Nő az esőben

Van pár dolog ezzel a döntővel kapcsolatban, amit az ember nem nagyon akart elhinni – de ezen úgyis elrágódnak majd heteken keresztül, videóbírák ide vagy oda.

Tény, hogy a horvátoknak drukkoltam. Kérdezi a barátnőm, jó, jó, mindenki – de miért? Hát, mert a szomszédaink. Mert 10 csodálatos nyarat töltöttem a tengerükön. Mert kiverték az oroszokat. És mert jól fociznak.

A leghihetetlenebb dolog is a horvát elnökasszonnyal esett meg, szó szerint: állt a döntő fináléjában, és egy világ figyelte, ahogy zuhog rá  meg Macronra az eső, de eleinte csak egyetlen esernyő akadt, azt meg Putyin fölé tartották.

Ha a képet nézzük, Putyin előtt a horvát csapat vonul, még csak a játékosok, utánuk jöttek a többi mindenféle szakemberek, végül az edző. A jobb oldali képen már a franciák sorjáznak, tehát nem 2 perc telt el a szakadó esőben, és még mindig nem sikerült a vendégek feje fölé még egy rohadt nejlonzacskót sem kihúzni. Az már nem látszik a képen, hogy a fifás fószer (nő vagyok, nem kell tudnom a nevét) kezében ott az esernyő, mi több: közvetlenül Kolinda Grabar Kitarovic mellett állt, de még ez a közelség sem juttatta el abba a kegyelmi állapotba, hogy egy NŐ feje fölé tartsa az ernyőjét.

Lehet, hogy a nagypolitikában mindenkinek töke van, és jó is, hogy azért, mert nő, nem bánnak egy tárgyaláson másképpen egy hölggyel. De egy kurva esőben, ráadásul ország-világ szeme láttára egy sporteseményen csak megengedhető, hogy valaki egy tetves ernyőt fölé pakoljon.

Egyébként a csajt a dolog nem zavarta. Állt az esőben, szarrá ázott a frizura, a smink, a horvát mez – minden, és csak mosolygott és ölelgette a játékosokat hovatartozástól függetlenül.

Csak két másikat zavarta ez a cucc: Putyint és a világot. A faszi egyszer oldalra nézett, és látta, mi folyik (az esővíz), és mintha lett volna egy fél ráutaló mozdulata, de aztán jöttek a játékosok a parolára, és valahogy elhalt a kezdeményezés.

Pedig, ha valaki, ő megteheti, hogy azt mondja: állj, te paraszt, ott a hátam mögött, settenkedj már a horvát csaj háta mögé, és őt védd avval az ernyővel, ne engem. De nem tette. Az meg külön vicces (nem az), hogy ahol 1, azaz egy darab ernyő van, miért csak késéssel kerül elő a többi, de ez bizonyára a szervezők töketlensége.

Kezd nagyon tetszeni a botrány, hogy a Pussy Riot megzavarta a meccset. Mert úgy tűnik, ezt a bazinagy maszkulin gépezetet már csak ezzel lehet megakasztani egy pillanatra, és még örüljünk, hogy nem voltak meztelenek…

Az uraknak meg, akik hagyták, hogy egy nő mellettük-közöttük szarrá ázzon: nos, önök egyszerűen büdös parasztok.

Függetlenül attól, jobb- vagy baloldalon állnak, beleértve a horvát elnökasszonyt is.

 

 

 

 

 

 

Szerző: IMHO
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Magyar származású fizikus pontrendszerét használja a FIFA a világranglistához

A FIFA múlt hónapban nem adott ki rangsort, ugyanis még az oroszországi világbajnokság előtt bejelentette: …