Home / HÍR / Soltész szerint Orbán Viktorról ma már sokan mint Európa megmentőjéről beszélnek

Soltész szerint Orbán Viktorról ma már sokan mint Európa megmentőjéről beszélnek

Magyarország példát mutat a nála sokkal tehetősebb országoknak az üldözött keresztények megsegítésében – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára hétfőn Budapesten, A vallási közösségek biztonsági helyzete egy változó világban címmel megrendezett konferencián.

Soltész Miklós szerint kérdés, hogy azok, akik a fegyverkereskedelemből, a kirobbantott háborúkból gazdagodtak meg, ráébrednek-e arra, hogy segíteniük kell a háború sújtotta területeken. Szerinte míg a migrációt támogatók a gazdag európai országok munkaerőhiányát akarták orvosolni és ezzel tovább gyengítették a közel-keleti országokat, addig a magyar kormány a közel-keleti – elsősorban keresztény – közösségek helyben maradását és megerősödését támogatja.  E célt szolgálják templom- és iskolaépítési programjai, valamint az az ösztöndíjprogram is, amelynek keretében már több száz közel-keleti fiatal tanul magyar egyetemeken, hogy az itt megszerzett tudással hazatérve közössége vezetője lehessen – tette hozzá.

Soltész Miklós szólt arról is: három éve mintegy félmillió ember vonult át Magyarországon, és “bárki bármit hazudik”, a kormány segítetett a rászorulóknak, hogy senki se maradjon élelem vagy orvosi segítség nélkül. Ugyanakkor “nem adtunk segítséget ahhoz, hogy megszálljanak minket” – fogalmazott.

Közölte, a két és fél éve a kerítésépítés miatt sokat támadott magyar politikai vezetésről és a magyar miniszterelnökről ma már sokan mint Európa megmentőiről beszélnek. Olaszország, Ausztria “követ minket”, és vasárnap Angela Merkel német kancellár is úgy nyilatkozott, hogy “a magyar kerítés Németországot is védi”. “Kár, hogy két és fél éve még nem ismerte ezt el” – jegyezte meg az államtitkár.  Soltész kitért arra is, hogy az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárság a jövőben a Miniszterelnökség és az ő “szárnyai alatt” folytatja munkáját.
Fotó: 564 millió forintos beruházásból megújul a gyöngyösi Szent Bertalan-templom (MTI)

 

Szerző: Huppa, MTI
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Törzsi rítusok

Érdekes tanulmány jelent meg a közelmúltban, érdekes a témája is, meg az is, hogy senki …