Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Asztaltáncoltatás

Szele Tamás: Asztaltáncoltatás

Kérem, nem lettem spiritiszta, de megtaláltam a módját, hogyan gazdagodnak meg egész államok asztaltáncoltatásból. Sok jóra ugyan nem fog vezetni Irán most elkezdett zsarolási kísérlete, bár Észak-Koreának sikerült – viszont tény, hogy ez a két állam felismerte, hogyan lehet kihasználni a világ mostani állapotát anyagilag. Szép, tiszta szélhámosság.

Ügyes.

Én pedig majd nyitok egy jósdát, mert kiváló referenciáim vannak. Történt ugyanis, hogy több mint két héttel ezelőtt leírtam pár mondatot Trump elnökről, nevezetesen ezeket:

„Most már akkor is tárgyalnia kell Kim Dzsongunnal, ha sem teste, sem lelke nem kívánja – és nem kétséges, hogy az észak-koreai vezető a gyanús atompetárdáiért cserébe nagyon nagyarányú gazdasági fejlesztési programot fog kikövetelni Washingtontól.

Mondjuk az nem is baj. Északon is emberek élnek, rájuk fér egy kis jólét, fellendülés, létbiztonság. Washington nem fog belerokkanni, egy ilyen huszonegyedik századi Marshall-segélybe, újra megnyílik majd a Keszong ipari park, és nyílik majd több is, beindul a gazdaság, mindenki jól jár. Speciel Washington jár jól a legkevésbé anyagilag, mert neki kell majd finanszírozni a fejlesztéseket, de ki fogja bírni.”

Nyilván nem volt ez egyéb következtetésnél, de azt mégsem gondolhatta senki, hogy Kim Dzsongun hatalmas leszerelési terve mögött pusztán a Trump iránt érzett reménytelen, plátói szerelem áll, és az országának nem fog kérni semmit. Nos, erre fel mi hangzik el két napja?

„Amennyiben Észak-Korea merészen arra szánja el magát, hogy gyorsan megszabadul az atomfegyverektől, úgy az Egyesült Államok is kész együttműködni Észak-Koreával, hogy a dél-koreai barátainkhoz mérhető jómódot érjen el.”

Mondta pedig ezt Mike Pompeo, aki pillanatnyilag az Egyesült Államok külügyminisztere. Két héttel előre szinte szó szerint sikerült eltalálnom.

Köszönöm a tapsot, a virágokat az öltözőmbe kérem, a bonbont szintén. Ilyenkor érzi magát az ember Honthy Hannának, csak nem tud fejhangon sipítani. No, ha kiünnepeltük magunkat, nézzük meg komolyabban is a fejleményeket.

Egyfelől Észak-Korea újra bebizonyította, hogy van érzéke a show-businesshez. Már a berlini fal lebontásán is hatalmasat dobott volna egy élő Pink Floyd-koncert, az akkor sajnos elmaradt, annyira spontán zajlottak az események, most viszont nagyon meg kéne hívni a bulira Ozzy Osbourne-t, mert nélküle nem lesz teljes a műélvezet. Arról van szó, miszerint:

„Észak-Korea bejelentette, hogy május 23-25. között ünnepélyes keretek között fogják leszerelni a nukleáris kísérleteiknek helyet adó tesztbázist – írja az AP hírügynökség.

A külügyminisztérium közleménye szerint az ország északkeleti régiójában található bázis minden tesztalagútját felrobbantják, illetve a kutatási és megfigyelőépületeket is eltávolítják. A showműsorrá kerekített leszerelésre a terv szerint amerikai, dél-koreai, kínai, orosz és brit újságírókat is meghívnak, hogy a helyszínről kísérhessék figyelemmel a  folyamatot.” (Index)

Tud élni ez a Kim Dzsongun. Egyfelől, hadd oszlassam el a kedves közönség naivabb részének az aggályait: nem nukleáris robbantásról van szó, arra semmi szükség, ez egy földalatti alagútrendszer, teljesen hagyományos eszközökkel fogják nem is annyira fel- mint inkább berobbantani. A sajtó szeme láttára, mindenki megkapja a magáét, Trump a leszerelést, a világ a szó szerint kirobbanó show-műsort, és a végén Kim Barnum majd számolja a bevételt.

Igazán stílszerű lenne, ha robbantáskor Ozzy elénekelné az Electric Funeralt, igazán ideillő szám, tessék csak belehallgatni!

Azt Kim barátunk elfelejtette megemlíteni, így a világsajtó sem szellőzteti, hogy ez csak az egyik kísérleti telep, van még belőle legalább négy. Na jó, de így lehet ismételni a bulit, ha nagyon nagy az érdeklődés (hatalmas lesz) és még mindig marad tartalék is.

Korea tehát ráver Hollywoodra és a Broadway-re, no business like showbusiness, garantálom a kasszasikert.

De mi a helyzet Iránban?

Irán pedig asztalt táncoltat.

Az Egyesült Államok felmondta velük az atomalkut, ami várható is volt, erről már Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter korábbi nyilatkozatai is tanúskodtak: számítottak ők erre, most fickándoznak, mint hal a vízben, ugyanis az amerikai külpolitika sakkot adott saját magának, és mivel ezt a játékot mégis a perzsák találták fel, Teherán erősen nyerésre áll a partiban, más kérdés, hogy ebből nem nagyhatalmi státus lesz, hanem rövid távon talán pénz, hosszú távon viszont baj.

Arról van szó, hogy most minden eszközzel megpróbálják elérni – és a jelek szerint megy is nekik – hogy csak az Egyesült Államokkal bomoljon fel az egyezmény, és a többi öt állam továbbra is betartsa, magyarul kereskedjen velük zavartalanul, Amerika nélkül meg csak ellesznek valahogy. Igen ám, csak épp a többiek nem lesznek el Amerika nélkül – mindazonáltal a kínai, orosz, francia, brit és német diplomácia egyaránt hajlik a tárgyalásokra. Hogy egy különalkura mennyire hajlanak, nem tudni, ám a tárgyalások elhúzódhatnak, pláne, ha húzzák őket, és addig is zavartalanul érkezhetnek hozzájuk az iráni szénhidrogén-alapú energiahordozók. Ezt jelenti Róhani tegnap elhangzott nyilatkozata is:

„Haszan Róháni iráni elnök vasárnap azt mondta, hogy a 2015-ben kötött atomalku egyoldalú felmondása az Egyesült Államok részéről azt jelzi, hogy véget ért az a korszak, amelyben diplomáciai eszközökkel lehet megoldani a politikai nézeteltéréseket. Ugyanakkor úgy látja, hogy az egyezményt, illetve általában a nemzetközi megállapodásokba vetett bizalmat a másik öt részes állam még megmentheti. Irán attól függően fog dönteni a megállapodás fenntartásáról, hogy ez az öt állam mennyire lesz képes fenntartani a saját vállalásait.”

Ez részben fenyegetés, nem is túlzottan burkolt, részben mézesmadzag mindenkinek, aki nem Amerika és nem Izrael. Hogyan fog eldőlni az eszkalálódni látszó iráni válság?

Minden attól függ, Irán mit akar. Ha pénzt, abból kaphat zsákszám, vékaszám, akár szekérderékkal is. Ezt mutatja az észak-koreai példa: pénzt, fellendülést, jólétet igenis ki lehet zsarolni a nagyhatalmakból. És mondjuk ez nem is baj. Ha azonban Irán állandó középhatalmi státust kíván elérni a térségben, olyant, hogy beleszólhasson a közel-keleti, most épp szíriai válság rendezésébe is, és erős érdekérvényesítő helyzetbe akar kerülni, akkor olyan nagyot fog koppanni, mint az ötcentes, amit beleejtettek a Grand Canyonba.

Ugyanis a nagyhatalmak klubja zártkörű, a középhatalmaké is. Nincs haverfelvétel. A kétpólusú világ idején egyszerű volt a helyzet: voltak országok, akik Moszkvából kapták a pénzt, voltak, akik Washingtonból és voltak el nem kötelezettek, akik innen is egy kicsit, onnan is egy kicsit. Csakhogy a világ már nem kétpólusú.

Mint a koreai válság megmutatta, az új hidegháború korában négypólusú világgal kell számolnunk, melynek meghatározó hatalmai: az Egyesült Államok, Kína, Oroszország és az Európai Unió. Teljesen olyan, mint egy asztal: míg a négy láb minden kérdésben egyenlő hosszú, az asztal is egyenes és nem billeg. Ha azonban egy-egy latorállamnak sikerül megbontani az egyensúlyt – ezt láthattuk a koreai válságban is, ahol messze nem a félszigetről volt szó, hanem arról, hogy a nagyhatalmak közül melyiknek az érdekei kerülnek előtérbe a térségben – borul az asztalka, vagy legalábbis vészesen döcögni kezd, és komoly anyagi áldozatoktól sem riadnak vissza a lábak, hogy valamiképpen újra egyenesbe hozzák. Kim Dzsongun és Kína ezt remekül felismerték, vissza is éltek vele, és most mindenki győzelemként könyveli el Amerika gazdasági vereségét, de egyfelől Amerika ezt kibírja, másfelől nem lehet mindig nyerni, harmadrészt meg a béke tényleg fontosabb.

Indulhat az átutalás Phenjanba,

Csakhogy az asztal, amit táncoltatnak pont az egyensúlyára kényes. Azért komoly anyagi áldozat sem drága, hogy egyenesen álljon, de annak érdekében, hogy még jobban billegjen, netán felboruljon, senki sem fog egy fillért sem adni. Aki hatalomkufárkodásra akarja használni a nukleáris zsarolás receptjét, az meg fogja járni. A nagyhatalmak ennyire azért nem hülyék. Ha Irán háborúzni akar, diplomáciai tojástánc ide vagy oda, megkaphatja – és ha ehelyett pénzt akar, azt is.

Jobban járna a pénzzel.

És ezt remélhetőleg az ayatollahok is tudják.

Hát kérem, ilyen a négypólusú világ, úgy is, mint spiritiszta asztalka, mikor kísértet járja be a bolygót.

A Hidegháború Kísértete.

Illusztráció: Alex Katz: GREEN TABLE

Szerző:
Forrás:

Olvasta már?

Rezeda: Felcsútról a nő

Orbán Viktor napkeleti bölcs lett – egyben reszkető fejű nagyapó –, ám mindeközben diszkrét trágyaillat …