Home / HÍR / Orbán segítségére sietett egy amerikai lobbista

Orbán segítségére sietett egy amerikai lobbista

Andy Harris marylandi republikánus képviselő levélben fordult képviselőtársaihoz, hogy közösen sürgessék Rex Tillerson külügyminiszternél az amerikai-magyar kapcsolatok azonnali javítását és az amerikai külügy által a magyarországi objektív média támogatására meghirdetett program leállítását.

Andy Harris, a kongresszus amerikai-magyar lobbicsoportjának – anyai ágon magyar gyökerű – társelnöke levelében kiemeli, hogy “az Obama-kormányzat félvállról beszélt Magyarországgal és eltorzította az Orbán Viktor kormányfő által vezetett jobbközép kormány eredményeit”. Hozzáteszi, hogy Obama elnöksége idején “a külügyminisztérium megpróbált pária nemzetet csinálni Magyarországból, megtagadva a magas szintű találkozókat”.

A képviselő a levélben hangsúlyozza, hogy “Orbán nyílt védelmezője a nyugati civilizációnak és Magyarország hagyományos értékrendjének, valamint kulturális örökségének”, továbbá “vezető európai hangja a tömeges bevándorlás és Brüsszel hegemóniája” elleni fellépésnek. “Magyarország volt az Európai Unió első tagországa, amely felismerte az Európába özönlő menekültek ellenőrizetlen áradata által jelentett biztonságpolitikai válságot” – fogalmaz az amerikai politikus, hozzátéve, hogy Orbán Viktor kormánya volt az első, amely lépéseket tett az áradat megállítására. Harris leszögezi: jóllehet, annak idején erőteljesen bírálták, a Magyarország által a határon emelt kerítést ma dicsérik, mint “elővigyázatos és szükséges intézkedést nemcsak Magyarország, hanem az egész Európai Unó integritásának és biztonságának védelmében”.

Magyarország Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével Izrael egyik legerőteljesebb támogatója is Európában – jegyzi meg az amerikai politikus.

Andy Harris figyelmeztet arra, hogy Donald Trump elnöksége alatt ugyan javult az amerikai-magyar viszony, de a politikai irányvonalat még “nem teljesen korrigálták”. A politikus “sokkolónak” minősítette, hogy az amerikai külügyminisztérium akár 700 ezer dollárt is elérő támogatási programot hirdetett meg az “objektív média” támogatására Magyarországon. Vagyis – fejti ki Harris – az amerikai külügyminisztérium “egy NATO- és EU-tag demokratikus ország ellenzéki médiáját szándékozik finanszírozni”, ezzel is aláásva “az Egyesült Államok egyik legszorosabb európai szövetségesének jobbközép kormányzatát”. A politikus a támogatási program azonnali felfüggesztését sürgeti.

Andy Harris a Tillerson külügyminiszternek írt levél támogatását szorgalmazó soraiban emlékezteti kongresszusi kollégáit arra is, hogy Orbán Viktor Donald Trumpot már az elnökválasztási kampányának elején támogatta, és a magyar kormány álláspontja sok területen – például a védelmi politika, a nemzetbiztonság, a terrorellenes harc, a külpolitika vagy a migránspolitika ügyében – nagyon közel áll a Trump-kormány politikájához. “Ahogyan Trump elnök meghirdette az ‘Amerika az első’ politikát, úgy Magyarország is a saját nemzeti érdekeit követi, gyakran szembeszállva a liberális, Soros finanszírozta ellenzékkel” – hangsúlyozza Andy Harris levele.

 

Szerző:
Forrás:

Olvasta már?

Berágott a CÖF a Magyar Nemzetre, de nagyon!

Először is ott volt az a díjátadó, amelyet mi sem hagyhattunk ki a hírfolyamunkból, annyira …