Home / HÍR / Megvannak a felvételi ponthatárok

Megvannak a felvételi ponthatárok

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat szerda este a fővárosban, ezzel eldőlt, hogy a közel 106 ezer jelentkező közül hányan kerülnek be az általános eljárásban egyetemre, főiskolára.

Az idén is több szakon kiemelten magas pontszám kellett a felvételin: a Budapesti Corvinus Egyetemen a pénzügy és számvitel szakon 468 pontra, a nemzetközi tanulmányok szakon 465 pontra volt szükség, kommunikáció-médiatudomány szakon pedig 460 pontra.

A nemzetközi gazdálkodás szakon a Pannon Egyetemen 480 pontot, a Miskolci Egyetemen 474 pontot írtak elő a bekerüléshez.

Jogász képzésben a Pécsi Tudományegyetemen 465 pontot határoztak meg, a Szegedi Tudományegyetemen 467 pontot.

Mérnökképzésben a mechatronikai mérnök szakon a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 454 pontot kellett elérni, a vegyészmérnöki szakon 421-et. Bizonyos mérnöki szakokra ugyanakkor meglehetősen alacsony pontszámmal is be lehetett jutni, a logisztikai mérnök képzésre a vidéki képzőhelyeken 280-281 pont kellett.

Az ELTE-n matematika-latintanár osztatlan szakon azonban 480 pontot kellett teljesíteni a bekerüléshez. (A maximum 500 pont volt).

Idén is előzetesen meghatároztak állami ösztöndíjas minimumpontszámokat alapképzési, valamint osztatlan mesterképzési szakoknál. Ezeken a szakokon ennél alacsonyabb ponttal nem lehetett bekerülni.

Az előzetesen meghatározotthoz képest ugyanakkor jelentős változás volt az orvosképzésnél: az általános orvos képzésnél 380, az osztatlan gyógyszerésznél 385, míg a fogorvosnál 390 volt a pontszám. Ezeknél minden egészségügyi képzést folytató intézménynél magasabb volt a pontszám, és a legnehezebb a Semmelweis Egyetemre volt a bejutás. Általános orvos képzésnél 436 pontot, fogorvos képzésnél 431 pontot, míg a gyógytornász képzésnél 405 pontot kellett elérni.

A ponthatárokat a felsőoktatási intézmények és az Oktatási Hivatal közreműködésével, egy informatikai algoritmussal határozták meg. Egy képzés ponthatárát az adott felsőoktatási intézmény kapacitása mellett a jelentkezők száma és eredménye is befolyásolta. Minél többen minél nagyobb pontszámmal jelentkeznek első helyen egy szakra, annál magasabb lesz az adott szak ponthatára. Minden jelentkező egyetlen képzésre kerülhetett csak be, a jelentkezési sorrendjében szereplő első olyan helyre, ahol összpontszáma eléri vagy meghaladja a július 26-án este nyilvánosságra hozott felvételi ponthatárt. Amennyiben egyetlen megjelölt képzéshez sem elegendő a pontszáma, a jelentkezőt ebben az eljárásban nem vehetik fel felsőoktatási intézménybe. A felvételt nem nyertek a pótfelvételi során jelentkezhetnek újra.

A diákok a besorolási döntés ellen a közléstől számított 15 napon belül élhetnek jogorvoslattal. A fellebbezést a www.felvi.hu-n a kérvénytárból letölthető jogorvoslati kérelemmel az emberi erőforrások miniszterének címezve, de az első fokon eljáró Oktatási Hivatal címére kell beküldeni. A jogorvoslat során azok a dokumentumok vehetők figyelembe, amelyeket a jelentkező az általános felvételi eljárásban határidőre csatolt a jelentkezéséhez.

Fiatalok a felsőoktatási ponthatárok bejelentésén, a Pont Ott Parti 2017 rendezvényen Zalaegerszegen
MTI Fotó: Varga György

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a pótfelvételi eljárásra – miniszteri döntés alapján – július 28-ától augusztus 7-én éjfélig lehet jelentkezni, kizárólag az e-felvételi rendszerén keresztül, a www.felvi.hu-n. A pótfelvételi eljárás során egy szakra lehet jelentkezni, és – néhány kivételtől eltekintve – önköltséges formában. A tavalyi évhez képest fontos változás, hogy idén a pótfelvételi jelentkezéssel egy időben, tehát legkésőbb a jelentkezési határidőig kell a jelentkezést hitelesíteni.

 

Szerző: Huppa.hu, MTI
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Elképesztő a Fidesz reagálása az Alkotmánybíróság döntésére

A Fidesz szerint az ellenzék még mindig a nagybirtokosok és a spekulánsok érdekeit védi és …