Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Árgyélus és a lapzárta

Szele Tamás: Árgyélus és a lapzárta

Értem én, hogy sokak tetszését elnyerte a diákos csíny, amivel egy (vagy több) ismeretlen beleírt az Orbán-interjúba. Tagadhatatlanul van egy kicsit népies, Ludas Matyira hajazó íze a történetnek. De azt az egyre jobban terjedő véleményt, mely szerint „bárki is volt, többet tett, mint a teljes magyar ellenzék az elmúlt hat évben” csak egészen kétségbeesett, ráadásul sajtótól fényévnyi távolságban élő emberek képesek visszhangozni.

ludas-matyiÉs az a Ludas Matyi-hangulat is csak első hallásra igaz. Aki látott már közelről készülő nyomtatott napilapot, tudja, hogy „csak úgy” nem lehet kész szövegbe belenyúlni. Sőt, ennek van egy jól kidolgozott rendszere, hogy ez a kormánypárti lapcsaládnál hogy működik, abban nincs praxisom, de máshol úgy, hogy úr ír, aztán elolvassa. Javítja. Megint elolvassa. Stilizálja. Átküldi a szerkesztőnek, az is elolvassa. Ha gond van, konzultál a szerzővel (ha nagy gond van, ordít). De mondjuk nincs gond. Akkor a szerkesztő átküldi a tördelésre, hogy tegyék be a megtervezett oldalba. Jó esetben a tördelők is elolvassák, de ez nekik nem kötelező. Régebben tördelés előtt volt még a korrektúra és az olvasószerkesztő, de ma már kispórolják ezt a sajtóból – meg is látszik. Mikor kész az oldal, kinyomtatják, és kitűzik a falra. Ez az oldaltükör, okos szerző, szerkesztő ebben is megnézi, elolvassa, ugyanis itt még szólhat, ha valami cvikli netán benne maradt. Na, ez a tükör megy el lapzártakor a nyomdába, ahol már nem lehet belényúlni, nincs is hogyan – illetve, csak nagyon drágán és nehezen, úgy, hogy újat készítenek helyette.

Mármost ez a rendszer (amit természetesen csak nagyjából vázoltam) igen hosszú idő alatt alakult ki, és nem is sok gyenge pontja van. Oldalba igazából csak a szerkesztő képes belenyúlni, tehát üdítően balladisztikus az az elképzelés, hogy egy névtelen hős előtűnt a semmiből, belefirkált, majd köddé vált és most éppen bottal ütik a nyomát, mi meg jót mulattunk. Pedig mintha a Pannon Lapok Társasága is ezt a verziót erősítené – ügyvezető igazgatójuk, Kázmér Judit azt nyilatkozta az RTL Klubnak, miszerint: „Vagy egy dolgozó volt, vagy kívülről hekkelték meg a számítógépes rendszerüket.”

Hát igen. Valamint az elkövető vagy férfi volt, vagy nő. Az egyetlen harmadik lehetőség, hogy a Majomkirály tette, de ezt úgyszólván kizárhatjuk.

Miért lehetetlenség a külső hackelés elmélete?

Mert ahhoz két dolog kellett volna. Egyrészt teljes hozzáférés valahonnan kintről a belső szerkesztőségi hálózathoz, ami többnyire nem is internet-alapú, hanem helyi. Másodszor, és ez fontosabb, teljes rálátás az eseményekre. Ugyanis csak egyetlen pillanatban lehetett volna kívülről belenyúlni a már kész szövegbe annak esélyével, hogy a változtatásokat – talán – nem veszik észre, éspedig abban a szakaszban, amikor a szerkesztő már elolvasta, de még nem küldte át a tördelésre. És ez az intervallum lehet két perc, lehet két óra, nem tudni, mikor kezdődik, mikor ér véget… tehát a mesebeli külső hackernek egyrészt tudnia kellett volna arról, hogy készül egy ilyen anyag, másrészt percre pontosan követnie kellett volna a szerkesztő mozgását és munkáját. Ez pedig belső segítség nélkül elképzelhetetlen. És ha mondjuk sikerül is elkapni ezt a kényes momentumot, akkor is van még esély arra, hogy egy jószemű kolléga a falon lógó tükörben felfedezi a változtatásokat.

Egyszóval, az biztos, hogy sem Rúzsa Sándor, sem Ludas Matyi nem lehetett a kópé. De más szegénylegények sem.

Egy belső munkatárs viszont miért tenne ilyent? Egyfelől szó szerint az állását kockáztatja, másfelől a szakmai hitelét is. De egyébként sincs szükség ilyen trükkökre: a tapasztalat azt mutatja, hogy nincs ember a Föld kerekén, aki jobban képes volna lejáratni saját magát, mint maga az interjúalany. Csak hagyni kell beszélni és szóról szóra azt írni, amit mondott. De száz szónak is egy a vége: ha valaki a mai világban képes volt megmaradni a Pannon Lapoknál, ezer átvilágítás után, annak esze ágába sem jut magától ilyesmi, az már előre csókolomot köszön a zöldségesnél is a mandarinnak.

De ha se külső, se belső ember nem tehette, akkor hogyhogy mégis megesett?

Hát, mondom én, hogy szövegbe egy ember nyúlhat bele, és az a szerkesztő. Ha pedig a szerkesztő azt az utasítást kapja, hogy holnapra négy, minősített felségsértés rendel, akkor ő bizony szállítja azt a négy minősített felségsértést. Az sem véletlen, hogy pont miniszterelnöki interjúval történt ez a kalamitás: kisebb kutyával még megeshetne, hogy csak kinevetik és senki sem szörnyülködik el rajta. De így, ugyebár, az égre kiált a vétek.

Jogi szempontból a történteket kétféleképpen lehetne minősíteni: ez vagy egy munkaügyi eset, egy lapcsalád belső fegyelmi ügye, amit szankcióval meg lehet oldani, ha kiderül, ki a ludas, vagy pedig polgári jogi eset, melyben Orbán Viktor – és csakis ő! – vádat emelhet a lap ellen szavai meghamisítása miatt.

Politikailag viszont kiválóan alkalmas precedensnek, a sajtó újabb, szigorúbb szabályozására. Hiszen ki tudja, milyen sötét alakok lappanganak a szerkesztőségekben, ha ez is megeshetett, a Reichstag is leéghetett, ideje van a szigorúságnak. Azt nem hinném, hogy van a Pannon Lapoknál vagy akár az egész országban is olyan szerkesztő, akinek megérne egy ekkora cirkuszt a feje, azt viszont gondolnám, hogy az egész sajtó teljes kontrollja bőven megér ennél sokkal többet is.

Szóval, ezért nem tudok én látatlanul lelkesedni ezért a névtelen népi hősért, aki jött, beleírt, eltűnt. Mert csak annyira létezhet, mint Árgyélus királyfi.

Értem én a kétségbeesett indulatot, amivel hősök után vágyakozik mindenki, nem egy, nem két politikai kalandort segített már hosszabb-rövidebb karrierhez Magyarországon ez a lelkesült messiás-várás – csak tetszik tudni, az a baj, hogy hősök nincsenek. Vagyunk mi és van a rendszer, ha tetszik, ha nem, nekünk kell megoldani a gondjainkat, nem jön Árgyélus királyfi, hogy levágja a sárkány összes fejét, plusz áfa.

Azt nem kétlem, hogy ennek a Reichstagnak is meglesz a maga Dimitrovja, aki nem lesz azonos Marinus van der Lubbéval. Éppenséggel jobban tartok attól, hogy megindul az önjelölt Dimitrovok áradata, több gazdája is lesz a végén a semminek, mint dukálna.

Tudom, hogy nem lesz népszerű a véleményem.

Azt is tudom, hogy sokkal kellemesebb hinni a mesékben, ahol vannak hősök és a végük mindig jó.

De ne tessék elvárni egy vadásztól, akinek ez a mestersége, hogy elhiggye: Piroska nagymamáját élve vágták ki a farkasból.

Legalább hinnem ne kelljen a lehetetlenben.

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Elképesztő a Fidesz reagálása az Alkotmánybíróság döntésére

A Fidesz szerint az ellenzék még mindig a nagybirtokosok és a spekulánsok érdekeit védi és …