Home / HÍR / LMP: Három elnökségi tag lemondott, teljes tisztújítás jöhet

LMP: Három elnökségi tag lemondott, teljes tisztújítás jöhet

Schmuck Erzsébet, Ungár Péter és Ferenczi István is lemondott az LMP-ben betöltött elnökségi tagságáról.

A párt tisztújító kongresszusa a nyár közepén lett volna esedékes, így viszont május végén megtarthatják – közölte Schmuck Erzsébet, rámutatva: így az LMP-nek nem kell rövid időn belül két kongresszust tartania, hiszen május végén a pénzügyi beszámolójukat is tárgyalni kell.

Hadházy Ákos korábbi társelnök a választás éjszakáján mondott le vezetői posztjáról, míg Szoboszlay György Csabát a múlt év végén, Jancsó Andrea lemondását követően választották elnökségi taggá. A közelmúltban a kilenctagú testületből tehát öt tag személye változott, így indokolt a teljes tisztújítás.

A következő kongresszuson struktúraváltásról nem tárgyalhatnak az alapszabály értelmében – közölte a politikus, szerinte ugyanakkor lehetőség nyílik a nyár folyamán az új elnökség számára, hogy egy átfogó alapszabály-módosítást előkészítsen. Arra nem válaszolt, hogy ez a társelnökséget érintené-e, csak annyit közölt: az elmúlt nyolc év működése alapján végig kell gondolni az alapszabályt és a párt szervezeti felépítését.

Tisztújítás mindenfelé

A Jobbik elnöksége arra tett javaslatot, hogy Gyöngyösi Márton és Sneider Tamás társelnökökként irányítsa a pártot – közölte Z. Kárpát Dániel alelnök kedden a Facebook-oldalán. Az ellenzéki politikus jelezte: két héten belül tartják a párt kongresszusát, ahol végbemehet a tisztújítás. Vona Gábor leköszönő pártelnök az április 8-ai országgyűlési választás után jelentette be lemondási szándékát, másnap pedig közölte: nem méreti meg magát a Jobbik tisztújításán és listás parlamenti mandátumát sem veszi át. A politikus 2006. november 25. óta volt a Jobbik elnöke.

Fotó: MTI Archív

 

Szerző: Huppa, MTI
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Dinamitos halászat

Kérem, annyi baja volt a valódi sajtónak a héten, hogy nem értünk rá az álsajtóval …