Home / RÉZANGYAL / Szász Kata: Egy faun délutánja

Szász Kata: Egy faun délutánja

Budai lány. Nem kérdés. Persze, nem úri. Minden, csak nem az. Ahhoz túl sokszor emleget paripapikulát. Vagy iszik sört üvegből megfelelő bor helyett. Semmi Rózsadomb, max Mártírok útja.

Ha jön 8-as busszal át a hídon – a folyó közepén megugrik a szíve. Hazaér. A sors vagy három alkalommal is hosszabb-rövidebb időre Pesten rekesztette, de az mindig flört maradt csupán, tartott bár akárhány évig, csak egy szenvedély, olykor szenvedés, semmi több.

Randizni, naná, hogy ott szokott. Kipi-kopp, fut a megállóba, fölpattan, néhány perc, és már benne is van a sűrűjében.

Buda, az más.

Az az otthonosság. Repülő copfokkal itt labdázott, a Tabán lejtőién nagy hóban itt szánkázott, az iskola udvarán korcsolyázott, (áldott legyen érte a pedellus, aki slaggal szorgosan locsolta!), megállókban milliószor jól megázott, az orrával fuvolázott, szájával meg cimbolázott.

Amúgy a fuvola tényleg megvolt. A pasi abban az évben bukott le az osztályba, jól kicsapták a rivális gimiből, de az apja fejes, hát, csak átterelték jobb híján a flancosabb suliba. A priusza akár el is évülhetett volna, ha nem olyan peches, hogy az új dirihelyettest pont ekkor helyezték át onnan ide. Természetesen érdemei elismerése mellett. Ő meg nem volt egy feledékeny típus.

Beznyaka lett a neve. Mármint a dirihelyettesnek.

Valószínűleg a pasi terjesztette el. Vagy ő találta ki? Az is lehet. Érted? „Bez”, mint a fosztóképző oroszul: -tlan,-tlen! (Valahogy ragozni kellett utána, de arra már senki nem emlékszik, hogyan. Ezért a „nyakA”, kell az „a” a „nyak” után.) Mer, hogy nem volt neki nyaka, egyből a mellkasából nőtt ki egy nagy vörös fej. Általában vörös volt, kivéve, ha kicsit mérges lett – akkor inkább sötétlila. És többnyire mérges volt, rettenetesen. Ezen a fejen nem nagyon volt semmi, csak egy nagy száj. Folyton tátva, és a nagy szájon nagy hang jött ki. Mindig.

A szín oka lehet, hogy szoros összefüggésben állt az érdemekkel (lásd, mint fent), melyek miatt egy másik iskolába rakódott. (Lehet, hogy neki is volt valahol egy fejes apja. Vörös fejes. Ezért őt is csak rakosgatták.) Nem örült, hogy ezeknek az érdemeinek (lásd, mint fent) élő szemtanúja is akadt. Sajnos, akkoriban a pedagógiában még nem ismerték a tanúvédelmi programot.

A pasi körül szorult a hurok. Persze ő leszarta. Csak a zene érdekelte. A dzsessz. Először a zongora, de dzsesszzongoristákból mindig Dunát lehet rekeszteni, ezt mindenki tudja. (Voltak korszakok, amikor némelyikükkel meg is tették kevésbé zeneszerető emberek. )A barátjával megbeszélték: egyikük klarinét, másikuk fuvola. Az jobban veszi majd ki magát a konzis felvételin. Átmeneti kitérőnek tekintették a gimit, vakvágánynak, csak rövidebb ideig akartak rajta parkolni, mint Trianon után az elcsatolt területekről az anyaország pályaudvarain rekedt vagonlakók. Elvégre mind a ketten világhírű zenészek lesznek. Természetesen. Illetve of course. Merthogy nemzetközileg.

Szóval, a pasi hozta egyszer magával a fuvolát. Nem volt otthon senki felnőtt. Anya, mint mindig, későig dolgozott. Csak egy percre ugrott fel, szaladnia kellett valahová, focimeccs, gyors rulettparti a haverokkal valahol olyan kis műanyag asztali izével, vicces, de röhögve el lehet rajta veszíteni két perc alatt némely szülők féltve őrzött teljes bakelitlemez-gyűjteményét, de mert olyan aranyosan kuncsorgott, hát, gyorsan kutyafuttában megmutatta neki, miképpen is kell megszólaltatni a hangszert. Tisztára olyan faunos hangja volt. Tudod, a délutánja! Szép ezüstösen csillogott. Sokat is kell suvickolni, mondta. Micsoda marhaság, még hogy ez egy fafúvós!

Lazán kell tartani az alsó ajkat, lágyan fújni, mint egy pihét. Az még megy. Ügyes – dicsérte a fiú. Nyilván homályosan körvonalazott perspektívák miatt engedte meg neki egyáltalán, hogy próbálkozzon a hangszerrel. Ez meghitt viszony. Sőt, erotikus.

Aztán, hopp, elrohant kis időre, térült-fordult, mindig fontos s dolga valahol. Göndör fürtjei csak úgy lobogtak utána. (Kétnaponta szerette volna valamelyik tanár egyenesen borbélyhoz küldeni: ”Ilyen hajat nem hordunk ebben az iskolában, fiam!” Nem is. Nekik nem voltak olyan csodás fürtjeik! Néha egyenesen semmilyen fürtjeik sem voltak.) A fuvolát teljes bizalma jeléül ott hagyta.

Jó játék volt. Makacsul próbálkozott. Laza, pihe, fúj. Gyönyörű hang. Dallamtöredékek. Na, nem azért, mintha ő úgy akarná, akarja is, csak véletlenül. De szinte szép. Aztán visszajött a fürtös, keresztülviharzott a perceken, hóna alatt tokkal, ripsz-ropsz már el is tűnt. Hullámos tincsek, fuvolafutamok úsztak a levegőben. „Majd holnap, nyuszmusz, reggel…!” Mások édelgését gúnyolandó találták ki, de bevált enyelgésre is.

Egész életében 3 dologra vágyott nagyon, lányságának összes frusztrációja ebben a háromban testesült meg, s ezen, akármi történt is, cseppet sem orvosolt az idő, sőt! 1. Állva pisilni; 2. Hegyeset köpni; 3. Fütyülni.

Komoly képzésben részesült. Fiúsítva volt. Valódi trónörökös híján az apukája neki próbálta meg átadni ezeket a teljes élethez elengedhetetlenül szükséges tudományokat.

Jó, hát az állva pisilés, az tényleg nem megy. Ebben az indusztriális világban a fene nagy feltalálók képtelenek előállni egy alkalmatos kellékkel ehhez. Dicséretükre mondva, ma már kapható formatervezett, kecses kis házi piszoár is fedővel, és évekkel később a próbálkozás lehetősége az otthoni diszkrét körülmények között megadatott ugyan, (óh, balsors! melyikünk álmodhatott romlatlan gyermekkorában bidéről, piszoárról, színes wc-papírról! olyan messze volt tőlünk, mint Nakonxipán!), ám folyamatos maradt a kudarc. A fedő is mindig lecsapódik. A legrosszabbkor. Még kellenek távlatok az alkotóelme számára a szaniter-design területén, végtelen a tér, mely munkára hív. Újabban jönnek hírek titkos kis szerkentyűkről, de a piacon meglehetősen csekély vásárlóerőt foglalnak csupán le. Kell-e jobb bizonyíték arra, hogy a tökéletességtől még távol maradnak? Sajnos.

A köpés más tészta. Csak rajta múlott, és gyakorolt is elszántan. Összegyűjt, sercint. Megvan.

Egyedül csak azon múlik a kísérlet pozitív eredménye, hogy sikerül-e kellő gyorsasággal mindig hátra szökellnie. Mielőtt szégyenszemre a cipője orrán placcsan szét az egész. Az ugyanis kínos. Az idő múlásával ruganyosságából sokat veszített, végül felhagyott az edzésekkel, pedig egy szakavatott gengszterfi évekkel később kifejezetten megerősítette abbéli meggyőződését, hogy bizonyos helyzetekben, például egyes pesti kerületekben egyenesen létfontosságú, ha eme tudásnak birtokában van valaki. Ha két nagylegény (vagy nagyleány, hogy elkerüljük a szexizmusnak még a látszatát is!) összeakaszkodik egymással, akkor nyugalmuk, erejük, félelemnélküliségük jele, ha hetykén félre kiköpnek. Mutatja, hogy nem száradt ki a torkuk a rettegéstől és főleg – baromi lazák. A cipő az ilyenkor nagyon tilos! A saját – mert lúzernak néznek. A másikéért pedig jár a nagy pofon. Ezért ilyet aztán tényleg csak az kockáztasson, aki célzásban nagyon edzésben van!

A harmadik a fütyülés. A nagyanyja szekérderék sárgarépát tolt le a torkán azzal a süket dumával, hogy attól fog tudni majd fütyülni. Aránytalanul sokáig beszopta. De valami erőtlen levegősistergésen túl semmi nem jött ki belőle. Még az anyukája is tudott egyet-egyet füttyenteni. És a papája! Na, az mindenfélét tudott! Az maga volt a csoda! Volt, hogy karikát formázó hüvelykjét és a mutatóujját szorította a nyelvére, volt, hogy két (bármelyik két!) ujjával a szájában sivított nagyot, a nyelvét alul összegyűrve úgy trillázott, mint egy pacsirta, tudott ilyen madárhangot, meg olyat, és bármit, de bármit el tudott csodaszépen fütyülni! A családi jel is egy fütyült dallam volt, a cinege hangja, és ő ebben sem tudott részt venni. Szégyen. Ványadt hangon kiabálnia kellett messziről, hogy észrevegyék.

És akkor azután, hogy a fiú elszelelt, egy egész estén át tudott fütyülni! Akkor először – és csak akkor. Utána se, soha. Soha többé. A varázsfuvola! Hogy azt meg tudta szólaltatni. A laza ajak és a pihefúvás. Az tehetett róla. Fütyült. Szép tisztán. Egész dallamot. Bármit. Ami zene csak az eszébe jutott. Önfeledten trillázott, éleseket füttyentett. A teraszablakban megszégyenült madárcsapatok sápadtan füleltek. Némelyik feketerigó sárga lett az irigységtől.

Csak kár, hogy nem hallotta senki.

Apa se.

(Kép innen: http://www.nemzetitancszinhaz.hu/esemenynaptar/esemeny/386/361)

Szerző: Szász Kata
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Ferber Katalin: Tesók

Ekkor még csak ketten… A kislány három éves, a kisfiú öt. Önfeledten nevetnek, látszik, hogy …