében a gombákat és extatikus állapotba zuhantam. Hamar elmúlt a trip, majd az ünnepek is, aztán bejártam arra a pesti luxus szórakozóhelyre, ahol akkoriban esténként hostessként dolgoztam.

Eltelt pár nap, azt hiszem, már január közepe volt, amikor Bence írt, hogy talált egy lakást, kiveszi nekem, költözzem oda. Hát, nem volt más választásom, mert nem volt hol laknom: elfogadtam, legyen így, legalább lesz hol lennem. A régi bérelt lakástól nem messze volt az új, odaköltöztem.

És újra rendbe jött a kapcsolatunk. Most valahogy teljesen más. Nincs bántalmazás, veszekedés, mintha kicserélték volna. Szerintem átérezte a „no-go” vágányokat, amiken átmentem az elmúlt időszakban vele és nélküle is. Bence sűrűn jár templomba, és el is mondta, hogy a vallás hozta meg számára a felismerést, hogy nem bánhat így egy emberrel, ahogy tette velem, de ha már újra együtt vagyunk, akkor próbáljunk meg a kapcsolatunkon javítani. Egyelőre jól néz ki a helyzet. És jól is fog kinézni. Bízom benne. Semmi nyoma a múltnak és rossz előjelnek a jövőre nézve. Na, mindegy, kurvaszar volt a karácsony!

El kell mondanom azt is, hogy szilveszter előtti este szabadnapos voltam, és felmentem a Halászbástyára. Vettem két üveg pezsgőt , fáztam, nagyon hideg volt – gondoltam, megiszom mindkettőt, és leugrom. Ez volt a tervem. És halál komolyan is gondoltam.

Leültem egy padra. Láttam, hogy a kilátóról nem lehet csak úgy leugrani, hanem át kell mászni a kőkorláton…

Elkezdtem inni, megittam a két üveg pezsgőt. Sok ember volt még ott rajtam kívül: fiatalok romantikáztak, enyelegtek, füvet szívtak és töltötték boldogan az idejüket. Gondolkodtam: jó, még várok, hátha elmennek a picsába, de egyszerűen mindig jöttek újabbak. Na, mondom, én így nem ugrom le. Ha átmászok a kőkorláton, biztos lesznek, akik utánam nyúlnak, hogy jaj ne, jaj ne. Ezt nem akartam, mert tudtam, hogy akkor úgysem sikerül megtennem. Aztán bebaszva kószáltam, átbattyogtam a Lánchídon, majd fogtam egy taxit, ami kivitt Vecsésre.

Tényleg komolyan elgondolkodtam azon, hogy öngyilkos leszek. Ott álltam a mélység előtt, és néztem lefelé: mondom, csak meg kéne csinálni, de valahogy mégsem. Szerencsére, Bencével aztán normalizálódott a kapcsolatunk.

Március végén meg az történt, hogy egy kolleginám, akivel közel kerültünk egymáshoz, pedig csak három hete dolgoztunk együtt, sírva hívott fel, hogy para van, azonnal találkozzunk. Eljön értem taxival. Mondtam neki, hogy jó, oké.

A luxus szórakozóhelyen volt a kollégám, ahol a bármixerek mellett segédkezett. Nekem teljesen más volt a beosztásom. Nem felszolgáló vagy pultos voltam, ami a szakmám, hanem a VIP vendégekkel társalogtam, beszélgettem és itattam őket. Ennyi volt a dolgom. Ez sem kevés, mert észnél kellett lennem, nagyon.

Sokan féltékenykedtek is rá a munkahelyen, hogy vele barátkozom, pedig valójában zárkózott típus volt, mert a maga személyes kis privát problémáit soha sem mutatta ki, de velem megosztott néhányat. Egyszer becsípett és elmondta, hogy nincs semmilyen kapcsolata a családjával. Az anyja konzumnő volt, már abbahagyta, de nem találkozott a lányával még ritkán sem, csak küldött neki havonta kétszázezret, az apját pedig nyilván nem ismerte. És annyit tudtam még, hogy zűrös a viszonya a barátjával, de semmi egyebet. Jóban voltunk nagyon: tudtam, hogy neki is szar, nekem is, és ettől lett erős a kötődés köztünk.

Elmentünk egy bárba, azt hiszem, kedd volt, kedden meg nincs semmi élet Budapesten, de beültünk valahová, amit nyitva találtunk a belvárosban. Jól érezte magát, komolyan mondom, nagyon-nagyon feldobott volt. Énekelt a zongoristával és ivott. Éreztem, hogy be vagyok csípve, mondtam neki, hogy hazamegyek, ő meg, hogy ne, menjek inkább át hozzájuk.

Hívtunk taxit: náluk a hallban még beszélgettünk, hazajött a fiúja, csatlakozott hozzánk, és továbbra is jó volt a hangulat. Aztán a lány kiment a fürdőszobába. Nem mondott semmit, csak bevonult. A barátjával jókedvűen beszélgettünk tovább, és a lány nem jött vissza. Gondoltam, biztos fürdik, de nem hallottam olyan hangokat, hogy csobogna a víz, vagy ilyesmit: biztos elaludt a fürdőkádban.

Sok idő telt el, amire a srác rárúgta az ajtót nem tudom hányszor, mire sikerült betörnie. A lány ült a mélyvörös vízben, az egyik keze kilógott a kád szélén: körülötte csupa vér minden. Láttam, hogy halott.

Az első reakcióm a menekülés volt, hogy azonnal hazamegyek, de nem lehetett, mert a mentőket és a rendőrséget kellett hívni. Hosszasan helyszíneltek, miközben ültem a hallban teli haraggal és megrendüléssel, hogy nincs olyan Isten, hogy engem valaha is így lássanak. Én nem fogok ilyen sokkot okozni senkinek. Ez kibaszás! Igazi szopatás! Isten ments, hogy én ugyanezt megtegyem valakivel! Nagyon megrázott, ami történt.

Semmi előjele nem volt annak, hogy öngyilkos akar lenni. Egyszerűen nem értem! A fiújával kint a hallban csak vártuk. Lehet, hogyha előbb jut eszünkbe rátörni az ajtót, akkor meg tudtuk volna menteni, tehát egy kicsit okolom magam is, de közben meg kurvára nem. A temetésére sem mentem el. Paraszt dolog, de tele vagyok még mindig haraggal: hogyan tehette ezt meg velem!

Amikor felhívott. azonnal pattantam ki az ágyból – magyarázkodtam Bencének –, és mentem, ahová akarta. Miért nem mondta, hogy mit akar tenni? Le tudtam volna róla beszélni. Miért nem mondott semmit? Mekkora kibaszás! Ezért kár volt odahívnia.

Ahogy gondolkodtam a lány szülein, az ő árvaságáról eszembe jutott az enyém is. Felhívtam a mamáékat, annak ellenére, hogy úgy éreztem, és érzem, gyűlöl engem, ahogy anyám is: azt szerették volna, ha fiúnak születek. Így, hogy lány lettem, azt akarják, hogy az ő egyszerű életükhöz képest én felső-középosztálybeli úrinő legyek, ennek megfelelő megjelenéssel, státusz-szimbólumokkal, gazdag férjjel, rengeteg pénzzel, amiből nekik is rendszeresen juttatok. Egyébként nem érdeklem őket és ezt ki is mutatják.

Legutóbb, amikor felhívtam mamát, Jancsi, az unokabátyám vette fel a telefont, és mondta, hogy mama, adok neked valakit. Ki az? Jancsi mondta, hogy én. A mama pedig, hogy tedd le a telefont, nem akarok beszélni vele. Azt hitték, nem hallom, amit diskurálnak, és Jancsi erőltette a mamának, hogy márpedig beszéljen velem. Odajött a telefonhoz és negédesen, a világ legkedvesebb hangján üdvözölt, és kérdezte, hogy vagyok, mi van velem. Bennem meg az volt, hogy menjen a picsába! Tisztelem az öreglányt, de mi ez? Akkor inkább mondja azt a telefonba, hogy „nem szeretlek: te nem vagy ember, mert nőnek születtél”, és tegye le a kagylót. Sokkal egyszerűbb, minthogy hamisan smúzoljon, miközben megjátssza magát, mellesleg tök szarul. Nem is értem az egészet: miért? Ő és anyám nem nők? Egyszerűen nem értem!

Mama minden vasárnap templomba jár. Felháborító a keresztény képmutatása, utálom nagyon. Komolyan rosszul vagyok tőle! Ebben mi a jó? Az, hogy végig gonoszkodja az életét, aztán vasárnaponként a templomban meg lesz bocsájtva minden bűne?

Már tudom mi a különbség istenhívő és istenfélő között. A mama istenfélő nő, de ennek semmi köze nincs a Biblia valódi üzenetéhez: ahhoz az igéhez, amely egyben cselekvést is jelent, vagyis a szeretet valódi megnyilvánulásához.

Édes Nénikém! Tudom, hogy Amerikában jobban megbecsülik a nőket, mint itthon, és azt is, hogy nem kell magad halálra dolgoznod, hogy a minimum létfeltételeid meglegyenek és a nagymama is elégedett legyen veled. Hagy fejezzem be a levelemet Jónás Tamás költő egyik versidézetével: „Ha tudnék változtatni a világ (de legfőképp a halál) rendjén, én így alakítanám át: akit senki nem szeret, az meghal. Ja, bocsánat, ez már most is így működik.”

Írj magadról te is, nagyon várom! Sok-sok szeretettel ölellek!

Szerző: Láng Judit
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Nagypál Anikó: Elegem van, hogy elegem van

Öregszem és meleg is van. És egyáltalán. Alacsony lett az ingerküszöböm, úgy érzem. Persze nem …