Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Agyviharkár

Szele Tamás: Agyviharkár

Kérem tisztelettel, különös, talán mágneses viharba kerülhetett a hét végén Magyarország, ugyanis egymás után tapasztalhattuk a baromságokat, amit természetesen csakis a meteorológiai tényezők összejátszásának tulajdoníthatunk, nem pedig annak, hogy a közéletben mostanság egyre több a mélyen rosszindulatú hülye. Dehogy is, ezt nem állítottam.

Legfeljebb régebben még viselkedtek. Ma már nincs miért: azok a főhülyék, akiknek fegyelmezniük kéne a zárt intézet többi ápoltját. De lássuk, miről beszélünk, mik voltak azok a hírek, amik a hétvégén elérték, sőt, túl is lépték az őrület határát.

Először is bontsunk pezsgőt, gazdagok vagyunk: Magyarország kivi- és fügehatalom akar lenni, természetesen uniós forrásokból. Legalábbis Feldman Zsolt, az agrártárca államtitkára ellátogatott egy zalai kiviszüretre és szombaton, és Becsehelyen bejelentette: a kivi- és a fügetermesztés támogatási lehetőségét kezdeményezte Magyarország az Európai Bizottságnál. Így, ezeket a szavakat használta, melyek magyarra fordítva valószínűleg azt jelentik, hogy megérdeklődték, mennyi támogatást kaphatunk erre a termékre, ha megpróbálkozunk vele. Tény, hogy Zala déli részének fagymentes dombjain – eddigi ismereteink szerint öt hektáron – valóban megterem a füge és a kivi, de azért ezt nem nevezném ipari méretű termelésnek. Persze, ha általánosan elterjed, akkor már lehet nagy üzlet a magyar kivi, pont az uniós támogatás miatt, az senkit se zavarjon, hogy nem fog megteremni.

Nem kivit terem az a farm, hanem támogatást, értem? Felkészül a magyar narancs, a gumipitypang, és lesz még kókuszliget a Mátrában.

Főleg, ha támogatás lesz rá.

Egyébként nem lesz.

Nagyobb a baj, ha az Unió illetékes szervénél véletlenül valaki ismeri Magyarország klímáját és látott már kivit, valamint fügét is. Itt a baj, urak: mert akkor nem kapunk rá semmiféle támogatást, itt hibáztok: olyasminek a termesztésére kell kérni a dotációt, amiről nem tudják, hogy micsoda!

Ott van például rögtön a tarhonya vagy a lebbencs. Üssünk össze egy videót, melyen dúsan termő tarhonyaföldek ringatóznak a szélben, mellettük susognak a lebbencsligetek, közben delet harangoznak a fehér falú kis templomban és az aratók víg danája hallszik… ez magyaros is volna, meg esélyesebben is lehetne vele szélhámoskodni.

Hogy ilyen nincs? Nem is kell legyen. Bőven elég, ha kifizetik.

Menjünk tovább, mert robog a hülyeségroller, már a rendőrség is felszállt rá. Konkrétan, arról beszélek, hogy levelet írtak a nyolcadik kerületi kapitányságról a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak, mert bizony tényállás van, és fennforog. Hogy még mi minden forog fenn, azt nem részletezném, az tény, hogy a levélke fogalmazójának a fejében a kerekek nem annyira. Értem én, hogy hivatalosan, eljárásjogilag felmerülhet egy ilyen levél szükségessége – de csakis hivatalosan és csakis az eljárásjog alapján még soha, semmilyen ügy nem oldódott meg, márpedig ezt pont egy nyócker rendőrnek kéne tudnia a legjobban. De idézzük a hivatalos iratot, mert gyöngyszem az, nem is akármilyen.

„Hatóságomnál tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt előkészítő eljárás indult ismeretlen személy ellen, aki 2018.06.30. napon a Budapest, I. kerület Hattyú utca – Erőd utca kereszteződésében kb. 25 nm területen az útfelületre egy zebrát ábrázoló mintát festett az aszfaltra. Az internetes adatgyűjtés során megállapítást nyert, hogy a Magyar Kétfarkú Kutyapárt oldalán szerepel a kép, melyen aláírásképpen a „BASKY” valamint a megjegyzésben is látható: „Magyar Kétfarkú Kutyapárt Basky volt!” Kérném, hogy a „basky” nevű természetes személy adatait, elérhetőségeit hatóságom rendelkezésére bocsátani szíveskedjen.”

Mármost a hivatalos levél az hivatalos levél, az nem bakfitty, azt komolyan kel venni, a címzettek válaszoltak is:

„Basky kb .170 cm magas, sovány testalkatú, különös ismertetőjegye: nem ismerjük.
Vagy lehet hogy ő az a csávó, akit múltkor hátulról láttunk, épp elmenni sörért, aztán nem jött vissza?”

Azért elképzelem a nyomozás menetét. Beáll a razzia a késdobálóba és azonnal felteszik a kérdést az igazoltatási intézkedés alá vont személyeknek, mégpedig egyenként:

– Hogy hívják? Basky?

– Nem, baszki, másképp!

Esetleg, ha elfajul a hajsza, és összeomlik az elkövető, fel sem tudja adni magát a rendőri szerveknél. Mert hogy néz az ki, hogy cseng a telefon a yardon:

– Jó napot kívánok, engem köröznek. Fel szeretném adni magam- Jó napot kívánok. Hogy hívják?

– Én vagyok az, Basky!

– Jó, jó, de hogy hívják?

– Hát így: Basky!

– De hogyan?

– Nem érti? Basky!

– Telefonbetyárkodjon a nénikéjével!

És elmarad a Nagy Fogás.

Különben épp lapzártakor érkezett, hogy rendőreink sokkal, de sokkal szabadabb gondolkodást és szókincset kezdenek elsajátítani az eddig megszokottnál, méghozzá a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán tanítják őket erre – az Átlátszó tudósítása közepes méretű botrányról és a Richter-skála szerinti minimum négyes földmozgásokról számol be az intézményben, ugyanis nyilvánosságra került egy, a tavalyi szemeszter során forgatott oktatóvideó. Jómagam ennek a filmecskének tényleg csak nyelvtani és szónoklattani értelmét látom, mert az talán elmondható, hogy bővíti a hallgatók szókincsét és felkészíti őket a váratlan helyzetekben használatos ékesszólásra, de egyéb haszna vagy értelme meglátásom szerint nincs.

Azonban a stáb tagjai igen izgalmas személyiségek. A mozgófénykép művészete bővelkedik ugyan a különc alkotókban, de mivel ők e mellé még rendőrtisztek is, kifejezetten érdekes, hogy a klipet Angyal Miklós rendőr orvos-ezredes, az NKE tanszékvezető egyetemi docense rendezte, akinek 2011-ben Pécsen visszavonták a rendőri vezetői megbízását, miután egy mélygarázsban meztelenül, egy nővel találtak rá egy autó motorháztetején. Az oktatóvideó elkészítésében részt vett még egy azóta az NKE-ről elbocsátott őrnagy, akitől azért vált meg a jó hírű oktatási intézmény, mert néhány hónapja bedrogozva, meztelenül sétált a Kopaszi-gáton, ami miatt eljárás alá vonták. (Saját állítása szerint titokban csempészték italába a kábítószert)

Mindenképpen, az alkotói csoport figyelemreméltó, várjuk, nagyon várjuk a további oktatófilmeket, esetleg már nem az NKE, hanem Kovi szponzorációjával!

És így már érthető is az eljárás az ismeretlen Basky ellen.

Ezzel a kiképzéssel?

Még jó, hogy keresik, akit így hívnak.

Ez a rendőrség, ez a rendvédelem, Basky!

Az utolsó hülyeség már kicsit rosszabb ízt hagy a szánkban.

Ugyanis aljas.

Arról nagyjából mindenkinek tudomása van, hogy nehéz idők járnak az Indexre. Arról is, hogy pénzgyűjtő akcióba kezdett a lap függetlenségének megőrzése érdekében: lehetne vitatkozni abban a kérdéskörben, ez mennyire lehet sikeres, de mivel meglátásom szerint még semmi sem dőlt el velük kapcsolatban (és nem is sietnek a döntéssel azok, akik meghozhatják) jobb volna nem ártani nekik a mindenféle esélyek latolgatásával. Azt sem tartom egyébként kizártnak, hogy pont ebben a sebezhető, zsarolható, kiszolgáltatott helyzetben akarja tartani a kormány az ellenzéki lapot: így sokkal jobban tudja zsarolni az orgánumot, mintha egyszerűen csak megszállná vagy megszüntetné. De ne jósolgassunk, ha megérjük, meglátjuk, mi lesz.

Hanem az már kifejezett aljasság, hogy valaki ingyenes bővítményt készített (és töltött fel), ami a Google bővítmény-boltjában elérhető, és kizárólag egy célt szolgál: hogy az Index pénzgyűjtő hirdetését eltüntesse. Mást nem tüntet el, ez célfejlesztésű szoftver: csak ezt.

Kicsit értetlenül állok a helyzet előtt: kinek kell, kinek jó ez?

Aki ugyanis „tarhálásnak” érzi az akciót, az minden bővítmény telepítése nélkül megtehetné, hogy egészen egyszerűen ki sem nyitja az Indexet, ehelyett a kiváló és szakmailag is magas szintet képviselő kormánypárti orgánumokból tájékozódik, mint mondjuk az Origo vagy a 888, netán a Magyar Idők.

Miért nem inkább azokat olvassa, ha teher neki akár az Index, akár az akciója?

Talán a színvonallal elégedetlen? Netán még a kormánypártiak is inkább olvasnak független sajtót, míg van, mint a saját lapjaikat? És ebben zavarja őket a hirdetés?

Megannyi kérdés, megannyi dilemma.

Egy biztos: ez a bővítmény senkinek sem jó, semmire.

Kormánypártinak nem, mert az amúgy sem olvas Indexet (vagy tévednék?), ellenzékinek sem, mert azt meg nem zavarja a hirdetés. Maradnak a semlegesek, lehet, őket akarják kiszűrni ezzel a bővítménnyel, mely, mint egy kis magyar Cambridge Analytica, majd megküldi az adataikat a Kubatov-lista megfelelő helyére.

Kérem, mára zár az osztály, mindenki vegye be a nyugtatókat, ez még csak az eleje.

Kezdődik a hét.

Így kezdődik…

Szerző:
Forrás:

Olvasta már?

Gruevszki-ügy, Brexit, Románia, Merkel – Nemzetközi sajtószemle

Frankfurter Allgemeine Zeitun: A tiszta jogi ügy A Gruevszki-ügyről továbbra is igen sok sajtóorgánum számol …