Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: A becsüs

Szele Tamás: A becsüs

Kérem, én már kezdem kissé unni ezt a helyzetet. Orbán Viktor hosszú ideje monoton rendszerességgel felértékeli az évet, mint egy országos méretű becsüs, én a rá következő reggelen kiértékelem a beszédét, és így dolgozunk már együtt annyi, de annyi éve… ő mondja a marhaságokat, én röhögök rajta, csináljunk már valami mást, mondjuk egyszer elmaradhatna ez az évértékelő, meglepetésként.

Idén nem maradt el. Előrebocsátanám, hogy ha becsüsként nézem az elmúlt évet, én magam szakadtnak, kopottnak és pecsétesnek találom, és zálogházi átvételre nem javaslom, de természetesen a miniszterelnök véleménye nem ez, sőt. Nagyon sőt. (Innentől kezdve az idézetek forrása a kormany,hu).

„Jól sikerült ez a 8 év, „jobban, mint ahogy vártuk” – értékelte a 2010 óta tartó kormányzást a miniszterelnök, úgy fogalmazva: „időarányosan talán előrébb is vagyunk, mint ahogy elterveztük”. Kiemelte, hogy 10 év alatt egymillió munkahely létrehozását vállalták, és már 736 ezernél tartanak; karácsonykor nyugdíjprémiumot fizethettek a nyugdíjasoknak; és tető alá hoztak egy béremelési és adócsökkentési megállapodást. „Úgy látom, a hibajegyzékkel együtt is, hogy ez a 8 év nem csak vállalható, de számos eredményére büszkék is lehetünk” – mondta Orbán Viktor, azt kívánva Magyarországnak, soha rosszabb nyolc éve ne legyen. Jelezte ugyanakkor: noha az ország jobban néz ki, mint nyolc éve, de még nem olyan, amilyen lehetne.”

Mondom én, szakadt, kopott, pecsétes: az „új munkahelyek” közmunkát jelentenek, rendszerint értelmetlen feladatokkal, olyan kéthavi forgóban, mármint egyik hónapban kap közmunkát a munkanélküli és kap érte éhbért, a másikban nem – a nyugdíjprémium is csak propagandaszinten értékelhető, szóval tényleg nem olyan az ország, amilyen lehetne: a helyzet borzalmas, de még sokat lehet rontani rajta. Szorgalom kérdése.

„Nekünk magyaroknak akkor van jövőnk, ha magyarok maradunk, ápoljuk a magyar nyelvet, megvédjük keresztény és magyar kultúránkat, megőrizzük a függetlenséget és a magyar szabadságot. A munkát megbecsülni, a családokat támogatni, a nemzeti identitást megtartani, a függetlenséget megőrizni, ez a jövő, s ez a jövő a mienk lehet. Nemzeti kézben van a bankrendszer több mint 50 százaléka, és nemzeti tulajdonba került a magyar médiumok több mint fele. Magyar bankrendszer és magyar médiumok nélkül nincs nemzeti függetlenség. Szavai szerint „a függetlenségünk most megvan, de az nem olyan, mint a lekvár: nem áll el a polcon, időről időre meg kell védeni”. Hallgatóságától azt kérte: ne feledjék, nem szabad az ország sorsát az internacionalisták kezébe adni.”

Hát kérem, sehol sem látom azokat a szpáhi csapatokat a Rákóczi úton fel-alá galoppozni, akik a nemzeti kultúránkat akarják elvenni, a Keletire sem húzták fel a lófarkas zászlót, bár a vasút és az épület állapotával kapcsolatban egyre több lószerszámot emleget a pesti nép. A jövő – bármilyen is legyen – a miénk lesz, tekintve hogy úgy fogalmilag, mint naptárilag, de feltétlenül bekövetkezik, kivéve, ha elhalálozunk, ámde az is jövő, bár világnézeti kérdés, hogy mire számítunk. Azonban egyelőre életben vagyunk, és nincs okunk feltételezni, hogy ez az állapot a közeljövőben radikálisan megváltozik. A médiumok sorsát, szakmámból fakadóan figyelemmel kísérem és siratom: ha a nemzeti bankrendszer csak tizedannyira működik megbízhatatlanul, mint a nemzeti médiumok, még ma délelőtt megyek, és kiveszem minden pénzecskémet.

Ja, igen, a lekvár, meg a polc – nem tehetek róla, miniszterelnök uram, önről nekem egy másik közmondás jut eszembe, melyben szintén van lekvár és polc, de nincs függetlenség, ellenben egy egészen más természetű matéria szerepel benne.

Itt hangzott el a Fidesz pártprogramja, mely szokás szerint egy mondatos, és úgy hangzik: „nekünk Magyarország az első”. Trup elnök ezt még úgy mondta: „America first”. Tessenek már valami újat kitalálni a pénzemért, át fogok szokni a Barocaldi cirkuszba, ha nem.

„Felhívta a figyelmet emellett arra, hogy Magyarország mára jócskán felértékelődött, hírünk, ismertségünk, befolyásunk nagyobb, mint azt az ország mérete vagy gazdasági súlyunk indokolná. Szerinte ez elsősorban annak köszönhető, hogy a Fidesz-KDNP Magyarországon nyolc éve szünetelteti a politikai korrektséget, süllyesztőbe került az euroblabla, a liberális szépelgés, a korrekt semmit mondás, a szájkosarat visszaküldtük Brüsszelnek, a pórázt pedig az IMF-nek.”

Stimmel. Korrektségnek nyomát sem találni, kiveszett az egész országból, liberalizmus is csak nyomelemekben kimutatható, a korrekt semmitmondásnak pedig nyoma sem maradt – a legjobb példa erre pont ez a beszéd, mely ugyanis inkorrekt semmitmondás.

Valamint csúnya Brüsszel, csúnya IMF.

Itt jön egy hosszabb rész, amivel nem érdemes foglalkozni, ugyanis az ellenzék állapotát taglalja a kormányfő, a tőle megszokott igénytelenséggel – kérem, nem szeretnék senki mellett kampányolni, márpedig ha minősíteném az érvelést, óhatatlanul segítenék az összes említésre kerülő pártnak. Ugorgyunk, Pósalaky úr, most jön a java!

Helyben is vagyunk. A Magyarország évét értékelő beszéd nagyobbik fele nem Magyarországról szól, hanem a migrációról és Sorosról. Azt mondja a legény:

„A bevándorlás miatt Európa felett sötét felhők gyülekeznek, a becslések szerint ugyanis a bevándorlók aránya gyorsuló ütemben nő majd a tőlünk nyugatra fekvő európai országokban. NATO-jelentések szerint 2020-ig 60 millió ember indul Európa felé – jelezte, megjegyezve, hogy a legtöbb bevándorló ráadásul az iszlám világból érkezik majd. Ha minden így folytatódik, akkor Európa nagyvárosaiban egyértelmű muszlim többség lesz, s London nem a kakukktojás, hanem az első fecske lesz – mondta. A kerítés megépítésével, a jogi és fizikai határvédelemmel és a rendőrök példamutató helytállásával Magyarország sikeresen megvédte déli határait, „stabilan állunk a lábunkon”, Nyugatról azonban – „bármennyire abszurd is” – veszély fenyeget.”

Értem én: a keleti veszély nyugatról fenyeget. Hogyne. Csak légiirányító ne legyen ebből az emberből soha. Vagy közlekedési rendőr. És Soros? Sorosról már nem is beszélünk? Dehogynem, nélküle nincs főminiszteri agymenés.

„Azt is jelezte: az ellenerők, Soros György hálózata és az általa megvásárolt nemzetközi bürokraták még korántsem adták fel. Van, aki még érzi a pénzszagot, vannak, akik a globalista elittől kapott állásukat és zsoldjukat nem akarják elveszíteni. (…) Szót emelt az ellen, hogy a Soros-hálózat egyik fő ideológusa, az Európa Tanács emberjogi főbiztosa „elkottyantotta”, hogy titokban már évekkel ezelőtt meghirdették „a Soros-féle embertípus kitenyésztésének” programját.”

Aha. Hát az embertípus ügyét már tegnap tisztáztam, tetszett volna elolvasni a beszéd előtt az írásomat, de hát nem olvas engem ez a nagyon okos ember – bár van egy olyan érzésem, hogy jobb is így.

„A kormányfő első lépésként hivatkozott a Stop Soros törvénycsomagra, kifejtve: a migrációval és migránsokkal való foglalatosságot nemzetbiztonsági engedélyhez kötik, a migránsbarát nem-kormányzati szervezeteknek (NGO) szánt külföldi támogatás egy részét átirányítják a határvédelemre, teljes pénzügyi átvilágítást rendelnek el, s akik nem hagynak fel a veszélyes terveikkel, azokat egyszerűen kitiltják, „legyenek bármilyen hatalmasok, vagy gazdagok”.

„Harcolni fogunk a nemzetközi arénában is” – emelte ki, jelezve: hétfőn átadja az Európai Tanács soros elnökének, a bolgár miniszterelnöknek azt az európai törvényjavaslatot, amely megoldhatja az európai határok légmentes védelmét.”

Érdekes pénzügyi elképzelés. Ha létezne is világösszeesküvés, annyira bizonnyal nem hülye, hogy a magyar kormányon keresztül küldje az anyagi támogatást a rettenetes NGO-knak, márpedig ha nem így tesznek, nehéz volna átutalni az összegeket a határvédelemre. Illetve maximum úgy lenne elképzelhető, ha vaktában, hasraütéssel megállapított összegű harácsokat szabnak ki a civilekre, valószínűleg ezt akarta mondani a költő. A törvényjavaslatnak meg csak az a hibája, hogy javaslat: vagy elfogadják, vagy nem.

„De „nem vagyunk egyedül, és közösen fogunk küzdeni, hogy Soros Brüsszelben és az ENSZ-ben bemutatott tervét megfékezzük, majd megállítsuk, és ha lesz elég szövetségesünk, márpedig lehet elég szövetségesünk, akkor biztos vagyok abban, hogy a végén sikerrel is járunk” – mondta Orbán Viktor, aki a szokásos „Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!” fordulattal zárta beszédét.

Ez már wagneri fordulat, valóságos Ragnarök, tényleg csak a manikűrök lovaglása hiányzott a fináléból. Akkor most lássuk: mit is mondott végül is ez az ember azon a pulpituson?

Az a helyzet, hogy semmi különöset. Magyarország helyzete rossz, de minden jel arra mutat, hogy sokat fog még romlani, mely kiemelkedő eredmény lesz dicsőség felé vezető utunkon. A szónok szellemi állapota egyre súlyosabb, félő, hogy rövidesen kivezényli a karhatalmat, mert Soros-ügynököt talált a cipőjében. Nemzetközi szinten is egyre értéktelenebbek vagyunk, viszont sokat profitálhatnánk, ha feliratozva eladnánk a nemzetivé vált média híradóit Hollywoodnak, ők kiváló abszurd vígjátékot tudnának belőle összevágni, minimális ráfordítással. Várható körkörös falak építése, elképzelhetően köz- és kényszermunkában, így meglesz az egymillió munkahely is. Akinek van valamije, ássa el, mert ha kiderül, Soros-ügynököt csinálnak belőle és elkobozzák a vagyonát, hogy átutalják határvédelmi célokra. Vagy zsebrevágási célokra. Következő ellenségünk Brüsszel után az ENSZ, ami azért jó, mert még Brüsszelnél is kevésbé veszélyes. Legalábbis nem várható, hogy bármit is tenne ellenünk – más ellen sem képes tenni. Tekintsünk hát felemelt öklünkkel a fényes jövőbe!

Ja, az ország értékelése?

Maradt, amilyen volt.

Szakadt, kopott, pecsétes.

Minden zálogházban ezt mondanák rá.

Fotó: MTI

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Valójában nem hisszük el, hogy Szijjártó ezt komolyan is gondolja

Szijjártó pénteken Münchenben, a magyar főkonzulátus új épületének avató ünnepségén mondott beszédet. Többek között ezt …