Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: A két szavazás

Szele Tamás: A két szavazás

Milyen két szavazás? Hiszen tegnap csakis és kizárólag a Sargentini-jelentéssel foglalkozott az Európai Parlament, azon fő most a honi közönség feje jobbról is balról is. Kérem szépen, nagyot tetszenek tévedni: volt tegnap másik szavazás is, más kérdésben, és míg a Sargentini-jelentés elfogadásának következményeit nem igazán fogjuk a bőrünkön érezni, a másikét nagyon megérzi majd mindenki.

Például nem lesz majd online sajtó, valamint maga az internet is élvezhetetlenné válhat Európában. De erről később, most egyelőre pár szó az első szavazásról, mely oly sikeresen felbolygatta a kedélyeket.

Hát kérem: akárki akármit mond, az a bizonyos Sargentini-jelentés még mindig nem a migrációról, hanem a magyar állampolgárok demokratikus alapjogainak sérelméről szól. Ezt tartsuk szem előtt. Másik fontos dolog, hogy

nem, nem fogják kizárni Magyarországot az Unióból,

nem fogják fejét venni senkinek sem az EP parancsára (arra nem vennék viszont mérget, hogy a magyar kormány nem kezd majd bosszúhadjáratba itthon), és nem, az EU testvéri trösztjei nem tiporják majd el a honi zsarnokságot. Uniós segítség ez ügyben egészen pontosan az 1956-ban elindult nyugati segítség megérkezése után fél nappal várható. A tegnapi szavazásnak mindösszesen annyi lesz a jogkövetkezménye, hogy elindul egy bonyolult eljárás, az esetet tárgyalni fogja az Általános Ügyek Bizottsága és még sokan mások, majd jövő tavaszra jut el abba a fázisba, hogy ezer feltétel egyezése esetén, melybe a kedvező csillagállás is beletartozik, talán és esetleg vagy pénzbüntetéssel sújtják Magyarországot, vagy megvonják egy időre a szavazati jogát.

Igen ám, de mi is lesz jövő tavasszal?

EP-választás, változhat az egész parlament összetétele, de ha nem is változik, akkor sem ez az obskurus ügy lesz az első dolguk: le merem fogadni, hogy a Sargentini-jelentés elfogadásának épp úgy nem lesz semmiféle komoly következménye, amint nem volt a Tavares-jelentés elfogadásának sem.

Akkor miért a nagy buzdulás? Ne feledjük: nem az EP buzdult, hanem a magyar kormány, ők használják ezt a történetet most is, belpolitikai célokra, felteszem nagyon jól jön nekik pont az EP-választásokra, már látom is a jelszavukat:

„Le a Sargentinikkel, igaz magyarokat az Európa Parlamentbe”.

Úgy jött nekik ez a tasli, mint egy falat kenyér.

Az érveik viszont igen kuszák, szokás szerint. Jóllehet, hogy focihasonlattal éljünk, csak egy piros lapot kaptak (a korábbi sárgák után), senki sem dobta ki őket a csapatból, nem tiltották el őket a játéktól, mégis nagyobb hisztit csapnak, komolyabb görcsök között fetrengenek, mint Neymar. Most éppen azzal érvelnek, hogy de hiszen a tartózkodásokat is figyelembe kellett volna venni a szavazás során, éspedig úgy, hogy „nem”-nek számítják őket, merthogy a tartózkodók nem szavaztak „igennel”.

Kérem, velem lehet alkudni, csak abból baj lesz. Rendben van, ezentúl minden tartózkodás, távolmaradás, egyáltalán, minden, ami nem ért egyet az egyik oldallal, azonos a másik oldal álláspontjának elfogadásával? Jó, akkor lássuk csak a 2016-os kvótanépszavazás számait!

 

Eredmények

Választójogosult 8 272 625 fő
Szavazatok 3 646 334 db
érvényes szavazat 3 643 055 db
érvénytelen szavazat  224 572 db
Távol maradottak 4 626 291 fő
Igen szavazat 56 163 db
Nem szavazat 3 362 224 db

 

Ugye, akkor 3 643 055 szavazó voksolt arra, hogy az Európai Unió bevándorlási kvótáit ne fogadja el Magyarország. 56 163-an arra, hogy fogadja el, ha a mostani elv alapján hozzájuk írjuk a távol maradó 4 626 291 főt, akkor ez a népszavazás nagyon nem érvénytelen, hanem komoly többség, 4 682 454 fő szavazott a kormány ellen.

Ezt akarjátok? Urak, mindig gyengék voltatok logikából. Lesztek is.

Akkor ennyit a Sargentini-szavazásról, persze, a ügynek még messze nincs vége, hónapokig fog erről szólni a magyar közélet és megérzésem szerint minimum boszorkányüldözés következik. De mi volt az a bizonyos másik szavazás?

Ó, bagatell, megszavazták az EU Szerzői Jogi Irányelveinek 11. és 13. cikkelyét. Ne tessék ilyen értetlenül nézni, hogy „és akkor mi van”, mert most magyarázom, hogy akkor nagy baj van. Írtam én már erről korábban is, csak nem tetszettek figyelni az órán, szóval ismétlünk.

Látszólag ártatlan, sőt, hasznos ügyről volna szó. Ugye, tudjuk, a neten lopnak, ami tartalom felkerül, az már többet sosem lesz biztonságban, nincs az a védelem, ami meggátolná a lopást, plágiumot, szerzői jogok megsértését. És hát ki ne örülne, ha kapna egy kis pénzt azért, mert felhasználják egy régebbi képét, írását? A 13. cikkely pont erről szól:

„… azt mondja ki, hogy a nagy mennyiségű, felhasználók által feltöltött tartalomnak helyet adó internetes platformok, mint a Youtube, az Instagram vagy a Facebook, kötelesek a tartalmakat még azok közzététele előtt ellenőrizni, hogy megállapítsák és megelőzzék a szerzői jogsértést. Vagyis a platform lenne a felelős a felhasználók viselkedéséért.”

Jaj, de jó, fizessenek a gazdagok, mondja a dacos szittya is, a lelkes jakobinus is. Aztán hogyan, tessék mondani? Nem attól gazdagok, hogy szoktak vagy szeretnek fizetni. Sőt. Egyrészt hihetetlen mennyiségű tartalomról van szó, ezeket csak robottal lehetne szűrni. Másrészt az egy dolog, hogy ha tőlem idéznek vagy lenyúlják az egyik írásomat, ami nem ritka eset, akkor ihaj, pénzt kapok, de jó, csakhogy ha én idézek, azért meg nekem kell fizetni. És az idézet mértéke a nem mindegy. A magyar sajtó gyakorlata szerint idézni kell is, lehet is, de forrásmegjelöléssel tesszük, és törekszünk nem teljes anyagot idézni. (A lopások más kategória, azt még a hatályos sajtótörvény is bünteti). Hanem, ha mondjuk azt írom, hogy valami illanó, mint Csuang-ce lepkeálma, kell-e nekem jogdíjat fizetni Szabó Lőrinc örököseinek, csak, mert a költőnek volt egy ilyen című verse? Az új irányelv szerint kell bizony, még ha csak pár szóról is van szó, a robot meg nem tesz különbséget a pár szavas és a pár oldalas idézet között. De ha rossz a kedvem, ezt jelzem a közösségi oldalon, és merő szadizmusból alája vágom a Dead Kennedys „Holiday in Cambodia” című virágénekét, akkor is vagy kell fizetnem a számért a szerzői jog birtokosainak, vagy kivágja a posztomat a rendszer. Különben ez a zseniális marhaság épp a zeneipari lobby fejéből pattant ki. És nincs több mém sem: hiába akarok én ráírni valamit Darth Vader képére, ha nincs papírom a Disneytől, hogy tehetem – és nem adnák olcsón! – akkor nincs mém sem.

A legrosszabb viszont a 11. cikkely. Idézzük újból a Qubitet.

„A másik vitatott cikkely a 11. sorszámú, amelyet hiperlinkadónak is csúfolnak – e szerint az újságírói tartalmak snippetjeinek (általában cím, ajánló és egy kép) online platformokon való közlése a kiadótól megvásárolt licenszhez lenne kötve, a megjelenéstől számított 20 évig. Ilyen snippeteknek számítanak a Google hírei és keresőtalálatai, valamint a Facebookon vagy Twitteren megosztott cikkek előnézetei is.”

Hát, tetszenek már kapiskálni? Én írok egy cikket, azt odaadom a szerkesztőmnek, aki közli az online lapban. Ezt elolvassák páran, mondjuk, hogy tetszik nekik: de megosztani már nem tudják, mert nem vették meg a licencet a kiadótól és nem is fogják, mert nem bolondok csak azért pénzt adni, hogy megoszthassanak valamit. Az írás nem terjed, a Google Hírekbe sem kerül ki, ott penészedik meg, ahol van – még a figyelmet sem szabad rá felhívni licenc nélkül! Az olvasottság a napi sok ezerről lezuhan pár százra. Ha olyan a lap, hogy a hirdetésekből élne, hát csődbe is megy: nincs az a bolond hirdető, amelyik ugyanannyi pénzt adna pár száz találatért, amennyit pár ezerért.

És nem pusztán ennyiről van szó. Ez a cikkely szélesre tárja a kapukat az álhír-oldalak előtt. Hiszen, ha én eddig írtam valamit, bizonyságul odatettem mellé a forrásra való hivatkozást, hiperlinket, ahonnét az információ származik, ezt ezentúl csak pénzért tehetem meg, nem tudom bizonyítani az állításaimat. Vagy elhiszik nekem a két szép szememért, vagy sem. Az álhírlapok eddig sem használtak hivatkozásokat, hiszen nem is lett volna mire hivatkozzanak, de az irányelv betartásával a valódi sajtó kell az ő szintjükre süllyedjen, hiszen minden alá nem támasztott állítás egyaránt hiteltelen, alátámasztani, bizonyítani meg tilos lesz, vagy nagyon drága.

Ki jár jól? Elsősorban az álhír-oldalak, ők ugyanis majd kiraknak egy nyilatkozatot, miszerint nem kérnek pénzt a snippetek felhasználásáért, lemondanak a szerzői jogokról, de erre épelméjű kiadó nem vállalkozhat, hiszen a szerzői jog a tőkéje – az álhír-oldal viszont nem a tartalmából él, hanem vígan guruló rubelecskékből, cervonyecekből. Meg a kattintásszámból, amit ez úton maximálni tud, szemben a valódi híroldalakkal, melyek csődbe mennek.

Jól jár még a nyomtatott sajtó tőkeerős része is, mert ha ezt a rendszert bevezetik, a közönség a híreket megint a papíralapú újságból kell megtudja, nem a netről. Nem véletlen, hogy a döntő befolyású Németországban ennek a reformnak a fő protektora a néppárti Axel Voss képviselő volt, és rajta keresztül – hm, hát igen – az Axel Springer konszern, ami azért a német nyomtatott sajtó nagyon jelentős részét birtokolja.

Lassúbb is lesz a net a sok ellenőrző robottól, hiszen ha feltöltés előtt kell megvizsgálni a szerzői jogokat, az a közösségi oldalak sok millió feltöltésénél időbe telik. De még nagyobb baj, hogy ez hosszú távon mindenféle sajtó lehetetlenné válását jelenti, hiszen az online és az offline média egymás nélkül nem él meg – illetve, mielőtt lehetetlenné válna a sajtó, azért még elveszíti minden hitelét. Mindezt pár pénzéhes lemezkiadónak és pár vaskalapos úrnak köszönhetjük, akik többek között print lapokat is birtokolnak.

Muszáj ennek így lennie? Nem muszáj, hiszen ez csak egy irányelv, a tagállamok döntik el, hogyan alkalmazzák, de nálunk fogják,

mégpedig vaskézzel,

ugyanis valóságos csodafegyvert ad a kormány kezébe a független, online sajtó ellen, ráadásul mondhatják, hogy „ők csak az uniós irányelvet követik”. A kormánymédiának persze lesz pénze a megugró szerzői jogi díjak megfizetésére, mindenki más meg éhen hal.

De a magánemberek is szigorúan csak saját tartalmakat fognak tudni majd posztolni, tehát marad a kutyuli, ciculi és a déli pörkölt képe, mert kérem, az újságcikk megosztásáért is fizetni kellene, a magánembernek is!

Na, ezt az okos irányelvet (is) sikerült elfogadnia tegnap az Európai Parlamentnek. Nem csak a Sargentini-jelentést.

Nem tehetek róla: csak az egyik szemem bír nevetni, különösen, hogy a jelentés elfogadásának komoly és súlyos következményei nem lesznek.

A másik szemem sír.

Valahogy nem őszinte a mosolyom.

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

A nap híre, avagy az MTI szerkesztőjének is van humora

Áder János államfő kedden  kétnapos hivatalos látogatásra Litvániába utazik – tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal hétfőn …