Home / RÉZANGYAL / Nagypál Anikó: Disznóságok

Nagypál Anikó: Disznóságok

Ahogy a híreket elnézem, nem tudok másra gondolni, mint hogy “ezeknek” a disznóvágás a fétisük.

Wellness-disznóvágás, sorosozós disznóvágás, és most már van iskolai disznóvágás is, hát szuper.

Nem mintha bajom lenne úgy általában a disznóvágással. Sőt, a hurkát meg a kolbászt is szeretem. Meg a sonkát, meg a szalonnát, meg a többi ilyen light finomságot.

s igen, én gyerekkoromban rendszeresen láttam ilyen háztáji gyilkosságokat. És a nagyanyámnak segítettem csirkét is vágni, már egész pici koromtól. Mert ez volt a természetes, ebbe születtem.

De ha a nagyszüleim történetesen nem tanyán élnek, és nem töltök náluk rengeteg időt, akkor elárulom, hogy Szegeden, a panelben, az ötödiken, biztos nem állt volna neki anyám egy egész tyúkot megkopasztani az erkélyen.

Viszont egészen biztos vagyok benne, hogy ha én nem akartam volna ott lenni az ominózus csirkevágásoknál, senki nem kényszerített volna rá. Mint ahogy disznóölésnél is egy feladata volt a gyereknek: lehetőleg ne legyen láb alatt. Nekem soha senki nem adott a kezembe kést, hogy vágjam el az állat nyakát, vagy szúrjam meg, és ez nem azért volt, mert mondjuk  nagyapám különösebben túldimenzionálta volna az élet nagy dolgait, vagy éppen nagyon jártas lett volna a gyerekpszichológiában. Más kérdés, hogy én valószínűleg egy ilyen alkat vagyok, azóta sincs bajom ember, se állat vérével, nem szoktam ilyen dolgoktól rosszul lenni.

De soha nem kényszeríteném a saját, nyolcadik kerületben növekvő fiamat, hogy nézzen végig egy disznóölést. Annak a gyereknek a disznó az az állat, amit a mesekönyvben lát és Malacka névre hallgat. Soha nem hallgattam el előle, hogy az a hús, amit megeszik, az disznó vagy csirke vagy marha, és mikor segített főtt tojást pucolni, ő maga mondta, hogy ebből kelnek ki a fiókák.

De miért kéne neki premier plánban végignézni, hogy hogyan dolgoznak fel egy állatot? Mert ettől lesz ember?

A francokat.

Mondják, hogy mert az ezeréves magyar hagyományok, hát persze, ezeknek meg tudom javasolni, hogy holnaptól fogorvos helyett a patkolókovács szolgáltatásait vegyék igénybe, egy szimpla vakbélgyulladásnál meg feküdjenek le szépen felöltözve a dunyhás ágyba, és mentő helyett hívjanak papot. Fájdalomcsillapítóról, savlekötőről, okostelefonról és angol vécéről meg ne is álmodjanak, mert ez olyan szép, az ezeréves magyar hagyományok, szerintem költözzünk vissza a jurtába (na jó, esetleg a vályogházba) és indulás a patakra mosni.

Az ezeréves magyar hagyományozók közül kíváncsi lennék, hányan kopasztottak csirkét, hányan segítettek trágyázni, hányan keresték a dög tyúkok alatt a büdösben a tojásokat, hányan ástak krumplit, és hányan jártak be kannával a faluba vízért, mert otthon nem volt iható.

Nekem ez megvolt, csak szólok. És semmi nosztalgia nincs bennem. Jó volt, mert a gyerekkor volt, mert szerettem a nagyszüleimet, de önszántamból felnőtt fejjel már biztos nem állnék neki hajnalban lekvárt főzni a nyári konyhában.

A gyerek meg majd akkor menjen disznóvágásra, ha ő akarja, és nem akkor, mikor a tisztelt tanári kar friss kolbászt akar zabálni.

Lehet, hogy erre most becsapok frissen egy féldeci barackot.

Szerző: Nagypál Anikó
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Ferber Katalin: Tesók

Ekkor még csak ketten… A kislány három éves, a kisfiú öt. Önfeledten nevetnek, látszik, hogy …