Home / RÉZANGYAL / Nagypál Anikó: A hideg meg az orr

Nagypál Anikó: A hideg meg az orr

Összefogás…. tolerancia… szolidaritás…. emberség…. suttogta a kastély előtt elszaladó, Pest felől ékező szél a sötétben hallgatozó alak fülébe. A férfit kirázta a hideg ahogyan a szavak után nézett, amik úgy táncoltak, mint a zörgősre fagyott levelek. Ilyen békés estén undorító ilyesmit hallgatni.
A férfi nekitámasztotta a fejét az ablaknak, orrát is odanyomta, mint régen, a falu végén, a viskóban, mikor azzal szórakozott, hogy párát fújt a fagyos ablakra és abba rajzolgatott. Az anyjára gondolt, aki ilyenkor összekócolta a haját, aztán figyelmeztetően felemelte az ujját: apád mindjárt jön. Ez volt a jelszó arra, hogy hagyja abba a marháskodást, üljön rendesen, és tanuljon, vagy legalábbis tegyen úgy. Abból nem lehet baj.

A férfi tehát odanyomta az orrát az ablaknak, és a párával meg a saját, kilapuló orrával szórakozott. Elképzelte, hogyan nézhet ki kívülről. Úgy vélte épp, mint egy csiga alulról. Ekkor gyors, ritmusos kopogás után nyílt az ajtó. A férfi elkapta a fejét és felnézett. A szégyentől kicsit elvörösödött, és arra gondolt, ez a barom csak nem látta, mit csinált. Ha igen, akkor is kussolni fog, vagy…

– Főnök, itt vagyok.
– No hát. Mik a hírek, hogy vagyunk – kérdezte a férfi, aki kisfiúból túl hirtelen vedlett vissza komoly emberbe, és még nem találta a helyét. A szoba még túl nagy volt, a nadrágtartó meg már túl szoros – igyál valamit, hideg van.
– Köszönöm, Olyan idő van kinn, hogyha köpök egyet, fennmarad…
– Az jó. Fagynak? Hullanak? – röhögött a férfi, miközben visszacsavarta a kupakot a címke nélküli üvegre. A faluból hozták, házi főzés. Percekig érződött a pálinka illata szobában, kicsit strandpapucsos odorral, de igazi férfi nem válogat.
– Hát… fagyogatnak – sütötte le a szemét a vendég. Nehezen kezett bele – Az van Főnök, hogy lázadnak. Ezek nem hajlandóak végig nézni, hogy amazok megfagyjanak, érti. Ezek itt összefognak meg szolidarítanak, segítenek. Hiába adtuk meg a mieinknek, hogy a templomokat ki ne nyissák, hogy legyen elég, amennyit a papok adnak, karácsonykor a bab, meg némi tüzelő. Ezek a civilek… hát ezek szervezkednek. Járunk a városban és azt látjuk, hogy ezek a büdös, szakállas hippik, a jóganadrágos liberók, a vaskalapos komcsik, átkozott demokraták, feltörekvő kisvállalkozók, az ájtatos buddhisták, mezítlábas krisnások, a megveszekedett ateisták boltba mennek, sátrat állítanak, látrára másznak, spájzban matatnak, szatyrokat cipelnek, zoknit csomagolnak, ételt melegítenek és mennek, ahelyett, hogy otthon ülnének és a saját retkes sorsukon gondolkoznának. Mennek és viszik az ételt, a takarót meg a ruhákat az utcára, pedig elmúlt karácsony! Főnök, esküszöm, azt hittük, ha lemegy ez a karácsonyi őrület a nagy áhítattal, akkor januárban végre mindenki otthon marad és a megmaradt koszos fillérjeit számolgatja, hát nem… Nem bírnak ezek magukkal a mocskos demokrata Jézus imitátorok pfööh…

A férfi, az egy szuszra elmondott szöveget hallgatva megmeredt abban a pózban, ahogyan az üvegre csavarta a fémkupakot. Most erősen bámult maga elé, nézte az arany színű csavaros kupakon fentről tükröződő fényt, az üveg alján keresztül az asztallapot. Nagy levegőt vett. Hát nem hazudott a szél.

– Úgy. Tehát nincs elég bajuk, most játsszák a szamaritánust. Az ő bajuk. Az ő pénzük. Az ő idejük. Ne érdekeljen, más dolgunk is van így költözés előtt – mondta végül. A vendég viszont megcsóválta a fejét.

– Uram, attól tartok, nem érti. Ez a nagy összefogósdi, ez nem lesz jó. Hamarosan rájönnek, hogy erejük van. Akik meg fáznak, arra is rá fognak jönni, hogy kitől kaptak segítséget, hogy ki mellé álljanak. És itt nem csak a csövesekről beszélek Uram, tudom, hogy úgy gondolja, azok úgysem mennek el szavazni. De ott a többi, a faluvégi putrikban lakók, a fegyveresek, akik a határra fagynak oda… Néhány iskolában tönkrement a fűtés, az egyik helyen a szoci önkormányzat, érti, a szocik adtak pénzt az állami fenntartású iskolának uram! A gyurcsányisták követelik a hivatalok megnyitását, az egyik Gyurcsánybérenc Pesten már azzal menőzik, hogy az ő kerületében mi mindent tesznek a lepukkant csövesekért! Uram, ha ezek tényleg rájönnek, hogy sokan vannak és hatalmuk van, akkor mi lesz…

– Elég! – kiáltott a férfi, és dühében az ajtónak vágta a pálinkásüveget – Nem jönnek rá. A senkik. Két napig még hadd hordják az ételt meg a kabátokat, aztán majd szépen hazamennek. Most menj el.

A vendég nem mert köszönni. Hátrálva ment az ajtóig.

A férfi az ablaknak támasztotta fejét. Aztán odalapította az orrát. Összekuporodott. Várta a sorsát.

Szerző: Nagypál Anikó
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Nagypál Anikó: Ha én egér lennék

Nem csak egyet szülnék Minden évben ötször Vígan megkölykeznék. Nem kérdezném tőlük, Hát ti mennyit …