Home / RÉZANGYAL / Nagypál Anikó: Mi a franc az a békemenet?!

Nagypál Anikó: Mi a franc az a békemenet?!

Az őzike csendben, szinte unottan tépkedte a fagyott bozótost. Éhes volt, de tudta, hogy, most nem nagyon kell izgulnia a vadászok miatt. A varjak hozták a hírt a városból, hogy a néha kedélyesen fegyverrel felvonuló emberek most valami teljesen mással vannak elfoglalva.

Csipegetett tehát nyugodtan.

Még akkor sem szaladt el, mikor az alföldi éjszakában hirtelen fény gyulladt fel, erős reflektorok világították meg a tájat és a tájon hasaló kastélyt. Az őz hozzászokott az efféle hirtelen világossághoz, és az azt követő morajláshoz is. Itt nőtt fel, a szomszéd rekettyésben. Tudta, hogy ez a fény és ez a morajlás nem bánt. Utána viszont másnap, harmadnap tanácsos nem mutatkozni, mert olyankor kezdődik a vadászat.

Résnyire húzott szemmel figyelt, miközben még komótosan megrágta az utolsó falatot. Talán most nem lesz majd lövöldözés hajnalban sem, ez a pocakos töttyedt ember igazán nem úgy néz ki, mint aki szeretne korán reggel a mínuszokban leselkedni, nem is úgy van öltözve, és innen úgy fest, fegyver sincs nála. Bár az nem jelent semmit, adnak majd neki a kastélyban, van ott untig elég.

Mélázva nézte az izgatott embereket. Egy megtört, szürke arcú, jelentéktelen fickó állt oldalt, fejét lógatva. Nem beszélt, igaz nem is kérdezte senki, mintha ott sem lenne. Mellette az a magas férfi, aki az őzike családjában már komoly pusztítást végzett. Hajbókolt és heherészett, széles gesztusokkal mutogatott a harmadiknak, aki kikászálódott a helikopterből.

Ez a harmadik volt, akit az őzike nemes egyszerűséggel töttyedtnek nevezett magában.

A harmadik után csúszott ki a helikopterből egy potrohos negyedik. Magasabb, tagbaszakadt fickó volt, izgatottan riszálta magát. Szemmel láthatóan nagyon fontosnak érezte a jelenlétét, mint a fiatal vizslák vadászat előtt.

Nem sokáig ácsorogtak kinn, iszonyú hideg volt a pusztában. Olyan igazi, alföldi hideg.

Az őzike zavartan toporgott, egyik lábáról a másikra állt. Maga sem tudta, miért nem megy odébb. Várt.

Odabólintott a macskának, az barátságosan nyávogva üdvözölte, majd iszkolt tovább az istállók felé. Látszott, hogy jól van lakva, és semmi más nem hiányzik neki, mint hogy befészkelődjön a szalmába, az állatok közé. Arcán barátságos, joviális mosoly ült, míg üdvözölte az őzikét.

Mosolyoghatott rá kockázat nélkül, nem volt se konkurencia, se préda.

A következő pillanatban a macska helyből három métert ugrott, az őz pedig felcsapta a füleit. A pusztában visszhangzott a kiáltás és a becsapott ajtó. Majd felharsant a berregés.

A szürke arcú, megtört, lehajtott fejű férfi, és a magas, heherésző hátracsapott fejjel néztek az emelkedő helikopter után. Némán mentek vissza a kastélyba.

Az őzike orrával döfködte a lecsupaszított bokrokat és közben törte a fejét.

“Mi a franc lehet az a békemenet?” – kérdezte az éjszakától, majd elügetett.

 

Szerző: Nagypál Anikó
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Nagypál Anikó: Szaharai por

Támaszkodsz a villamoson, hátad az “ajtónak támaszkodni tilos” feliratra tapad. Lógatod a kezed, lógatod a …