Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: A Nemzet halála

Szele Tamás: A Nemzet halála

Hölgyeim, uraim, szeretném higgadtan leszögezni azt a szikár tényt, miszerint 1998 óta három országos politikai napilap szűnt meg azért, mert kényelmetlen volt a politikának. Ez a három: a Kurír, a Népszabadság és mától a Magyar Nemzet. A megszűnések körülményei eltérnek ugyan, de közös bennük, hogy a tulajdonosi struktúrának köszönhetőek.

Hát, nincs holnaptól Magyar Nemzet, nem jelenik meg többet, egyszerűbb volt Simicskának kidobni a nyolcvan éves napilapot, mint fenntartani: ha műgyűjtő lenne, azt mondanám, olyan ez, mintha egy Ming-kori porcelán vázát inkább összetörne, ha elhervad benne a virág, minthogy kicserélje a csokrot. Érthető, hogy egy Simicskának nem sokat mondanak olyan fogalmak, mint „kulturális érték”, „sajtótörténet”, „sajtószabadság” – ő laptulajdonos, méghozzá esetünkben politikai célokkal bíró tulajdonos, annak idején potom pénzért szerezte meg a patinás orgánumot, most, ha dühében kidobja, nem éri nagy anyagi kár.

A nagy kár az olvasót és a magyar sajtót éri. De nézzük a folyamatot kicsit távolabbról. Első sorban az a baja Simicskának, hogy a választás eredménye úgy alakult, ahogy. Nyilván van, akinek ez öröm, van, akinek bánat, én magam sem ünneplek, de ez nem jelenti azt, hogy Simicska iránt a legcsekélyebb szimpátiát is érezném. Simicska ugyanis egyszerűen csak használta a kezében lévő eszközöket, amelyek, hogy úgy mondjam, feltűnő rugalmasságot tanúsítottak: a G-nap után 180 fokos fordulattal támadták a korábbi bálványokat, vagyis a Fidesz-kormányt. Rendben van: ez volt a tulajdonos kérése, mellesleg, aki erre nem volt hajlandó, elment ezektől a sajtóorgánumoktól, és nem a munkanélküliség várta, hanem a formálódó habonyita sajtóbirodalom. Simicska most csalódott, hiszen nem járt sikerrel: és „racionalizálásra” hivatkozva elkezdi szétverni a saját sajtóbirodalmát.

A döntései viszont inkább érzelmiek, mint logikusak: ha megfigyeljük, az általa alapított és felfejlesztett Hír TV megmarad, ha leépítések árán is, ellenben a készen kapott, illetve fityingekért megvásárolt Magyar Nemzet, Heti Válasz és Lánchíd Rádió megszűnnek. Simicska ezek szerint csak azt becsüli, amiben munkája volt. A Lánchíd Rádióért nem érdemes bánkódni, a Heti Válasz még találhat új befektetőt – őket inkább eladni szeretnék, és mintha lenne is vevő, állítólag Ungár Péter személyében – de a Magyar Nemzetnek vesznie kell.

De miért ez a romboló düh? Hát, személyes emlékeim sokat segítenek a dologban. Történt pedig, hogy én alapítástól (pontosabban: első megjelenéstől) a lap megszüntetéséig a Kurírnál dolgoztam, mint rovatvezető. Garabonciás korszak volt, a kilencvenes évek, Csokonaival szólva „kedv, remények, Lillák”, aztán keserű vége lett a dolognak, 1998-ban a frissen hatalomba került első Fidesz-kormány megszüntette a lapot, éspedig a Postabank sajtóportfóliójának felvásárlásával: mivel ők szanálták a csődbe jutott pénzintézetet, ingyen hullott az ölükbe az összes Postabank-tulajdonú sajtótermék. Ők döntöttek akkor a „racionalizálásról”. Éspedig úgy, hogy a veszteséges, kevésbé olvasott Magyar Nemzetet megtartották, mivel az a kampányuk alatt minden erejével őket támogatta, nem kis része volt a választási győzelmükben is, a nyereséges Kurírt pedig megszüntették, hiszen az egy kicsit sem szerette őket, sőt. A végső lökést az adta, hogy a Kurír birtokába kerültek bizonyos fényképek, melyek bizonyították volna, hogy az akkori belügyminiszter igen jó viszont ápolt a bombagyáros Dietmar Clodóval, és ezek másnapi közzétételét egy rövid beharangozóban jelezte is a lap.

Nem kell mondanom: másnapi szám már nem volt. Még aznap délután bejelentette a kormány megbízottja, hogy a Kurír többet nem jelenik meg. Azt a hangulatot képtelenség leírni – olyan volt, mint tegnap a Magyar Nemzetnél, korábban a Népszabadságnál lehetett. „Mint egy terrortámadás után” – fogalmazott a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese, György Zsombor, de mi is elmondhattuk volna ugyanezt. Érdekes lehet most felidézni, hogy az akkori Magyar Nemzet akkori vezető publicistája, Kristóf Attila vezércikkben ünnepelte a megszűnésünket: a közös épület közös udvarának túloldaláról… Igen nagy csoda, hogy senki sem rúgta farba, de mi úriemberek voltunk.

A helyzet érdekes: ugyanis, ha jobban megnézzük, a Kurír vesztét a Clodo-képek okozhatták (illetve a naiv beharangozó, bár előbb vagy utóbb mindenképp végünk lett volna), a Magyar Nemzetét pedig az, hogy nem tudta ledobni Simicska sajtó-atombombáját. Ennek az volt a legnagyobb akadálya, hogy ez a csodafegyver soha nem is létezett. Simicska nagy titkok tudója, szentigaz: csak ha ezek a titkok nyilvánosságra kerülnek, őt sodorják el legelőször, be az első zárkába. Másokat is: de őt elsőként. Tehát a valóban fontos ügyekkel kapcsolatban csak fenyegetőzött, de nem hozta őket nyilvánosságra: ellenben kisebb, de nagyon kellemetlen szenzációk mégis megjelentek a Magyar Nemzetben, például Kósa Lajos ringó vállú csengeri violájáról, csak azokat a már nem létező lap nem lesz képes végigvinni, bizonyítani! Ilyen értelemben tehát Simicska most nagy szívességet tett – Orbán Viktornak és kormányának. Az érthető, hogy sokat várt a Nemzettől, hiszen játszott az már komoly szerepet választásban – csakhogy húsz évvel ezelőtt. És az is világos, hogy most dühös, és megszünteti – bár a lap erről nem tehet. Amint arról sem, hogy azóta csökkent a nyomtatott sajtó fontossága, és nőtt az online-é.

Csakhogy. Csakhogy szó sincs és nem is lehet arról, hogy a pár fős online szerkesztőségek átvehessék a nagy létszámú print lapok szerepét, a sajtó két ága egymást erősíti, nem egymással konkurál – mármint, épeszű helyeken. A Magyar Nemzet megszüntetése értelmetlen, Simicska egyszerű dühkitörésének köszönhető, amint a G-nap is, nem került annyiba a fenntartása, hogy érdemes legyen inkább elpusztítani. Ez egy rosszalkodó kisfiú hisztériája. Voltak a Magyar Nemzetnek mindenféle korszakai, volt, amit Bodor Pál neve fémjelzett és volt, amit Kristóf Attiláé (A Napi Magyarországgal történt összevonás után jöttek el a legsötétebb napok) – az utóbbi három év viszont kiválóra sikerült, most tudtak olyan, európai színvonalú lapot szerkeszteni, ami megszabadult minden korábbi mocskolódástól, sallangtól és valahol jobbközépen tette a dolgát. Mégpedig jól. Jobbközépre kerültek, ahonnét nyolcvan éve indultak is. A kettő között voltak kacskaringók, az igaz, de azokkal most ne foglalkozzunk érdemben.

A Kurír majdnem tíz évet élt, a Népszabadság hatvanat, a Magyar Nemzet nyolcvanat. Volt idő, mikor ez a három lap harcolt egymással, és lehetett volna idő, mikor vállvetve néznek szembe az ellenséges külvilággal. De most mindhárom csendesen pihen a halott lapok temetőjében, csak a szellemük járja be Magyarországot, nyugalmat keresve (és nem lelvén még honát sem a hazában).

Most mi lesz?

Most nem lesz ellenzéki nyomtatott napilap a Népszavát kivéve. Reméljük, az még lesz.

Most mindent elönt majd a kormánypropaganda. Mert nem csak egy lap veszett oda, hanem egy teljes médiabirodalom düledezik, sőt, omlik.

A Kurír megszüntetése üzenet volt a magyar sajtónak, kemény maffiaüzenet, lófej az ágyba: „Úgy írjatok, hogy megjárhatjátok, lám, ezt is megtehetjük!”

A Népszabadság megszüntetése szintén üzent, azt mondta: „Mindent megtehetünk és meg is teszünk!”

A Magyar Nemzet megszűnése szintén üzen. De most ez az üzenet nem a kormánytól jön, ezt nekünk kell megfejteni. Sikerült is, ez egy tanulság. Emígyen szól:

Magyar sajtó! Soha, soha de soha ne bízd a létedet politikai vállalkozókra, mert kihasználnak, kifacsarnak és eldobnak!”

A G-napon megtudhattuk Simicskától, hogy Orbán szerinte egy geci.

Most megállapíthatjuk Simicskáról, viselkedése alapján, hogy ő is egy geci.

Nem érdemes kurválkodni, hosszú távon sosem jó üzlet.

Kár, hogy most megint százötven kolléga kerül az utcára, százötven család kenyere forog veszélyben.

A Magyar Nemzet halála ugyan nem nemzethalál: de jelzi, mi vár a sajtóra, ha továbbra is politikai faktorok, aktorok és macherek függőségében próbál élni.

Szabad és független sajtó, jöjjön el a te országod!

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Fábián András: A szolgálófiú meséje

A suszter nem volt még öregember – de már fiatal sem. Reggel hatkor kelt, általában …