Home / RÉZANGYAL / Nagypál Anikó: Hol van az alja?

Nagypál Anikó: Hol van az alja?

Nyolcadik éve kérdezgetem magamtól, hogy mikor van az, amikor már nincsen lejjebb. Mikor eléred a medence fenekét, kész, nem fulladtál meg, de már nem is küzdesz, és érzed, hogy a tested megindul fölfelé. Erősebb lesz a fény, tudod, hogy nemsokára levegőhöz jutsz, aztán átszakítod a felszínt, kinyitod a szád, megtelik a tüdőd, és már hallasz is, zene, morajlás, kész a sajtburger meg a kolbi, ötéves Armandka várja a szüleit a főbejáratnál.

Az a baj, hogy mi most nem valami kedélyes strand diszkréten algás vizében süllyedünk, miután Kovács Pubika viccből lelökött a nagy trambulinról.

Ez valami rohadt nagy retkes folyó, vagy mocsár, itt már nincs se felszín, se levegő, és Armandka se lépett meg a szüleitől. Armandka valahol közvetlen melletted kapálózik, szerencsére neki még lövése sincs, hogy itt aztán kegyetlenül beszippantotta a mocskos nagy sötétség. Mire rájön, addigra meg tökmindegy lesz neki.

Süllyedtek lefele békésen együtt, te, Armandka, meg a szülei, és nincs visszaút, mert az a hatalmas kéz, ami a trambulinról váratlanul és szó nélkül belökött a hirtelen mocsárrá változó medencébe, most még szorgalmasan nyomkodja is vissza a fejeteket, h véletlen kidugnátok.

Nem kell ide levegő – idézném a Macskafogót.

Nem kell ide fény, nem kellenek értelmes gondolatok.

Esküszöm, nem sejtettem, hogy lesz idő, mikor nosztalgiával gondolok Balog Zoltánra.

Igaz, neki még írtam levelet is. Kásler emberminiszter már levelet sem érdemel, egyrészt az iszapban elég nehéz megtalálni a szavakat, másrészt erősen kétlem, hogy lenne nekünk miről eszmét cserélni. Pláne, ha nála az “eszme” megáll a tízparancsolatnál.

Még tiszta szerencse, hogy csak emberminiszter. Az asszony, az ő fajtájuknak felfogása szerint nem ember. Így nyugodtan megránthatom a vállam, és azt mondhatom, ez rám nem vonatkozik. Én csak asszony vagyok.

Persze tudom. én lehetőség szerint inkább kussoljak, és ne a laptopon kaparásszam a betűket, hanem lássam el a háztartást, etessem az itthon fellelhető férfiakat – hiszen ez a minimum, amiért megrövidítem az életüket – közben legyek csinos és vonzó, és lehetőleg csöndes nagyon csöndes. Persze azért dolgozni még nyugodtan elmehetek, addig a gyerekre majd figyelnek a különböző intézményekben, hogy megkapja a megfelelő ideológiai képzést, nehogy már belőle is lázadó legyen.

Üljön csak az a gyerek a mocsár fenekén, ha mást nem lát, nem kívánkozik majd ki.

És tartja a tízparancsolatot, mert az megvéd a betegségektől. Remélem, ha a miatyánkot is elmondja minden nap, akkor szemüvegre sem lesz szüksége, az üdvözlégy gyakori ismételgetése megment az igen költséges fogszabályozástól, a hiszekegy pedig lúdtalpra és gerincferdülésre is jó lesz.

Szép új világ.

Néha felmerül bennem a kínzó kérdés: ezek ennyire hülyék, vagy minket néznek ennyire hülyének?

Ez a kegyetlen disztópia hol fog véget érni? Mi lesz a következő lépés? Mikor érjük el a legaláját? És mi lesz az a pont, amire a befásult, beszűkült kis sakkfigurák felkapják a fejüket a lakótelepi másfél szobában, a faluvégi huzatos vályogházban, vagy a 200 négyzetméteres nappaliban, és azt mondják, hogy na nemáááá.

Sajnos, ha jól belegondolok, azt hiszem soha nem fog eljönni ez a pillanat. Módszeresen felépítve folyik az elbutítás és az eltompítás, és a többség mindig el fogja feltétel nélkül fogadni, hogy az asszony nem ember, hogy a tízparancsolat megvéd a betegségektől, és hogy azé a világ, aki teleszüli.

Szerintem én most megyek hányni.

Aztán megkeresem a búvármaszkot.

A fene se fog ezeknek az iszapban csücsülni.

Aztán ki tudja. Hátha ezeknek a tömjénszagú, szikkadt, népnemzeti-katolikusmélymagyar bőrtarisznyáknak is akad otthon egy-egy asszony, aki megrövidíti az életüket. Nagyon drukkolok.

Szerző: Nagypál Anikó
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Nagypál Anikó: Erdei Krónika

És most megszakítjuk adásunkat. A következőekben helyszíni riportot láthatnak az alsótöttyösi rekettyés-bozót külsőn történt példátlan …