Home / HÍR / Németh Szilárd: még soha nem volt ennyi pénz a honvédelemre

Németh Szilárd: még soha nem volt ennyi pénz a honvédelemre

Még soha nem volt ennyi pénz a honvédelemre – hangoztatta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken.

Az államtitkár felidézte, jövőre mintegy 513 milliárd forint lesz a honvédelmi költségvetés. Azt is elmondta: ebből 150 milliárd forintot fordítanak haderőfejlesztésre. Németh Szilárd, a köztévé egyik péntek reggeli műsorában azt is kiemelte: a honvédelmi kiadások kerete több mint 85 milliárd, míg a belügyi szervek költségvetése mintegy 40 milliárd forinttal emelkedik jövőre. “A biztonság nem lehet pénz kérdése”, és ha kell, még többet fordítanak e célra – mondta, ezért is nevezve fontosnak, hogy az országvédelmi alap keretét ötven százalékkal növelték. Az államtitkár elmondta: a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési terv honvédelmi része a katonákról szól. Jövőre is 5 százalékkal növelik a katonák illetményét – emlékeztetett Németh Szilárd, hozzátéve: szeretnék vonzóvá tenni a katonai pályát. A haderőfejlesztés kapcsán azt mondta: az eddig beszerzett új repülők és a meglévő helikopterek felújítása után, új helikopterek beszerzése jelenti a légierő fejlesztésének egyik sarokpontját.

Miért pont Rezsim Szilárd?

“A propagandának mindig elsősorban az érzelemre, s nem az úgynevezett értelemre kell irányulnia. Minden propagandának népszerűnek kell lennie, és szellemi színvonalát a felvilágosítandó tömeg legkorlátoltabb rétegének felvevő képességéhez kell szabnia. Minél nagyobb a tömeg, amelyre hatást kell gyakorolni, annál kevésbé legyen magas a propaganda szellemi színvonala. Ha tehát a propaganda a háborúban való kitartás fokozását célozza, s éppen ezért az egész népre irányul, a túlságosan magas szellemi előfeltételeket gondosan el kell kerülni. Minél kisebb a tudományos tehertétel és minél inkább a tömeg érzelmeihez szól a propaganda, annál átütőbb a siker.” (Forrás: A Mein Kampf a propagandáról)

 

 

Szerző: Huppa, MTI
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Fábián András: Széllel szembe nem lehet

Én azért most mégis megpróbálnám, az olvasó szíves engedelmével, megkísérelni a lehetetlent. Még akkor is, …