Home / KIEMELÉS TŐLÜNK / Saskia Sassen: a gyűlöletet a feltételek határozzák meg, nem a vallás vagy bőrszín

Saskia Sassen: a gyűlöletet a feltételek határozzák meg, nem a vallás vagy bőrszín

A migráció, az Európai Unió, a városok jövőjéről kérdeztük Saskia Sassent. A holland-amerikai szociológus és közgazdász az elmúlt évtizedekben az említett témák mellett számos kérdéssel foglalkozott, legyen szó globalizációról vagy kapitalizmuskritikáról.

Több ízben is arra emlékeztet minket írásaiban, hogy létezik egy harmadik típusú migráció, amit a gazdasági fejlődés okoz. Milyen méretű problémáról beszélünk és miért nem hallunk erről túl gyakran?

Ez egy olyan probléma, ami egyre inkább fontos a számomra. Kétféle migráns szubjektumot ismer el a törvény, még ha két nagyon különböző jellegű törvényről is beszélünk. Az egyik a menekült, akit egy nemzetközi rendszer ismer el (ami nem azt jelenti, hogy bármelyik ország segíti őt, ha hozzá fordul segítségért), a másik a bevándorló, egy erős személy, aki elhagyja az otthonát, de kapcsolatban marad vele, gyakran küld pénzt haza, hogy segítsen az otthon maradottaknak stb. – itt nemzetközi törvényről beszélünk (és ismét: nem mindig elfogadott, de létezik törvény, ami jogalapot ad).


  • Fotó: Alex MacNaughton/Saltamos/saskiasassen.com

Most azonban egy harmadik szubjektum is megjelenik, aki egyfajta menekült a gazdasági fejlődés bizonyos módszerei elől. Itt szó van bányászatról, ültetvényekről, nagy víz- és üdítőpalackozók területvásárlásairól – akik a víz megszerzése miatt járnak el így, majd hátrahagyják a kiszáradt s halott területet –, és egyéb „fejlesztésekről”. Ezek több millió kisgazdát űznek el saját területeikről évente, amikor pedig megtörtént a kitermelés, halott területeket és vizet hagynak hátra.

Ez a migráció azon formája, amelyet a rendszerünk GDP-növekedésként határoz meg, ennélfogva törvény szerint nem számítanak menekültnek ezek az emberek annak ellenére, hogy milliók űzettek ki a területeikről. Új rendszerre, új törvényre van szükségünk, amelyik elismeri őket menekültként, de ez nem lesz könnyű feladat, amíg ezeket a gazdasági fejlesztéseket pozitív jelenségként értelmezzük – holott nem azok!

Erről bővebben írok az Expulsions (Kitelepítések) című könyvemben, illetve egy tanulmányomban.

Napjainkban kevésbé hallunk rasszok közti biológiai különbségekről, de annál többet kulturálisakról, amelyek akadályozzák az integrációt. Nevezhető ez egyfajta kettős beszédnek, egy finomított rasszizmusnak?

Másként közelíteném meg a kérdést. A rasszizmus nem egy alapvető tudatállapot, hanem a kultúrában magában rejlik. Globális szintű felsőosztályok léteznek, a gazdagok osztályai, akik a fenotípus tekintetében rendkívül kevertek, de az új globális elit számos kulturális aspektusában osztoznak. Zenekarok is gyakran összetett etnikai háttérrel rendelkeznek, de egy kultúrán osztoznak abban a tekintetben, hogy milyen műfajt játszanak stb.

Az egyik könyvemben (Guests and Aliens, Vendégek és idegenek) azokra a francia katolikus munkásokra mutatok rá, akik gyűlölték az olasz bevándorlókat, amiért „rossz fajta katolikusok”. Ma a gyűlölet oka, hogy valaki muzulmán és az olasz katolikusok láthatatlanok a diszkriminatív szem számára. Ezek a gyűlöletek részben az adott társadalmi feltételektől függnek, nem a vallástól vagy bőrszíntől.

Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke márciusban öt forgatókönyvet jelölt meg az Európai Unió számára a brexit után. Melyiket támogatná ön, vagy esetleg egy hatodikat? Esetleg a DiEM25, amelyhez ön is csatlakozott, tud hasznos elképzeléssel szolgálni az EU jövőjét tekintve?

Nem tanulmányoztam részleteibe menően az öt forgatókönyvet, de azt tudom, hogy az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból – ha ez valóban megtörténik – megerősítheti az Unió bizonyos részeit. Láttuk például, hogy Franciaország és Németország esetében egy produktív együttműködést generált a helyzet.

Az EU-ról azt gondolom, hogy egyrészt nem tökéletes – de ugyanakkor egyetlen államok közti együttműködés vagy állam sem tökéletes –, másrészt egy jó geopolitikai lépés, de sok munkát igényel még. Harmadrészt az Egyesült Királyság egy problémás és elbizakodott partner volt, sokkal arrogánsabb a kiváltságokhoz és kivételezésekhez ragaszkodásakor, mint Franciaország és Németország.

Ami a DiEM25-öt illeti: számos gyakorlati elemmel és céllal bíró mozgalomról beszélünk. Az ötlet jó, az első időszakában pedig Európa-szerte elsősorban a fiatalokat akarja megszólítani. De aztán be kell lépnie a második szakaszba: kidolgozni olyan terveket a jövőre nézve, valódi alulról szerveződő kezdeményezéseket, amelyek sokszínű közösségek sokszínű szükségleteire adnak választ. Ez pedig nem lesz könnyű kihívás. Egy újfajta szerveződési struktúrát igényel ez, amelyben a DiEM25 segítséget és tanácsadást kínál fel szakértők hálózatának igénybevételével – legyen szó építészekről, akik jó lakhelyeket és iskolákat építhetnek rossz állapotú környékeken, környezetvédőkről, akik víztesteket tisztítanak meg, ügyvédekről stb. (Hozzáteszem, ezek az én meglátásaim, nem egyeztettem róluk a szervezettel, bár a tanácsadói testület tagja vagyok.)

Egy tanulmányomban bővebben írok arról, hogy a digitalizáció hogyan bukott meg a szegény munkások szükségleteinek kielégítésében.

A brexitet, Donald Trump izolacionista politikáját és a szélsőjobboldali pártok erősödését figyelembe véve beszélhetünk egyfajta deglobalizációról?

Az én olvasatomban a globalizáció mindig részleges volt, ahogyan a deglobalizáció is. Ami szembeötlő, hogy időnként egyik vagy másik erősen láthatóvá válik és megváltoztat alapvető feltételeket… de igazából mindkettő örökös szereplő.

A kérdést másként itt közelítettem meg korábban, bővebben pedig az Elveszített kontroll? című könyvemben írtam a témában.


  • Fotó: Hilary Koob-Sassen/The Guardian

Mit gondol a városok jövőjéről? A globális városok (világvárosok) tovább erősödnek vagy több város születik? Mi történik a vidékkel, van egyáltalán jövője?

A közepes méretű városok számos országban megerősödnek mint jelentős és vonzó helyszínek, miközben ezen országok vezető városai túlságosan naggyá válnak, kezelhetetlenné, vagy egészen egyszerűen túlságosan költségessé… Európa mindig is jobb volt a közepes méretű vagy másodlagos városai megbecsülésében, de a világ többi részén – a két amerikai kontinenses, Ázsiában, Afrikában– mindig megvoltak a vezető városok, amelyek végül hatalmas, kezelhetetlen helyekké váltak a lakásforgalom, az alapvető szolgáltatások terén – legyen szó vízellátásról, áramellátásról vagy szállításról.

Egy új probléma, amelyet kutatok, az a helyi és külföldi tőke épületvásárlásai, amelyek világszerte körülbelül száz városban valósággal berobbantak, és megfizethető lakhatástól fosztották meg a szerény keresetű középosztálybélieket és munkásokat, erről írtam itt és itt – amennyiben kedveli a tündérmeséket.

Szerző: Kustán Magyari Attila
Forrás: Magyar Szó Online

Olvasta már?

A kind of magic: újabb 104 millió a vizes vébére

104 milliót megint rá kellett költeni a vizes vb-re felújított Hajósra – adta hírül a …