Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: A faszagyerek köpönyege

Szele Tamás: A faszagyerek köpönyege

Ez most nem a Gogol-féle, csak a magyar, amit forgatni szokás. Forog is, sokak vállán, hol a színe van kívül, hol a fonákja: tapintatos magyar ember, hacsak nem becsületbeli ügyről van szó, úgy tesz, mintha észre sem venné, hogy a munkásőrparancsnok vezeti a polgári kört, a párttitkár a kormánypárti lap rovatát. No, de most érdekeset láttam.

Pár napja a 888, úgy is, mint a faszagyerekek lapja, listát közölt az állítólag Soros-bérenc tudósítókról, mármint a külföldi sajtóorgánumok magyarországi munkatársairól. Innentől becsületbéli a dolog, ugyanis közülük nem egy ismerősöm, munkatársam is (ha nem is ennél a lapnál), pontosan tudom, hogy nem fizeti őket a hivatalos munkaadójukon kívül senki. Az egyikükkel épp holnap megyünk el egy pár napos útra Romániába – tudósítani. Hát, ha Soros fizetné az utunkat, jó lenne, de nem ő pénzel, úgyhogy magunknak kell lejt váltani, kocsit javíttatni, tankolni… Mondjuk a MÚOSZ-nak is szemet szúrt ez a listázás, tiltakoztak is, amint annak rendje. De tiltakozott a HVG is, sőt, a nyugat-európai sajtó sem hagyta annyiban.

A 888 most kéjesen fetreng, örökös örömök között, mert bekerült a Le Monde-ba és az AFP anyagai közé – no, igen, csakhogy olyanformán, ahogy Hasfelmetsző Jack is szerepelt a Timesban annak idején. Vagy mint mikor én dolgoztam egyszer pár hónapig egy kisegyház lapjának: a püspök, aki különben ingatlanpanamáiról volt ismert, azt akarta, minden héten szerepeljen a Népszabadságban. Mondtam neki, hogy megoldható, de csak egy rovatban: a bűnügyiben, akarja-e még? Az első adandó alkalommal kirúgott.

No, de hagyjuk is a faszagyerekek nagy orgazmusát, bár az egyikükről lesz szó épp. Én, kérem, azt hittem, hogy ezek olyan öntudatosak és vagányok, hogy a magamfajtával szóba sem állnak. Meg is lepődtem, mikor nézegetem az írásaikat, és az egyik alatt – melyben a szerző azzal fenyegetőzik, hogy kilép a MÚOSZ-ból – ismerős nevet fedezek fel.

Amit nem írok le, mert nem akarom, hogy kirúgják.

Maradjon csak ő a mostani helyén, pont neki való. Csak hát dolgozott ez velem egy lapnál olyan pár hónapot 2013-ban…

A lap nevét sem írom le, de nem a Huppa volt – én elég sokfelé dolgoztam mindig, mikor tehettem. Meg azért sem írom le, mert nem szeretném, ha őket is támadnák. Azért nem csak a szavam a garancia a történetre, hagyott a legény nyomokat maga után – még ha a független lapot utólag meg is kérte, hogy munkaügyi okokból töröljék az írásait, nem szeretné, ha a mostani alkalmazói megtudnák, milyen liberális médiumnál nyűtte ő régebben a betűt. No, hát ebben és csak ebben lehet is igaza: ha a G. Fodor tudomást szerezne az előző életéről, nem nagyon simogatná, annyi szent.

Sőt, még ezt az életet is megelőzte egy másik, ami rokonságot mutat a mostanival – az első ismertebb tette ebben a mi garabonciás szakmánkban az volt, hogy az Amerikai Népszava betiltását követelte a saját blogján. Saját blogon azt ír az ember, amit akar, legfeljebb kiröhögik vagy pajzsra emelik – emberünkkel az előbbi történt, bár némi visszhangot sikerült kiváltania, olyan 2012 késő nyarán, pont öt éve.

Egy évre eltűnt a netről – és aztán ennél az én egyik munkahelyemnél bukkant fel. Tudtam már akkor is, kiről van szó, mondtam a főszerkesztőnek, hogy vigyázzunk vele – vigyáztunk is, amennyire lehetett. Nem nagyon lehetett. Kollégának borzalmas volt, többek között miatta kellett munkamódszert váltanom. Normális szerkesztőségben ugyanis az a szokás, hogy előző nap megbeszélik a kollégák, ki miről fog írni, már amennyiben ez megjósolható, hogy ne „üssék” egymást az anyagok, egyeztetjük óráinkat és témáinkat. Online szerkesztőségekben ez egy titkos csoportban zajlik, ami nem véletlenül titkos: a másnapi lap tartalma csak másnap derülhet ki, különben, ha valakinek kínos dolog van benne, az még változtathat a helyzeten. Két dolog történhet, mikor az ember bemutatja a többieknek a témáit – mert profi nem egy témát készít elő, hanem legalább hármat, estétől reggelig sok minden megváltozhat. Az első, hogy lenyúlják a témát, ezt rendszerint le lehet rendezni egymás között, a második a rosszabb: hogy kiszivárog.

Nos, emberünk lankadatlanul szivárogtatott. Nem is titkolta: nyilvánosan posztolta ki minden este a Facebookra, mit fogok másnap reggel írni. Körülbelül olyanformán, hogy „Kollégám, Szele Tamás a holnapi lapban leleplezi ezt és ezt, olvassátok!” Nem használt se szép szó, se fenyegetés, nem értette, hogy ez nem reklám, hanem kellemetlenség. Mert mi van, ha nem azt írom meg? Mi van, ha változik a helyzet? Mi van, ha nincs kedvem hozzá? És máshoz ellenben van? Mi van, ha… szóval, nem véletlen, hogy a kilencvenes évek óta a lapok leszoktak az előzetesekről. Kellemetlenné akkor vált, amikor néha az olvasók követelték a beharangozott anyagot, amit már nem is volt szabad megírni, hiszen új helyzet alakult ki.

De nem ezért ment el a laptól.

Úgy volt az, hogy annál a lapnál mindenki ingyen dolgozott akkor is. Most is ingyen dolgoznak. Eltöltött nálunk a legény egy hónapot, másfelet is, mikor egy írásomban utaltam arra, hogy nekem van jövedelmem. Volt, ha nem is sok – de máshonnan. Hiszen említettem már, sokat dolgozom, sokfelé. Legényünk azonban először pénzeket kezdett követelni, emlegette, hogy egyedül él szegény nagymamájával, közölte, hogy átlát a szitán, zsarolni próbált, végül biblikus átkokat vágott az én fejemhez is, a főszerkesztőéhez is.

Na, akkor rúgták ki.

Szerintem most is azt hiszi, hogy mindenki kapott honort, csak ő nem – holott senki sem kapott, így ő sem. Az megint más kérdés, hogy szakmai szempontból képes volt egysoros anyagot is leadni, fotó nélkül, ami azért a magyar sajtó történetében is negatív rekord – de az általa követelt összegek szédületesek voltak akkoriban. Nem kétlem azonban, hogy mostani munkaadójától megkapja a pénzét.

Aztán hol feltűnt, hol eltűnt, a kollégák utoljára akkor hallottak róla, mikor levétette a régi írásait, és lám: faszagyerek lett belőle.

Ilyenek a 888 faszagyerekei.

Most a MÚOSZ-ból való kilépéssel fenyegetőzik.

Hát, kétségtelen, hogy ezt nehezen fogja túlélni a MÚOSZ, akkora csapás lesz.

Kezdem érteni, mi az a nagy fekete zászló a székházon – pótolhatatlan veszteség fenyegeti őket, még kilép ez a fenomén.

Hát, ennyit az elkötelezettségről és elvhűségről – csak azon morfondírozok, hány köpönyege lehet ennek az embernek?

Mert ha ilyen iramban forgatja őket, hiszen öt év alatt háromszor váltott világnézetet, hát sok kell legyen.

Elfoszlanak a nagy forgatásban.

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Világvége a nyóckerben

– Halló, operatív törzs, ügyfélszolgálat. – Csókolom, érdeklődni szeretnék, hogy a világvége… – Pillanat, kapcsolom …