Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Roger Kabulban

Szele Tamás: Roger Kabulban

Roger, Roger Wilco… nem, ez nem egy ember neve, ez egy kifejezés. Pilótanyelven azt jelenti: „received, will comply”, vagyis „vettem, teljesítem”. De hogy kerül ez ide most? Hát, ha nem is teljesen egyértelmű a hír, úgy, hogy több száz német pilóta nem hajlandó többet kitoloncolt embereket vinni Afganisztánba.

Mivel a Deutsche Welle erről szóló írása kissé, hogy is mondjam csak, pontatlan, próbáljunk meg rájönni, mi is lehet ez. Azt mondja a hír, miszerint:

„ Több száz német pilóta megtagadta a menekültek kitoloncolását, visszaszállítását Afganisztánba. A német kormány az egyik párt hivatalos kérdése után közölt adatokat erről: ezek szerint idén eddig 222 alkalommal volt sikertelen a menekültek Afganisztánba történő visszaszállítása a pilóták döntése miatt.

Németország biztonságos országként tekint Afganisztánra bizonyos esetekben az ott folyó erőszak ellenére, írja a cikk. 2017-ben január és szeptember között a legtöbb visszautasított út, körülbelül 140 az ország legnagyobb repülőterén, a frankfurtin történt. 40 esetben pedig a düsseldorfi repülőtéren történt bojkott. 85 esetben a Lufthansa, és a cég tulajdonában álló Eurowings pilótái döntöttek a visszautasítás mellett.” (Index)

Hát, akkor hogy is van ez? Az világosan látszik, hogy nem egy vagy más társaság pilótái tagadják meg az utakat, hanem úgy általában nem akarnak a Kabuli Nemzetközi Repülőtérre menni. Még talán mozgalomnak sem nevezhetnénk ezt, hiszen nem most, ebben a pillanatban tagadták meg az utakat, szervezetten, hanem sokszor, az idei év folyamán. Mindenképpen nagyon derék, humanista gondolat ezeket a járatokat nem vinni – de ráadásul nem is butaság.

Hogy az elején kezdjem, repülőgépet vezetni nem szakma, nem hivatás, hanem szerelem. Aki azt egyszer megtapasztalta, örök életére megfertőződött, abból már rendes ember nem lesz, az mindig repülni akar majd.

Így is van rendjén. Hanem az ember már az első felszállás után rá kell jöjjön, hogy izé… ezt majd le is kéne tenni, ha lehet, egy darabban, és ha lehet, a reptérre. Hát bizony, ez nem mindenkinek és nem mindig sikerül, a legkönnyebb vitorlázógépekkel is megesik, hogy törnek, hát még a nagyobb konstrukciókkal. Törhet az a szegény gép a légköri viszonyok miatt, jöhet turbulencia, szélnyírás, navigációs hiba, romolhatnak el a műszerek, kifogyhat a nafta… szóval, lezuhanni ezer módon lehet, leszállni csak egyféleképpen: jól.

Ami viszont majdnem garancia a vészhelyzetre, az az, ha a fedélzeten olyan emberek ülnek, akik lázadoznak, tiltakoznak az út ellen. Gyakorlatilag viszi a gép magával a legkomolyabb veszélyforrást. Viszonylag sok érdekes légi útról van tudomásunk, vittek már légi közlekedési eszközökkel a világon mindent, az Air America legendás elefántjától kezdve kecskéig és tábortűzig, de ennek az volt a feltétele minden esetben, hogy ne sokat hisztériázzanak az említett izék a fedélzeten. Mondjuk a polgári légiközlekedés legnagyobb hősei talán azok a névtelen orosz pilóták, akik minden vicc nélkül belementek abba – méghozzá rendszeresen – hogy a kedves utas felhozhatja a gépre a kecskét. Ez egy időben elfogadott lehetőség volt az orosz Távol-Keleten. Olyan is volt, igaz, nem orosz pilótákkal, hogy egy népcsoportot, konkrétan a falasákat evakuálni kellett Etiópiából, a Mózes-hadművelet során, és hát nem teljesen voltak tisztában azzal, mi is a repülőgép, szó szerint tüzet raktak a fedélzeten… Szóval, nem kis feladat a levegőben tartani azt a gépet.

Meg hát, azért tessék elképzelni, egy korszerű utasszállító gép viszonylag nehéz. Csak a hajtómű tolóereje és a Bernoulli-törvény tartja a levegőben, különben majdnem olyan jól repülne, mint egy féltégla. És a pilóta felel a gépért, ő felel az utasokért, ő felel mindenért. Ehhez még vegyük, hogy vannak a világon nagyon, de nagyon rosszul épített repülőterek, amikre ezért vagy azért kifejezetten nehéz letenni a gépet, ami leginkább mégis egy nagy, nehéz, repülő gőzhajó, szóval a parancsnoknak nagyon észnél kell lenni.

Mindezek ellenére is a légiközlekedés biztonságosabb a vasutat kivéve minden másnál.

Miért?

Mert a pilóták eszüknél vannak.

Mint ahogy ebben az esetben is. A kabuli nemzetközi reptér nem épp ideális hely, biztonságosnak nehéz volna nevezni, ráadásul szerencsétlen kitoloncolt emberek sem örülnek, ha odaviszik őket – akkor pedig jobb, ha nem viszik.

Mindenkinek jobb.

Ez nem politikai gesztus vagy mozgalom, hanem egyszerű ép elme döntése: ha valami ennyire kockázatos, ráadásul kissé embertelen is, akkor nem tesszük meg.

Le a kalappal a német pilóták előtt. Becsületes, felelős emberek.

Nem vállalnak felesleges rizikót.

Jobb is így.

Good landing!

Fotó innen

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Fábián András: Mi a diktátort magunk választjuk

A simabeszédű Lázár Jánost nem azért kell időnként meghallgatni, mert ő az igazság bajnoka, vagy …