Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Álom luxuskivitelben

Szele Tamás: Álom luxuskivitelben

Az úgy volt, hogy a Hobbitnak már egy napja vége volt, legalábbis ahogy én Tolkienben olvastam. Mondjuk abszolút nem értem, hogy került Tölgyfapajzsos Thorin ügyeibe Angmar Boszorkánykirálya, aki nem is boszorkány, hanem necromancer, az a lényeg, hogy az utolsó részbe háromszor sikerült belealudnom.

De hát ha van ember, aki ismeri ezt a világot, az én vagyok, ennek a történetnek annyi köze van Szarumánhoz, mint nekem Lady Galadrielhez, aki csodálatos tündekirálynő, de valahogy nem az esetem. Olyan szőke, meg olyan hideg arca van, meg olyan… olyan tünde, na. Komolyan mondom, nem értem ezt a Bilbót, de van ilyen. Nekem jobban tetszenek a valódi, emberből való nők, akik nem olyan tiszták, mint egy nemestünde, egyenesen Völgyzugolyból, és néha bablevest kell nekik főzni, babérlevéllel, mert úgy szeretik.

Valahogy beakadhatott a történet, mert a tévében még most is az megy, csak most jegesmacikkal meg cuki kis kardszárnyú delfinekkel, de csak ugyanaz (belealudtam, háromszor is, olyan izgalmas volt…) Szerintem ebben Radagast és az eldák keze van, de hát na. Eldázzanak felőlem, míg nem kell belőle versenyvizsgát tenni, nem érdekes.

A’ Elbereth, glithóniel!

Hanem felébresztett egy ismerősöm, egy írásával, én tudom, hogy tért kíván, fel is kérem a Fővárosi Önkormányzatot, hogy nevezze el már róla a Lóvásár teret, az amúgy is közel van, Mondjuk az írás nem volt rossz, az a lényege, hogy szerzőnk sikeresen felfedezte Nietzsche Frigyest, ezzel szemben Frigyesnek nem volt erre módja, lévén, hogy némileg korábban elhunyt. Mindig imádom, mikor negativista filozófiával ébresztenek az éjszaka közepén. Az igaz, a pozitivistát jobban utálom… Stokes, kérem, hozzon egy teát és a pipámat!

Ja, az egy másik film.

De Stokes, kérem, nem is baj, hogy korán keltem. Stokes, maga ezt nevezi teának? Kérem, reklamálni fogok a Brit Anarchista Pártnál, ez túlmegy Kropotkinon is! Na, szóval jó volt korán kelni, mert ma délben útra megyek, messze külországba, tegnap már össze is csomagoltam a legfontosabbakat, megyek én, mintha Edinboroughból utaznék Skótországba. Hát, nem vagyok egy Wallace, de még ugyan Szindbád sem – jó hat óra lesz, de a végén a Kedvesem vár. Nincs még egy ilyen szerencsés fickó a Felföldön!

Na, akkor ébresztő, de jó, hogy ez a telefon felköltött, a görcs állna a csengőjébe… akkor szerelvényt igazíts, tengerész, fegyvert súlyba indulunk, vár az Indianapolis!

Izé, nem vár, este meg délután a technikát és a szemüveget kivéve már mindent összecsomagoltam, inkább visszahanyatlok, mint drégeli rom, visszasüt rám a nap, ádáz tusa napja. Amit vinni kell még, felkötöm Csuri macskára, így leszünk karaván, tevém nincs, valószínűleg a Szent Inkvizíció és Semjén Zsolt is röhögne, ha valaki egy felmálházott macskával lépné át a magyar-román határt. Ráadásul a macska egész jól beszél magyarul, igaz, kissé palócosan, románul meg kifejezetten bihari tájszólásban, de már tanulja a kínai putonghuát is. Az ember adjon a macskájára. Jövőre beíratom Oxfordba, a Christ Church kollégiumba, legyen ember belőle. Vagy, ha nem ember, miniszterelnök, végül is azt is Isten teremtette.

No, a tévében valamiért még mindig Tölgyfapajzsos Thorin aprítja a birodalmi rohamosztagosokat. Akkor nézzünk valami szépet, romantikusat, még tíz óra indulásig, legyen mondjuk az Álom, luxuskivitelben, az nagyon szép.

Lószerszámot.

Holly szereti Pault, meg sok másokat is szeret ez a Holly, mert ilyen nekije a természetje, Paul szereti Hollyt. Minek következtében összesen egy félmondatot képes leírni másfél óra alatt, de az megjelenik a New Yorkerben. Vannak ilyen faszagányos félmondatok, ez speciel úgy szól, hogy „volt egyszer egy nagyon kedves lány…” Hát Goethe sír a pamlag mögött, hogy ez neki eszébe nem jutott. Közben mindenki annyi pénzt költ, mintha nem lenne holnap, időnként felgyújtanak egy-két női kalapot, bejárnak a Sing-Singbe Rusty bácsikához, aki egy nagyon kedves ember, és kizárólag egy üzleti félreértés, valamint New York kiváltképpen nedves klímája miatt tölti a nyarakat, teleket, tavaszokat és őszöket ezen a száraz és sötét helyen, mindeközben Hollyról kiderül, hogy férjnél volt Minnesotában, vagy Ohióban, de a férje, ez a brutális állat, aljasul lemond róla és beadja a saját költségén a válókeresetet. Ámde Holly valódi neve Lulla Mae, és időközben Paulnak megjelenik egy könyve, a piacon mondjuk nem kapható, de a könyvtárban megvan. Azonban Holly Lulla Mae sürgősen férjhez megy Joséhoz, Kolumbiában, bár nem annyira sürgősen, mert Fred meghalt, és gőzöm sincs arról, ki lehet az a Fred.

Hollynak sincs, de biztos, ami biztos, összetöri a lakást, mert azt ilyenkor kell. Paulnak megjelenik újabb két félmondata a New Yorkerben, ámde mindenkit letartóztatnak kábítószer-kereskedelem vádjával, mert az alsó szomszéd, Mr. Yunioshi utálja ezt a lármát. Azonban a vád nem áll meg, a frissen szabadlábra került macska elszalad az esőben, Paul megtalálja, majd forrón összecsókolóznak hárman a Tiffany előtt, mert New Yorkban törvény, hogy az előzetesből csakis és kizárólag a Tiffany előtt szabad elengedni az embereket, sehol máshol, valamint Moon River.

Hát, ennél azért még a Flatjarbók is érthetőbb, pedig abban időnként a walkűrök a halott hősök beleiből fonnak cérnát, osztán abból szőnek szőnyeget a hatalmas Odinnak, aki azonban puritán ember, és lövése sincs, mit kezdjen egy szőnyeggel. És ha nem a walkűrök, akkor a manikűrök.

Azt én értem, hogy abban az időben, úgy az ötvenes évek végén New Yorkban kicsit sok lehetett az LSD, ráadásul akkor még törvény sem tiltotta a használatát. Azt is értem, hogy a zseniális Truman Capote-nak kellett a pénz, már olyan fiatal nem volt, de kellett, na.

Mármost ez egy szép és romantikus film.

Munkával, pénz keresésével senki sem zavartatja magát menet közben, azt adja az Istenke.

Hát, no, szeresse, akinek kenyere, nekem speciel tetszik, a legjobb benne a macska.

Meg az Audrey Hepburn, aki azért embernek sem volt egy piskóta: kamasz kislányként a holland ellenállásnak dolgozott, futárként, igaz, akkor még Audrey Kathleen van Heemstra Ruston volt a neve, de őszintén szólva ennek a szép és okos, jólelkű nőnek az életéről kéne filmet forgatni, csak hát, már kissé halott. Az jobban tudna érdekelni.

Egyelőre téli ünnepek vannak, Zsákos Bilbó fénykarddal aprítja a birodalmi rohamosztagosokat, mi a bejgli hamvain siratjuk elmúlt lelkünk árnyait és Angmar Boszorkánykirályáról most sem tudom, mi sorsra jutott.

Hagyjuk ezt a kérdést függőben, majd csak vége lesz ennek az átok filmnek.

Vagy nem.

Utóirat: ezt az egészet azért írtam, mert kötöttem egy fogadást egy barátommal, miszerint képes vagyok politikamentes jegyzetet is elkövetni.

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Moszkvában túl hamar kimondták a “terrortámadás” szót: valójában egy diák volt a merénylő

13.52-kor még terrortámadásnak minősítette a Krím félszigeti Kercs műszaki szakiskolájában szerdán történt robbanást a kiemelt …