Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: A kormánymédia diszkrét bája

Szele Tamás: A kormánymédia diszkrét bája

Egészen érdekes dokumentum került napvilágra – vagyis inkább önvallomás. Történt ugyanis, hogy tegnap délután a Redditen egy névtelenséget kérő – de személyazonosságát az adminisztrátoroknak kielégítően igazoló – kormánymédia-munkatárs önként válaszolt a neki feltett kérdésekre. És nem éppen propagandacélokból: tanulságos egy beszélgetést láthattunk.

Akkor most néhány technikai részlet. Az üggyel ugyan foglalkozott a 444 is, de ők kissé röviden intézték el, meglátásom szerint ebben sokkal több van: a kormánymédia struktúráját lehet kihüvelyezni a párbeszédekből, ami meglehetősen érdekes. Az anyag természetéből következően ebben az írásban sok, sőt, nagyon sok lesz az idézet, melyekhez majd időnként fűzök pár magyarázó szót. Szerkeszteni nem igazán érdemes, a beszélgetés csapong, jobb időrendi sorrendben szemelgetni belőle – de akit érdekel, elolvashatja itt.

A válaszadó anonim, de a válaszaiból néhány dolog kétségtelenül látszik: egyrészt valóban az, akinek mondja magát, valamelyik kormánymédium nem túl fontos munkatársa, aki tartalmat hoz létre. Nem a belpolitikai rovatnál dolgozik, nem is a külpolitikainál, egyesek az Origo sportrovatának egyik munkatársát vélik benne felfedezni, én nem bocsátkoznék találgatásokba, épp az ő biztonsága érdekében. De hogy újságíró és valamelyik kormánymédium munkatársa, az biztos.

Akkor lássuk, miről beszél.

„Sziasztok!
A kormány által irányított médiában dolgozok, kérdezzetek bármit.
Nem a belpolitikai sárdobálással foglalkozom, nem is bírnám, de mivel egy szerkesztőségben vagyunk ezért rengeteg dologra rálátok. Az orgánum nevét, típusát és beosztásomat nem szeretném megadni anyagi biztonságom érdekében, de úgy érzem így is sok érdekes és tanulságos infóval szolgálhatok. Most feldobom ezt a threadet, jöjjenek a kérdések, ma este 10-ig mindenre igyekszem válaszolni. A modoknak igazoltam magam.”

„- Külpolitikailag milyen témák érzékenyek leginkább? Pl. lecsapódik-e valamilyen szinten a kormány oroszokkal parolázó magatartása, lehet-e az orosz ellenzékről tárgyilagosán irni stb.?

– Ez egy érdekes kérdés. Egyrészt úgy tudom nagyon sok függ az adott napi szerkesztőtől. Mert kérdés ő szerinte mit lehet bevállalni. Orosz ellenzékes témákat általában inkább nem vállalják be, ahogyan Trump belpolitikai botrányait sem feltétlenül. Lengyelország és Németország nagyon érzékeny téma, ott megvan az irányvonal, amit követni kell (Varsóban minden rendben, Brüsszel köcsög, Berlinben őskáosz van).
Aztán, mint máshol írtam van, amikor a külpolosok kapnak egy cikket, amit meg kell írni (dicsérte valami neve nincs lap OV-t vagy valahol egy külföldi megerőszakolt egy európait, ilyesmi), de leggyakrabban már az MTI megírja, úgyhogy néha elég csak átvenni.
Egyszer egy külpolos elmagyarázta nekem, hogy a sajátos médiahelyzet miatt egy rosszul eltalált cikk a kormánynak is kínos lehet. Mert az itteni követségek sajtófigyelői pontosan tudják melyik média a kormány szócsöve. És ha mondjuk megjelenik egy túlzottan Erdogan kritikus cikk, akkor a törökök megorrolhatnak ránk. Emiatt igazából minden baráti országnak kínos dolog kritikus tud lenni.”

Hát igen. Ha például a kormánylapokban előfordul, hogy a Magyar Idők vezércikke betűről betűre megegyezik egy másik lapban megjelent írással, érdemes ránézni az MTI-re – valószínű, hogy mindketten onnét vették. Csak mondjuk a Magyar Időknél szignálják is, saját nevükkel, máshol azért mégis azt írják alá, hogy MTI. Viszont itt választ kaptunk arra is, miért nincs soha, de soha sem belföldi, sem külföldi következménye az alternatív sajtó tényfeltárásainak: egyszerű, kérem. Belföldön nem is lehetne semmi következménye egy leleplező írásnak, a külföldi sajtófigyelők meg ezeket nem olvassák – a kormány szócsöveit lesik.

„- Hogy történik az irányítás? Kiadja a szerkesztő, hogy mik a kulcsszavak, kifejezések, mondatok? Vagy hogy?
Milyen a hangulat? Teljesen normális vagy feszült?

– Nálunk csak a témák vannak kiosztva, és legfeljebb a megbízhatóbb riporterek kapják meg azt mit kell leírni. Az általában előre le van beszélve, hogy hogyan épüljön fel egy-egy riport (kit kérdezz meg, milyen interjúalanyt találj) és mire fókuszálj. Ugyanakkor nem mindenbe szólnak bele. Egy érzékenységi hierarchia kb. így néz ki belpol > külpol > bűnügyi hírek > sport > kultúra = bulvár = tech.
A hangulat általában nem rossz, kb. mint bármelyik irodaközpontú munkába. Lehet nevetgélni, azért senki sem olyan, mint a 1984 cenzorai. Most például tök jó volt, amikor egy-egy magyar úszó éremért versenyzett és mindenki percekig odaállt a tévé elé.”

„1.Mennyire kell kormánypártinak lenni hogy valaki ott dolgozzon?
2. Lehetnek ebből problémák?
3. Szoktatok arról beszélni ha mondjuk valami nagyon túlzás vagy ferdítés és ez mindenkinek egyértelmű?
4. Olyan volt hogy valaki tiltakozott valamilyen tartalom ellen, gyakori ez?

1. Nem kérdezik meg az interjún, de szerintem feltételezik, hogy ha olyan médiához mész, akkor olyan is a hozzáállásod. Meg eleve mindenki azt feltételezi, hogy a másik “helyesen gondolkodik”. Szerintem egy 168 órában sem kérdeznek rá, hogy “ugye te nem Fideszes vagy?”
2. Azért a vezetőség előtt nem hangoztatom, hogy kormánykritikus vagyok, de nem szokott ebből probléma lenni. A legtöbb kormánypárti médiánál nem szokott szabotázs (lásd átírt Orbán interjú) vagy szivárgás (lásd közmédia) történni. Ha elvégzed a feladatod az lehetsz, amit akarsz.
3. Egymás között igen. Felfelé nemigen mer senki.
4. Igen, volt már olyan, hogy emiatt elvették tőle a témát. Ki nem rúgták, más megírta.”

Hát kérem, ezek nem szerkesztőségek, hanem sajtóhivatalok. Amit érdemes megjegyeznünk, az a témák, témakörök rangsorolása, prioritása – és az önkéntes alkalmazkodás. Valószínűleg épp ugyanazt gondolja a kormányról a saját médiájában alkalmazottak legnagyobb része, amit mindenki – de nem mondja, mert nem mondja a kollégája sem.

„Mi az amivel az átlagemberek egyáltalán nincsenek tisztában, de nektek a mindennapotok része?
Mi volt számodra a legdurvább dolog amit tapasztaltál? Már amennyire körül tudod írni.

1. Az, hogy a kormánymédia nem elvakult kormányfanokból áll. Úgy érzem, hogy sokszor mindenki a Kunfalvi-Jurák-Bayerszerű propagandistákkal van azonosítva. Holott sok jó riport születik, kollégáim is írnak és talán én is – de amikor a főhírek között csak propaganda van, akkor az értékes dolgok elvesznek. Még gondolkodom, de más nem nagyon jut eszembe.
2. Hát ez egy nehéz kérdés. Az ember hozzászokik ahhoz, hogy hogyan működnek a dolgok, így már nem nagyon tűnik fel semmi. De talán az, amikor egyszer a szerkesztő odament az egyik riporterhez és megmondta, hogy most már a Jobbikra is jövünk. Kb. másfél éve lehetett ez, és azóta látványosan megszaporodtak a Jobbik lejáratást szolgáló anyagok. A legdurvább nekem az volt, amikor a Volner-prostis-paparazzis anyag jött. Meg, hogy a TV2 hogyan kitapossa az utat az egyre undorítóbb karaktergyilkosságokra.”

Hát, a hadseregek általában nem kizárólag főtisztekből és elit alakulatokból állnak – a közlegények zöme pedig inkább hasonlít Svejkre mint Leonidászra.

„Sokan ezt ugyanolyan munkának tartják, mint mondjuk a kéményseprést. El lehet vonatkoztatni ettől. Hazamész, ott vár a feleséget/férjed, barátnőd/barátod vagy elmész bulizni. Senki sem fogja megmondani, hogy a kormánymédiában dolgozol, ha meg igen, mégis mi közük hozzá.
Aztán megint mások megeszik a kormánypropaganda egyes részeit. Például azt mondják, hogy ugyanezt csinálják a New York Timesban csak ott Magyarország ellen. Ugyanúgy csúsztatnak és nyilván felülről irányítják őket is.
Aztán van olyan, aki tényleg elhiszi, amit ír. Soha nem találkozott migránssal, csak a magyar híradásokból hallott róluk (mert nem szokott külföldi cikkeket olvasni, mert minek).
Ha becsülnöm kellene akkor 70%-a az újságíróknak csak munkaként tekint erre, és nem meggyőződéses. De ahogyan megyünk felfelé a hierarchiában egyre többen hiszik el a propagandát. A legvéresszájúabbak a szerkesztők, akik tényleg elhiszik, hogy ha az osztrák kancellár csúnyát mond Orbánra, akkor valóban a magyar embereket és Magyarországot támadja. Ők nagyon zártak az ellentmondó információkra.”

Valóban: nehéz hinni a gulyásleves mítoszában, ha történetesen magunk főzzük. Amennyiben tudjuk, honnét jött a belévaló, néha még megenni is nehéz…

„Olvasni, hogy a kormánypárti média újabb célpontjai a nem lojális újságírók lesznek, eddig ugye volt Soros, előtte meg Brüsszel és a bankok, elmúltnyolcév, stb.
Amikor kijön a fidesz központból az ukáz, hogy ki(k) az új célpont(ok), akkor mennyire gyorsan adják ki az új feladatot a vezetők/főszerkesztők? A nap/hét végére már mindenki tudja, hogy ki/mi lesz a szezon bűnbakja, vagy ez hetek, hónapok alatt derül csak ki, hogy mi az új irányvonal?

Ez egy érdekes kérdés szerintem, mert a célpontok sosem újak. A nagy Soros plakát kampány előtt is voltak Soros ellenes cikkek, Brüsszeles előtt is voltak EU-ellenesek, stb. Egyedül a bevándorlás kérdésköre olyan, ami így hirtelen a semmiből jött elő.
Másrészt pedig a sajtó megfigyelésem szerint sokkal kézivezéreltebb és nem OV tusványosi beszédéből tájékozódik. A telefon már sokkal korábban jön. Viszont (nálunk) sosem mondják ki, hogy na akkor mától járassátok le a civileket. Hanem úgy van, hogy megbízható riporter 1 kap egy olyan témát, hogy XY civil szervezet nem fizetet adót – ebből kérek egy fősztorit. Megbízható riporter 2 – kap egy sosem látott olasz lapból egy cikket, hogy ezt tessék feldolgozni és menj ki kérdezd meg Deák Dánielt, hogy ezt hogyan értelmezzük. Stb. Az egész igazából úgy működik, mint a katonaság, te nem látod át a taktikát, csak megvan adva, hogy merre lőj.”

Tehát nyoma sincs itt a valódi sajtó kreativitásának, spontaneitásának: hírgyár, hírmesterekkel, hírmunkásokkal és hírmérnökökkel. De honnét jön a parancs?

„És ki az aki átlátja a taktikát? Mi az utasítás forrása, hogyan jut el hozzátok? Hány emberen, milyen körökön keresztül?
Ez a vezető szerkesztő, főszerkesztő vagy felelős szerkesztő (kinél hogy nevezik), a szerkesztőség vezetője. Hozzá eljut emailben vagy telefonon (nem tudom, külön szobája van), ő látja át legjobban, de nem ő ötli ki. Ez általában hierarchia szerint csöppög le, ha a rovatvezetőd vagy szerkesztőd mellett állsz akkor néha a gépén megpillanathatsz ilyen emaileket. Te legjobb esetben megkapod, hogy a cikkben mire kell fókuszálni – persze ha kell egyáltalán valamire. A politikailag nem érzékeny témákkal a szerkesztőnek nincs annyi ideje foglalkozni – így például nyugodtan mondhatjuk, hogy a legönállóbbak és szabadabbak a sport*/kultúra/tech stb. rovatvezetői az egész szerkesztőségben, mert ők általában teljesen saját szempontok szerint feltölthetik a helyüket ellentétben mondjuk a főszerkesztővel.
*a sportba most például a FINA világbajnokság alatt eléggé beszóltak, de általában nem annyira szoktak (legalábbis úgy tudom).”

Folytatnám, de kicsúszok minden terjedelemből – tessék elolvasni az egészet, ha mélyebben érdeklődnek a dolgok iránt. Itt inkább vonjuk le a tanulságokat.

A kormánymédia ugyan nem egységes, de felülről irányított, hierarchikus szervezet, melyet katonai elvek szerint vezetnek. A sajtó hírközlő vagy ellenőrző funkcióját sem nem képes ellátni, sem nem célja: az a dolga, hogy a kormány véleményét terjessze. Munkatársai többségükben inkább hivatalnokok, mint újságírók, munkájukban nincs szükség különösebb tehetségre, így nem is értik annak szerepét a sajtó más ágaiban. Olvasottságát nem mérik, így sikerét sem ismerhetjük – elképzelhető, hogy monopolhelyzete miatt elér bizonyos szintet, de nem kíván népszerű lenni. A független sajtó hangját viszont el kívánja nyomni, és ezt leginkább gazdasági-politikai eszközökkel éri el.

Hát, én ilyent láttam már.

Ez Rákosi Mátyás sajtója 1952-ből.

Ne haragudjunk a derék betűsuszterre, aki megnyilatkozott, ne haragudjunk azokra sem, akik abból élnek, hogy a napihíreket másolják át az MTI-ből – de haragudjunk azokra, akik irányítják.

Viszont sajtónak nem nevezném.

Ez egy országos, sőt, nemzeti sajtóhivatal, nem más.

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Fábián András: Orbán és a családbarát turizmus

Orbán Viktor fényes és hosszú távú programot hirdetett a Turizmus Summit 2017 konferencián. A program …