Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Audiencia (orosz népmese)

Szele Tamás: Audiencia (orosz népmese)

 – No, Igor, mi van mára?

– Vlagyimir Vlagyimirovics, itt vár valami Viktor Győzövics, azt mondja, iderendelted messzi földről, ezer versztáról, elvásott a vasbocskora, megevett három pud érett túrót, míg ideért. Mokány, belevaló muzsiknak nézem.

– Viktor Győzövics? Az meg ki a Kazányi Szent Vízkő? Mikor hívtam?

– Azt mondja, Vengrijából jött.

– Ja, az a Viktor Győzövics! Engedd be, galambocskám, csak szóljál rá, hogy törölje meg azt az elvásott bocskorát.

– Áldás járjon veled, cár atyuska, Éhező Szent Nyikifor vezesse lépteid, üzentél értem, itt vagyok, szolgálatodra! Ha te hívsz, örömest igyekszünk.

– Hát, itt vagy megint, te híres. Állj fel a padlóról, ne térdelj, legfeljebb majd később, ne koszold be azt a szép márványt!

– Tiszta vagyok én, atyuska, most jöttem a fürdőből, nyírfavesszővel végigverettem magam hetvenhétszer.

– Akkor se görnyyedj, nem térdelni jársz te ide. Vagyis néha igen, de most nem. Beszédem vagyon veled. Ott az asztal, rajta vodkácska, uborkácska, füstölt halacska, igyál egy kortyot, aztán hadd beszélek a fejeddel.

– Finom ez a cári vodka, atyuska.

– Legyen is, ha az én belemnek szánják, Viktor Győzövics. Hanem miket hallok én felőled, galambocskám? Te félsz tőlem?

– Dehogy félek, cár atyuska, hatalmas goszudar. Mit is félnék, adsz te nekem vodkácskát is, uborkácskát is, cservonyeceket gurítasz úri kedvedben szegény fejemnek.

– Micsoda? Tán nem is félsz?

– Dehogynem, rettegjük haragodat mindahányan!

– Akkor most félsz vagy nem félsz?

– Cár atyuska, ha parancsolod, félek, ha úgy parancsolod, nem félek: már magam sem tudom, mit érzek, mondd meg te.

– Azt mondom én, hogy összevissza beszélsz, mint félszemű sztárec a mensevinszki vásárban, édes fiam. Hát mit mondtál te a harsonásodnak, Kamuduma Emtéinek?

– Mondok én mindent, atyuska, beszélek én összevissza néha, belé a vakvilágba, mit mondtam?

– Megállj, te pártütő kutya, mert feljegyezték az ohranások. Olyanok ők, mint a kétfejű sasmadár, nincs, ami elkerülje a figyelmüket, egyik fejük ügyel Napnyugatra, másik ügyel Napkeletre, fenekük meg a Kreml szent tornyain kotlik! Onnét tojnak az egész világra. Jártál te a napnyugati népeknél mostanság?

– Jártam bizony, cár atyuska, magad küldtél, én is írtam neked jelentést, három példányban, iktatva, pecsételve, még a pópa is megfüstölte, ördög belé ne bújjon, hiszen a te szent kezedhez veszed.

– No, galambocskám, legalább nem tagadod. Hanem miket beszéltél te a Szent Oroszhonról? „A keleti és a déli veszély természetrajza jelentősen különbözik, a keletit azt úgy hívjuk, hogy Oroszország, a délit pedig úgy, hogy terrorizmus.” Ne is tagadd, írva vagyon, árkus papíron, monitoron!

– Kijev-barlangi remete szent Prokhorosz, irgalmazz árva fejemnek, te mondtad, hogy beszéljek a szájuk íze szerint, bízzanak meg bennem…

– Mondtam én, mondtam, de azt már nem mondtam, hogy fegyverkezz, acsarogj ellenem! Mi vagy te, Viktor Győzövics, tán Pugacsovnak képzeled magad? Aztán miből fogod kifizetni az ármádiádat?

– Gondoltam, megfizeted te, végtelen bőkezűségedben.

– Bolondnak nézed tán a cárt, hogy maga ellen fegyverkezne?

– Atyuska, te elküldtél engem Brüsszelbe, hogy legyek a füled, szemed, egyek-igyak azokkal a hamis nyugati bojárokkal. Kössek velük szövetséget, ha kell.

– Küldtelek, az már igaz.

– Lépjek velük egyezségre, húsos pirog lesz a vége, felkötöttem bocskoromat, minden gondom otthon maradt, ettem, ittam bojárokkal, mulatoztam pogányokkal, összes tervük mind kitudtam, a fejem is majd eldurran, pergamenen néked küldtem, még amikor velük ültem, kezeidbe adtam őket, jutalomra vártam tőled, fényes színed elé hívtál, ha már ezzel is megbíztál, számon kérsz most fegyverekért, könyörgök szegény fejemért!

– Ejha, Viktor Győzövics, igencsak a nadrágodban lehet a kurázsid, ha már versben válaszolsz, ha majd kimész, keress magadnak egy lírai bilinát, kucorodj rá bátran. Hát küldtelek én, küldtelek, eb, ki szavát megmásítja, hanem honnét tudjam, mikor hamis a szavad – itt-é, avagy Brüsszelországban?

– Atyuska, hát hazudtam én neked valaha is? Tiszta az én szívem teelőtted, igaz az én szavam.

– Ej, nem vagy te zürjén véletlenül, Viktor Győzövics?

– Nem biza, venger volt nekem minden atyafiságom.

– Pedig mintha vagy zürjén lennél, vagy zavarján, ahogy a szavakat forgatod. No, mindegy. Ha már mégsem ütöttél pártot ellenem, igyál még szto gram vodkácskát. Ne abból! Az a cián, azt a kollégáknak készítettem oda!

– Hálám határtalan, atyuska.

– Leszel még te hálásabb is, mert ajándékot kapsz. Mi most üzletet kötünk.

– Üzletet? Abban mi az ajándék?

– Az, hogy velem kötheted, te nyomorult muzsik! Na, szóval van most nálunk ez a cirkusz. Ez a futball-világbajnokság. Már én is csak a legfinomabb cári vodkácskával bírom, szerencsére mindjárt vége. Építettünk mi ehhez mindenféle stadionokat, Kazánytól Kalinyingrádig, de utána nem kellenek már nekünk semmire. Megveheted tőlem, olcsón adom őket. Te úgyis szereted az ilyesmit.

– De Atyuska, Szent Felsőbbség, mit csináljak én Budapesten egy kazányi arénával, pláne egy kalinyingrádival?

– Hát tudom én azt? Amit a többivel. Egymás tetejébe rakod őket, lesz belőlük bábeltorony. Építhetsz belőlük atomerőművet is. Vagy felőlem itt is hagyhatod az egészet, csak kifizesd.

– Köszönöm, atyuska, bőkezű ajándékodat, mennyiért számítod meg nekem? Gyenge évem volt, nem terem a tarhonya, a szotyolát hiába vetettük, ki sem kelt. Rosszul kolhoznak a narodnyikok is, ördög bújt beléjük.

– Próbált hívem vagy te nékem, Viktor Győzövics. Nagy a te hűséged. Épp ezért csak alig kétszer annyit kérek a stadionokért, mint amennyibe kerültek. Kifelé megkapod a számlákat, aztán ülj le otthon, számolgass, míg belé nem feketedsz.

– Nagy a te kegyelmed, atyuska, megszolgálom!

– Na, mars haza, otthon meg készítsd össze a vékákat.

– A vékákat? Minek?

– Az aranynak, Viktor Győzövics, az aranynak, Hát miben küldenéd majd el nekem, ha nem sok-sok vékában?

– Örömest igyekszem!

– Na, akkor menj is, kifelé még igyál egyet. Mondtam, hogy ne abból! A vodkából!

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Az emberiség ellenségei?

Ilyen sem volt még, csodát látott Amerika: az egymással gyilkos konkurenciaharcban álló sajtótermékek augusztus 16-án …