Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Mobil gát, stabil gátlástalanság

Mobil gát, stabil gátlástalanság

A rendszerváltozás körül a Római-part fokozatosan megváltozott. Ma már csak néhány csónakház áll az egykori több tucatból. Van viszont helyettük más. Szép és drága társasházak, hotelek, az egykori kisvendéglők helyén korszerű éttermek. Megváltozott a Római-part összetétele – a melósok, diákok és nyugdíjasok helyett mára „új nép, másfajta raj” vette birtokba a partot.

A víz, amely nem hajlandó érzékelni a változásokat, időnként persze ma is beköszön. Elönti az árteret, ahová az említett korszerű házak és hotelek épültek. A tulajdonosok gátért kiáltanak, ami megvédené őket és javaikat.

Amikor a Római-part a fenti módon átalakult, többnyire Tarlós István volt a III. kerület polgármestere. Neki (is) köszönhető, hogy a Római-part ilyen irányba fejlődött, s az is, hogy most veszélyben vannak az ottani épületek. Melyek közül a legtöbb engedély nélkül épült, a még maradt „őslakosok” szerint néhány befolyásos család – a helyi szóbeszéd szerint a Deutsch família is köztük van – tulajdonát képezik.
Ezek az emberek most bajba kerültek. Meg kell védeni őket és a javaikat – milyen ország az, amely nem védi meg a polgárait.
Kérdés: hogy kinek a pénzéből kell megvédeni azokat a javakat, amelyek ártérre, lényegében engedély nélkül épültek.
Azoknak az adófizetőknek a pénzét kell-e mások tulajdonának a megvédésre költeni, akik soha életükben nem jártak a Római-parton, vagy régebben jártak, ám mára kiszorultak onnan, vagy azoknak, akik ma ebből hasznot húznak.
Logikusabb és főleg tisztességesebb lenne, ha a Római-part árterén épült ingatlanok tulajdonosai maguk gondoskodnának a saját biztonságukról, és nem várnák el, hogy az államon keresztül az adófizető polgárok fizessék meg az ő gátlástalanságuk árát.
Szerző: Föld. S. Péter
Forrás: Facebook

Olvasta már?

Fábián András: Vendégmunkások

Scheer Sándor, a Market Zrt. elnök-vezérigazgatója a minap arról beszélt, hogy néhány éven belül elkerülhetetlenné …