Home / HÍR / Nem haverja a kalauz: Hadházy Ákos feljelenti a BKK-t

Nem haverja a kalauz: Hadházy Ákos feljelenti a BKK-t

Hadházy Ákos a tegnapi Korrupcióinfóján elmondta, hogy a Nemzeti Nyomozóiroda megszüntette a tavaly nagy botrányt kiváltó, használhatatlan BKK online jegyeladási rendszer ügyében indított nyomozást.

Az elutasítás arra hivatkozik, hogy mivel a szerződéseben csak bérleti díjról volt szó, azt pedig nem fizették ki, így nem keletkezett kár. A sajtótájékoztatón azonban elhangzott, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság is határozatot hozott az ügyben és 70 millió forintra büntette a céget a közbeszerzési szabályok megsértése miatt. A büntetés összege ugyanúgy kárként jelentkezett, mint az online értékesítés elmaradt bevétele, így véleménye szerint ismét nem történt más, mint a korrupció kimosdatása a magyar “bűnüldözés” részéről.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság egy másik szerződést is törvénytelennek minősített, amelyik még komolyabb visszaélésre utal. A BKK ugyanis az erededi 5,5 milliárd forinton felül még 2,5 milliárd forintért kötött szerződést a T-Systemssel a jegyautomaták “eltömítésének” kiküszöbölésére. A határozat szerint ezt azonban már az eredeti szerződés alapján is meg kellett volna tennie a szolgáltatónak.

Hadházy Ákos szerint utóbbi szerződés mintegy kárpótlás lehetett az online jegyeladás meghiúsult bérleti díjai miatt, azonban ez nem más, mint hűtlen kezelés, ezért újabb feljelentést fog tenni.

Szerző: Huppa, MTI
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Kamutómia

Vagyis a kamu anatómiája. Kérem, ez hosszú lesz, de tessék elolvasni, vagy ha nem tetszenek, …