Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: A kormány időutazója

Szele Tamás: A kormány időutazója

Hát, kérem, az egy dolog, hogy mennyi hibám van, mondjuk számtalan, de azért vannak jó tulajdonságaim is. Például nem vagyok a Magyar Idők munkatársa, bizonyos Gajdics Ottó, akinek képességei előtt csak kalaplevétellel tiszteleghetek. A planétán még sok-sok milliárd ember él, aki nem vagyok, de az összesnek nem örülök annyira – mármint, hogy különbözök tőlük –, mint ennek az egynek.

Pedig hát sokoldalú sajtómunkásról van szó. Szándékosan nem használom a „kolléga” kifejezést, mert vagy ő újságíró, vagy én, de tény, hogy volt ő már minden, a Nyíregyházi Főiskola KISZ-titkárától szerkesztőig és függetlenített, háromlábú, Gatling-rendszerű gépágyúig.

Most éppen gépágyú, vagy legalábbis annak van kinevezve és aszerint is viselkedik.

És igazságtalan vagyok vele. Hogy némi betekintést nyújtsak a ajtó boszorkánykonyhájába: én magam minden nap a déli órákkal kezdődően szoktam elrakosgatni a fontosabb híreket a másnap reggeli jegyzethez, egy téma rendszerint nem téma, Magyarországon vagyunk, minden változhat, borulhat az utolsó pillanatban is, az a jó, ha öt-hat megírható valami sorakozik a listán. Ez ma reggel szánalmasan festett: volt ugyan sok szamárság, de egyik sem fontos, ebből – szakmai rutinom szerint – csak valami „ezer apró cikk” jellegű összefoglalót lehetett volna írni. Azért vagyok igazságtalan tehát Gajdics mesterrel, mert egy ilyen napon, ami lapos, mint a tehénlepény vízszintesen kettévágva, neki mégis sikerült maradandót alkotnia, ráadásul szó szerint a semmiből.

Mert nekem azért még csak ott volt egy csomó marhaság kijegyzetelve, de ő egyetlen hírhez sem nyúlt! Nemesen nélkülöz az írása minden információt, aktualitást, adatot, apropót – csak van, önmagában, mint egy kanti fogalom. A semmiből teremt új világot a magyar kormánysajtó Bolyaija, illetve hát nem is olyan nagyon újat, de a semmiből épül az ő Felhőkakukkvára. Vagyis hogy a NER-ből.

De eleget méltattuk, lássuk, mi a fityfenével képes foglalkozni?

A Fidesz felsőbbségével.

Na jó, de már időutazással kezd!

Valószínűleg ezt az anyagot a holnapi számba szánhatták, ugyanis múlt időben beszél a kormánypárt holnapi kongresszusáról:

„Kormánypárt nem tartott még ilyen ideális körülmények között tisztújító kongresszust a soron következő választást megelőző időszakban, mint a Fidesz most vasárnap.”

Ej, mi a kő, tyúkapó kend… ma még csak szombat van, ha jó a kalendáriumom. De most már kiment, ma lesz a holnap tegnapja, lássuk, hogy folytatódik?

„Évek óta toronymagasan vezetik a népszerűségi listákat, támogatottságukat néhány kisebb elmozdulástól eltekintve érdemben nem csökkentette semmi. A gazdaság szárnyal, a költségvetés stabil lábakon áll, az ország nem csupán kikerült a csődközeli helyzetből, hanem látványos fejlődésnek indult.”

Itt hiányolok pár sort az ötéves terv teljesítményeiről, az annyira hiányzik, hogy javasolnám, vezessük be, tekintet nélkül a négyéves választási ciklusokra. Stilisztikai alapon elengedhetetlen volna, ötéves terv nélkül félkarú óriás a kormánysajtó.

„Ennek eredményeit egyre inkább saját bőrükön is érzik az emberek, hiszen drasztikusan csökkent a munkanélküliség, egyre többen dolgoznak, és egyre inkább megéri dolgozni, hiszen folyamatosan nőnek a keresetek.”

Érezni érezzük, a rosseb egye meg… a mondat többi része szemenszedett, minek is nevezzem, kormánypropaganda. De hát így tanulta mesterünk a szakmát annak idején, és meg kell mondanom, szorgos tanítvány volt. Hogy azóta nem tanult semmit? Hát, ha ennyiből is megél, ráadásul, mint mondja, folyamatosan nő a keresete, minek tanuljon?

„Ezért aztán elég, ha az ellenzékpukkasztó „Folytatjuk!” kerül a kongresszus után a transzparensekre. A szavazótábor úgyis hozzáérti a nemzetegyesítő törekvéseket, az illegális bevándorlás megakadályozását, az unió külső határának hatékony védelmét, Magyarország megőrzését magyar országnak, és az igazi európai alapértékek, a kereszténység, a görög-római kultúra hagyományainak átmentését a jelenlegi zűrzavaros időszak lezárultáig.”

Magyarra fordítva: „Nincs kormányprogram, nem is volt, nem is lesz, mert minek lenne, jó ez így nektek, oszt kész!” Azonban, elvtársak, vannak még hibák. Azokról a gonosz ellenzék tehet.

„Így aztán végképp elönthetné a Fideszt az esélyesek punnyadt nyugalma. Ám ezzel vigyázzunk. Nem tudhatjuk, hogy az ellenzéki lakájmédia depressziópropagandája milyen nyomokat hagy a társadalomban. Az itt minden rossz, semmi nem működik, itt nem lehet élni, innen menekülni kell elviselhetetlen közérzetének szisztematikus sulykolása sokakat megtéveszthet.”

Ez a bekezdés mutatja meg, hogy a világ egy alapvetően etikátlan hely, melyről a Gondviselés megfeledkezni látszik. Gajdics deák leírja azt a szót, hogy „lakájmédia” és nem szakad a fejére a plafon. Sőt, ír tovább.

„Elfedi ugyanis a jót, ami ugyanolyan káros, mint letagadni a bajt. Ezzel a tömeghipnózissal a sorsukkal alapvetően elégedetlen emberek sokaságától el lehet venni a reményt. Nem véletlen, hogy a magatehetetlen ellenzék átadta ennek a propagandagépezetnek a politizálás terepét.”

Értem én, hogyne érteném: kormánymédiának nem a politikai ellenzék az ellensége, hanem az ellenzéki sajtó. Az ne vóna, aj, be szép vóna. De van, dadus, sajnos van!

No, kérem, van még az anyagban egy kis simicskázás, és vége is. „Mire gondolt a költő?” – kérdezné valamikori magyartanárnőm.

A költő az égegyadta világon nem gondolt semmire sem, de nem is írt semmit. Nem mondom, lapos ez a mai reggel, alig akad érdemi hír, de három flekk körüli terjedelemben nem mondani semmit, ez már művészet. Ezek közhelyek, gyakorlatilag egyik fülön be, másikon ki, az írás címe lehetett egyedül valamennyire szellemi teljesítmény, ugyanis az úgy szól, miszerint „Az esélyesek nyugalma”.

De akkor is az benne a legszebb, hogy MA méltatja a Fidesz HOLNAPI tisztújító kongresszusát, melynek eredményeiről ezek szerint a szerző bizonyosat tud már most.

Mi meg még itt izgulunk, rágjuk a körmünket, hogy mi lesz, ha változik a vezetőség vagy netán kizárják a pártból a miniszterelnököt.

Mi izgulunk, ez a jós, ez a Khalkhász (ha már klasszikusokban ennyire jók) pedig látja a jövőt.

Megérdemelne egy Szabad Nép-díjat, arany Zsdánov-renddel.

Az a vicc, hogy át is venné valószínűleg.

Az egészről egy klasszikus jut eszébe az embernek:

– Mi egy nagyon szép vallomást várunk magától, Pelikán elvtárs.
– Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet.
– Ejnye, az álmatlan éjszakák. A lónak is négy lába van, mégis megbotlik.
– Ez igaz.

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szász Kata: Vannak ilyen korszakok

A gyerekei doktor nénije, az első, akkoriban fiatalasszony volt. Orvosnak tanult, az is lett belőle, …