Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Mint keresztény, kikérem magamnak Kozma atya pünkösdi üzenetét

Mint keresztény, kikérem magamnak Kozma atya pünkösdi üzenetét

Pünkösd üzenete örökké aktuális, de napjainkban különösen fontos, mert a világ lelkileg kiüresedett – mondta Kozma Imre,  a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke a köztévé esti műsorában.

Eddig OK.

Hangsúlyozta, hogy a lélek megfogyatkozása nem csupán Európa és Magyarország, hanem az egész világ gondja, lelketlen világban pedig lehetetlen emberként élni. Az élet koordinátái összekuszálódtak, a haladás, a fejlődés hajszolásában az emberiség elfelejtette, hogy ezer lépés előre még egy lépést sem jelent fölfelé – tette hozzá. Kozma Imre atya szerint Jézus épp azért lett emberré és halt meg, hogy fölemelje az emberiséget, de – mutatott rá – a lélek szerinti élet csak felelős egyéni döntéssel váltható valóra.

Persze.

A világnak vissza kell kapnia a lelki értékeit, hiszen az egymást gazdagító emberi kapcsolatok, a szeretet, a lemondás, a béke, a nagylelkűség, az öröm értékei lélek nélkül nem létezhetnek – fogalmazott az atya.

Ezt hosszú évek óta mondogatja  mindenki, de az embernek néha olyan érzése van, hogy pont a nagy történelmi egyházak képviselői nem veszik ki a nagy feladatból a  részüket.

Aztán jött ez:

Megjegyezte, hogy a keresztény értékeknek a demokráciában is helyet kell kapniuk ahhoz, hogy a világ megújulhasson.

Demokratának vallom magam. Megkereszteltek, noha nem gyakorlom a vallást. Hiszek az egymást gazdagító lelki kapcsolatokban, képes vagyok a szeretetre, a lemondásra, fontos nekem a világbéke. Meg a belső is. Mindenféle béke, beleértve a teret is. Az én életemben mindezek az értékek fontos helyet foglalnak el. Ellenben úgy érzem, a kereszténydemokráciában ezek a helyek egyelőre üresen tátonganak. Ne a sima demokráciának tessenek tehát üzengetni.

 

Szerző: IMHO, MTI
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Viszlát, Andy!

A politikai vezetés egyik pillanatról a másikra felszámolja Vajna két és fél éven keresztül összerakott …