Home / RÉZANGYAL / Nagypál Anikó: Ismeritek a viccet a belvárosi és a körúton belüli értelmiségről?

Nagypál Anikó: Ismeritek a viccet a belvárosi és a körúton belüli értelmiségről?

Ismeritek azt a viccet, hogy a katolikus templomban szentmisét rendeznek annak a református Horthynak, aki egyrészt vastagon felelős legalább félmillió zsidó haláláért, másrészt a születésnapja június 18-án van?

Na, nem mintha annyira érdekelne Horthy születésnapja, de ha már arra kívánnak emlékezni, hogy 150 éve született, logikusabb lenne valamikor júniusban összejönni.

Vagy lehet, hogy júniusban is összejönnek, persze ezt nem tudhatom, engem ritkán hívnak meg halott kormányzók születésnapi zsúrjára.

De hogy a “keresztény” “értelmiségiek” miért éppen január 27-ét, az auschwitzi haláltábor felszabadulásának napját találták megfelelőnek ehhez az eseményhez, azt végképp nem értem.

Lehet, hogy nincs is mit érteni persze. Én nem vagyok belvárosi keresztény értelmiségi, és mióta Lázár János ominózus mondata kiugrott fogainak kerítésén Gyurcsány és Hódmezővásárhely összefüggésében, azóta sajnos vásárhelyi sem vagyok, zsidó meg utoljára a Mandiner kommentelői szerint voltam, úgyhogy itt állok hon és identitás nélkül a hóesésben és ingatom a fejem.

Annyira azért nem bánom, hogy nem vagyok se belvárosi, se keresztény, se értelmiségi (nem tudom, ennek a kategóriának van még értelme? Hogy értelmiségi? Bár, ha jól belegondolok, lehet, hogy megint divat lett az osztálynaplóban jelezni, hogy ennek a gyereknek a szülei közmunkások vagy a közszférában dolgoznak, esetleg magánorvos, ügyvéd vagy oligarcha csemetéje koptatja a padot. És persze az ellenzékiek, azok mindig kapnak egy x-et, mert miért ne). És Vásárhely után se sírok, bocs, Anya. A zsidóságról nem tudok érdemben nyilatkozni.

Most elgondolkoztam mi vagyok. Ember vagyok, elsősorban. Lakóhely, társadalmi osztály és vallás felett. Ember vagyok, aki tanult történelmet, és aki oly korban él. Ember vagyok, akinek az ökle és a gyomra egyszerre szorul össze, ha látja a totális őrületet, a gyűlölet megállíthatatlan fokozódását, az uszítást, az igazságtalanságot.

Ember vagyok és a türelmem fogytán. És nem értem, hogy nem omlik rájuk templom és hogy tudnak oda menni és belenézni Jézus arcába, és hogy tudnak imádkozni és hogy tudnak egyáltalán létezni, hogy tudják a gyerekeiket meg az unokáikat hittanra íratni, és hogy tudnak a tükörbe nézni. Ha az a kereszténység, amire ők gondolnak, akkor én nem bánom, hogy ez nekem kimaradt az életemből. Ha ez a társaság az értelmiség, akkor én elmegyek inkább kecskéket nevelni, és azokkal beszélgetek szarlapátolás közben.

Persze van még itt egy vicc.

Hogy mi, össznépi ellenzék és civilek évek óta ácsorgunk kinn különböző templomok és más intézmények ajtajában és a világon semmire nem mentünk. Állunk az esőben szomorúan néhány táblával, és rettenetesen fel vagyunk háborodva, és fél-egy óráig dagadó izmokkal és pattanó idegekkel állnánk bosszút minden meggyilkolt embertársunkért, aztán…

Aztán ők – a keresztény, belvárosi értelmiség – bevonulnak a templomba vagy más intézménybe, megtartják az előadást, a misét, felavatják a szobrot. Ők hazamennek, mi pedig képzeletben feltett karral beállunk elődeink mögé a sorba, és elindulunk a Duna, a téglagyár vagy Auschwitz felé.

Mi ott voltunk. Mi tiltakoztunk. Mi megtettünk mindent, hát nem? Mi nem megyünk be a templomba, mert az nem illik. Mi nem vagyunk hangosak, mert az nem illik, hát akkor hogyan hallanák szegény hívek, mit mond a pap. Mi nem megyünk neki se templomnak, se múzeumnak, se Parlamentnek, se embernek, mert mi, mi a jó magaviselető, körútonbelüli értelmiségiek (na tessék, még egy értelmiségi kaszt, csak ez nem belvárosi, mert az olyan polgári, érted, nálunk az értelmiség is ilyen, hogy a keresztény-polgári meg a liberális-zsidó) mi némán, összeszorított ajkakkal és szomorúan állunk. Mert az megható Mert nyilván megérinti Bayer Zsolt és Szakály Sándor és Boross Péter lelkét.

A szart. Ami nincs, azt nem lehet megérinteni.

Ők hazamennek. Mi beállunk libasorba. Ők zsebrevágott kézzel fütyülve nézik a Duna fölött ülő halványzöld rezgésben lassan bontakozó tavaszt, míg mi a cipőfűzőnket bontogatjuk a parton.

Mert nem illik bemenni, nem illik zavarni, nem illik hangosnak lenni.

Antiszemitának, rasszistának, gyilkosnak, csalónak és tolvajnak lenni illik.
Érdekes.
Nem baj, ott lesznek a kecskék. Azok tesznek az illemre.

Szerző: Nagypál Anikó
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Nagypál Anikó: Erdei Krónika

És most megszakítjuk adásunkat. A következőekben helyszíni riportot láthatnak az alsótöttyösi rekettyés-bozót külsőn történt példátlan …