Home / RÉZANGYAL / Nagypál Anikó: A lázadás éve

Nagypál Anikó: A lázadás éve

Szóval 2017 a lázadás éve lesz – gondoltam, miközben január elsején kedvenc programomat műveltem: az ágyban, filmeket nézve, lábamon a macskával, pizsamában ittam vödörből a kávét.

Erre kíváncsi leszek.

A macska persze elkapta a gondolatomat, és huncut fény csillant a szemében. Lázadás, mosolyodott el, és nagyot nyújtózva elindult a hűtő felé. Ügyesen kinyitotta és módszeresen elkezdte kipakolni belőle a májast, a sonkát, a hideg sültet és persze a savanyúkáposztát. Utána kiáltottam, hogy hozzon nekem is, de csak röhögött. Lázadok, kérlek!- mondta, miközben már a túró rudit bontogatta.
Kénytelen voltam igazat adni neki, és kicsit feljebb húztam a takarót. Lázadjon csak.

Másodikán a lázadás szelét már a konyhán kívül is éreztem. A gyerek lázadásból fél 10-kor kelt fel, a boltban a kedvenc pénztárosnőm lázadásból visszaköszönt. Lázadó automatából sikerült elsőre bérletet vennem, az álmos ellenőr a metróban pedig lázadozva dőlt vissza a jegykezelő berendezésre, hogy szundítson még egy kicsit. A lázadó utasok lázasan lyukasztgattak a csendben hortyogó ellenőr álla alatt, néha finoman visszahúzták a vállára vetett egyenkabátot, nehogy megfázzon a metróhuzatban.

A lázadás tornádóként söpört végig a városon. Lázadtak a taxisok, mosolyogva adták vissza a tízezreseket a reptérre siető külföldieknek, a kormányhivatalokban dolgozók nem küldték el a sorban álló ügyfeleket, lázadásból inkább megpróbáltak logikusan gondolkodni és megoldani a problémákat. Fellázadtak a kórházban dolgozók, és magasról tettek a felsőbb utasításokra: a kórházi vécékben megjelentek a vécépapírok, a szappanok, az előírt napi három felnőtt pelenka helyett kiosztották ami csak készleten volt. Lázadó csecsemősök nevetve legyintettek a szorongó tekintetű anyákra, nem baj drágám, ha nem tud szoptatni, hozok egy kis tápszert, az a fontos, hogy pihenjen a kismama! Lázadó konyhásnénik kedélyesen sózták az ételt, a napközisek pedig csupa lázadásból megették a finomfőzeléket és még repetát is kértek.

Amerre csak nézett az ember, mindenütt lázadtak. Ezer éve elnyomott, lelakott, kielégítettlen asszonyok egyenesedtek ki, dobták el a porszívót és ültek be a kávézókba egy jó könyvvel. Fegyelmezett, cicanadrágos csajok tépték fel a hűtőajtót, és válogatás nélkül ettek kolbászt töltött paprikával, baracklekvárral és tepertős pogácsával. Sokat tűrő, szótlan férjek rázták le magukról a rabigát és mentek be cipőben a szobába. A kutyák boldogan hemperegtek az ágyban, a tanárok félredobták a központi tankönyveket. És a hírek mind igazak voltak.

Forradalmi órák voltak azok.

Aztán elkezdték suttogni, hogy a kormány is lázad. Elterjedt, hogy felszámolták a nemzeti dohányboltokat, hogy előkerült a háromezer milliárd, hogy a stadionokat krízisközpontokká alakították menekültek és hajléktalanok számára. Az utasok lelkesen mesélték, hogy a hármas metrót felújítják végre és igazán, a sajtó szabad, hogy a fákat visszaültették, hogy az érintettek bocsánatot kértek az általuk megalázott nőktől és tánc- és illemtanórár fognak ezentúl járni.

Kivirult a főváros, és lassacskán az egész ország is. Az emberek lázadásból elkezdtek szelektíven hulladékot gyűjteni, mosolyogni, köszönni. Munkaidő után megteltek a kávézók, éttermek, kiskocsmák teraszai, és már nem csak külföldi szót lehetett hallani, mert a lázadó vendéglátósok megfizethető árakon kínálták a kézműves söröket és hamburgereket. Családok tucatjával mentek a tiszta játszóterekre, ahonnan a lázadó önkormányzatok végre összetakarították a használt popsitörlőket és chipses zacskókat. Lázadó nyugdíjasok kacsacombot sütöttek lázadó unokáiknak, akik fonalgombolyaggal a kezükön nézték, ahogy a farhátleveshez szokott eres kezek forgatják a piruló húst.

2017 a lázadás éve volt.

2018 január 1-jén, miközben kedvenc programomat műveltem, azaz feküdtem az ágyban, tévét néztem és kávéztam, a macska cinkosan rám kacsintott: Elfáradtam, anya. Kemény meló ez a lázadás. Inkább adj nekem most már te enni.

Feljebb húztam a takarót magamon. Hát ennyit a lázadásról.

Szerző: Nagypál Anikó
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Nők elleni erőszak: Róma főpolgármestere a törvények szigorítását sürgeti

A törvények szigorítását kérte az olasz kormánytól Virginia Raggi római főpolgármester kedden azután, hogy az …