Home / KIEMELÉS TŐLÜNK / Szalonnát eszik a zsidó, ti-lá-szó-fá-mi-ré-dó. Koromsötétben vésték belénk a Holokauszt traumáját

Szalonnát eszik a zsidó, ti-lá-szó-fá-mi-ré-dó. Koromsötétben vésték belénk a Holokauszt traumáját

“Mi a különbség kenyér és zsidó között? A kenyér nem dörömböl a kemenceajtón.” Ez a groteszk poén is a fejünkbe marta magát tegnap este egy olyan előadáson, ami inkább már beavatás. Sőt, empátiakeltő terápia.

Január 2-a van, kihalt, deresre fagyott Szombathely. A színház előtt simán leparkolunk, ilyet is ritkán látni. Órákon át ülünk aztán vaksötétben. Nincs fény, sem díszletek, csak a homály, aztán a teljes holdfogyatkozás. A vaksötétben fura zörejek hanggá, aztán történetekké alakulnak, kibontakozik a Holokauszt borzalma. Leírhatatlan, feldolgozhatatlan ez az örvény, zeneileg az a szépség, ami közben körülvesz és lehúz, túl azon, hogy nem tudjuk, ki beszél és ki zenél.

Nem lehet nem írni erről az előadásról, pedig utána megszólalni sem volt egyszerű, órákon át csak a csendre vágytunk. Annyira más, annyira jó színház ez, hogy muszáj elmondani!

Szombathelyi kötődésű is ez a darab, annyiban, hogy a rendezője a Weöres Sándor Színház egyik állandó visszatérője, Mohácsi János (Mágnás Miska, A falu rossza, Parasztopera), egyik szereplője pedig Bánfalvi Eszter, a társulat tagja. A Dohány utcai seriffet egyébként a Füge és Kaposvári Egyetem (Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház) vitte színre, négy éve.

Ülünk a székeken, a láthatatlanná sötétedő térben, a hangoknak és zörejeknek teljesen kiszolgáltatva. Egy idő után már nem érzékeljük, mikor van nyitva vagy csukva a szemünk, összemosódik kint és bent, a szöveg és a zörejek, látjuk a gettót, a halálmenetet, a gázkamrák poklát, Mengelét, az 50 méteres gödröket, ahová a magyar zsidókat ezrével lőtték be, mert nem bírták a gázkamrák a tömeget. A holttesteket aztán saját zsírjukkal locsolták a feltornyosult máglyán. Szúrnak közben a zsidó viccek, „például, tudják, mi a különbség kenyér és zsidó között? A kenyér nem dörömböl a kemenceajtón. ”. Fáj, ami istentől-embertől elrugaszkodott.

A színdarab szövegét Mohácsi János és a szereplők közösen válogatták.

Sokféle forrásra ráismerhetünk, Claude Lanzmann: Shoah című filmjének részleteire, Konrád György visszaemlékezéseire. Fájnak, pedig ismerjük, tudjuk, hallottuk, láttuk szinte már minden mozzanatát a Holokausztnak, de további történetek mosódnak össze ezzel a sötétséggel.

Bevon, megérint, nem öncélú, hiteles és szép előadás lett

Aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy látni kezdünk, egy gyertya lángja tűnik fel, homályosan, a színészek elcsendesedve kihátrálnak a nézőtérről. Maradunk csöndben, a holokausztot átélők borzalmával a fejünkben. Lüktetnek a dalok, kattognak a fejünkben a szörnyűségek, ketyegnek a viccek. Nem mozdul senki, imádkoznánk legbelül. Mire visszatérünk, hosszú percek telnek el.

Jó felállni, kimenni, levegőt venni, és tudni, mi elmehetünk ebből a sötétből.

A Dohány utcai seriff

„Na és akkor tömegesen szaladtak neki a magasfeszültségű drótnak ott a lányok. És azt mondja nekem az egyik jászapáti barátnőm, hogy “Gyere, szaladjunk neki a drótnak!” Mondom: “Hülye vagy te? Dehogy szaladok!” Asszondja: “Mér nem?” Mondom: “Ide figyelj! Ha én most neki szaladok a drótnak, és ezek másnap elveszítik a háborút, engem a másvilágon megüt a guta!” Aki ezt hallotta körülöttem, mindegyik elkezdett röhögni. Aznap egyetlen öngyilkos nem volt. Egyetlen röhögésért. (Moller Ágnes)”

Szereplők:
Bánfalvi Eszter, Boros Anna, Deák Péter, Keresztény Tamás, Lakatos Máté/Király Dániel, Lábodi Ádám, Némedi Árpád, Rainer-Micsinyei Nóra, Takács Nóra Diána, Tolnai Hella
Alkotók:
Kovács Márton, Mohácsi János
Támogatók: Budapest Bank, FÜGE Produkció, Kaposvári Egyetem, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Szerző: Pais-H Szilvia
Forrás: Nyugat.hu

Olvasta már?

Blood, Sweat & Tears – Az olimpiai csata

Az olimpia akarása új szintre emelkedett, miután a Momentum színre lépett, a népek pedig sorban …