Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: A day in the life

Szele Tamás: A day in the life

Tulajdonképpen tegnap reggel is minden ugyanúgy kezdődött. Végül is nehezen kezdődhetne egy nap napkelte nélkül. Kibotorkáltam a konyhába, és főztem egy olyan kávét, ami szűkösebb időkben megfelelne vegyi fegyvernek is, legalábbis Ypernnél valószínűleg tömegével irtotta volna a blümchenkafféhez szokott német alakulatokat. Elég annyi, hogy azért nem állt benne meg a kanál, mert kivettem: szétmarta volna.

Igen, akkor mi is van mára? Ja, meló. Oké, este még tüntetni akartunk. Tulajdonképpen akarunk is. Tulajdonképpen a fene tudja, de vegyük a dolgot magát, nézzünk vele szembe, Arisztotelész vagy Melanchton módján.

Oké, ez megírva.

Akkor írjunk sportot. Magyarország öt érmet nyert a jég-sárkányhajók bajnokságán. Belső-Mongóliában. Ilyen van?

Ilyen van, Belső-Mongólia kínai felségterület, a Csinghua hírügynökség is leadta. Segédfogalmam nincs, hogy a sunyiban lehet jégen lapátolni Csü Juan emlékére, de tény.

Jó, közben fogy a kávé, és benne már a bowdenkábel is, pedig az próbált acélból van. Azt hiszem, mégis valami vegyi fegyvert főztem. Nem adom meg a receptet, mert nekem sem jut eszembe, de volt benne kömény és valószínűleg curry is.

Hm, akkor nincs tüntetés. A tiltakozás hatására a szentmise elmarad, vagy elhalasztódik. Olcsó győzelem, túl könnyű. Következő kérdés: ki hívott fel és kit?

Sosem fogjuk megtudni.

Közben az anyag lejött, de hát olyan érzés ez, mintha Botond előtt kinyitnák Bizánc kapuját. „Ne kopogj, gyere be!” És akkor hol tehetem le a buzogányt? A ruhatárban?

Mindazonáltal mégis vannak, akik tüntetni akarnak. Lelkük rajta, csak nagyon érdekelne, mi ellen?

Na, menjünk le dohányért, kajáért. A kocsma előtt nagyon ittas ember áll, és mivel a mi környékünk nem a legrosszabb, mielőtt kirabolnák, legalább megkérdik, hova valósi? Senki sem érti. Hm, hallottam én ilyen szavakat… „swagman”, „billabong”… ez ausztrál. Az ausztrál nyelv minden angol szerint emberiség elleni bűncselekménynek minősül, és tulajdonképpen büntetni kéne, de hát a gyakorlatban mégis érvényesül a genfi egyezmény, igyon egy kávét.

Segít.

A neve Malcolm McThomas, volt katona, de kicsit volt börtönben is. Megesik, kérem, olyan szép triád-tetoválásai voltak, hogy olyant még európain nem láttam. Volt rajta minden, Szalmapapucstól Mesterig, ahogy kell – bizonyára kínaiakkal ülhetett.

Kérdezett.

– Ez ugye egy kedves ország?

– Erre nem esküdnék meg.

– Itt megölik a külföldieket?

– Többnyire csak kiutasítják, kirabolják vagy megzsarolják őket.

– Ugye, ez egy királyság?

– Tulajdonképpen…

– Miért nem vagytok tagjai a Brit Nemzetközösségnek?

– Ennek talán az a fő oka, hogy nem angolul beszélünk és sosem voltunk brit gyarmat, sajnos.

– Mondjuk én sem angolul beszélek…

Tény, ami tény, a veterán úriember által beszélt nyelv tényleg inkább csak hasonlított az angolhoz, de hát beszélek én mongolul is, tibetiül is, ahhoz képest ez apróság. Legalább a nyelvtanát ismerjük. Olyan, mint a szuahélié…

– Hol kapok én itt kurvákat?

– Szabatosan: az interneten.

– Itt nincsenek kurvák?

– Itt nincsenek…

Na, valahogy sikerült betenni egy motoros talicskába, hogy aludja ki magát. Nekem voltak illúzióim a brit modorról, de amikor nekiállt öt eurós jattokat osztogatni, azért visszagyűrtem a zsebébe.

Ugye, bennszülöttek vagyunk.

Abók.

Hazaérek, és mi vár?

Kemény vád. Történt pedig, hogy egy netes lapban megjelent egy interjú Soros Györggyel. Történetesen én abban a különös helyzetben vagyok, hogy életem folyamán már találkoztam ezzel ez emberrel, szerintem sem nem ördög, sem nem angyal, hanem csak egy okos ember, akinek bizonyos nézeteivel egyetértek, másokkal meg nem okvetlenül, ha van pénze, jó, ha nincs, az is mindegy: nekem legalábbis. De hogy szamárságokat nem beszél, az biztos.

Nos, az interjú szamárságokat tartalmazott. Én nehezen hinném, hogy a Wall Street farkasa a legprimitívebb nyelven fogalmazna – főleg egy olyan ember számára, aki annyira nem beszél angolul, hogy a „Mary has a little lamb” kezdetű gyermekmondóka számára királydráma. Az interjú fake volt, de legyünk becsületesek: a szerző nem is szánta komolynak.

A lap maga is tisztázta magát, ha nem is szalonképesen, de jelezték, hogy nem komoly.

Ja, csak vagy tízezren megosztották. Én mindenkinek elhiszem, hogy jóhiszemű, elvégre mindannyian dolgoztunk a Leningrádi Bicikligyárban, csak ahány biciklit kihoztunk, abból mind T-72-es tank lett.

Nos, két üzenet várt. Az egyik egy nehezen értelmezhető, de különben valami olyan volt a veleje, hogy ha igazam van, akkor sem vagyok baloldali, mert a hazugság a sajtóban megengedhető.

A másik egy kedves nácitól, aki megüzente, hogy mától ezer szem fog figyelni és nézzek hátra az utcán.

Ez utóbbira az a válaszom, hogy így is több ezer szem figyel, szóval kinyalhatja, elvben és gyakorlatban is újságíró vagyok, most mondd már, ezerrel több szem…

A másik kérdés problémásabb. Ugyanis nekem az a nézetem, hogy sajtóban, tudatosan soha, soha, azaz soha nem szabad hazudni. Nem érdekes, hogy politika, pénz vagy asszony kérné: hazudni pedig nem szabad. Harminc évet eltöltöttem ebben a szakmában, és meglehet, néha tévedtem vagy félreinformáltak: de soha nem hazudtam tudatosan, Isten engem úgy segéljen.

Akkor még majd kibírok pártos hazugságok nélkül vagy harmincat.

Ez nem nap volt. Ez egy Beatles szám… A Day in the Life.

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Fronthelyzet

Maul halten und weiter dienen, pofát befogni és tovább szolgálni – mondja Svejk, és most, …