Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Az Origo migránsai

Szele Tamás: Az Origo migránsai

Ez most nem egy tudományos-fantasztikus novella, bár a címe alapján lehetne az is, hanem egy sajtóvita rezüméje – az már más kérdés, hogy van valami köze a sci-fihez. Mármint a tudományhoz semmi, a fantasztikumhoz viszont annál több. Röviden: arról van szó, hogy az Origónál beragadt a szövegszerkesztő, és bármely főnév helyett véletlenszerűen azt írják: „migráns”.

Beragadt az még a választási kampány alatt, mint majd láthatjuk is a statisztikai adatokból. Mondjuk a fél ország azon röhög, hogy az Origo mindenből és mindenkiből migránst csinál, súlyos monománia uralkodott el rajtuk a kampány alatt, és ez azóta enyhül, de alig. Javasolnám a Budapesten működő külföldi tudósítóknak, hogy minden reggel nézzék meg a címlapját, Ctrl-F-fel számolják meg, hányszor szerepel a „migráns” szó rajta, és már adott is a magyar kül- és belpolitika aktuális helyzete, ha a szám növekszik, az jelent valamit, ha csökken, pláne.

Mielőtt belemennénk, szeretném jelezni, hogy az Origo migránsai nem a valódi, mindenféle borzalmak elől menekülő emberek. És nem is a gazdasági bevándorlók. Az Origo migránsai fiktív személyek, ősdémonok a tudatalattiból, irracionális félelmek az őskorból. Mumusok, rémkoppantók, lovecrafti lidércnyomások, kutyafejű tatárok – ennyi közük valóban van a fantasztikumhoz és a horrorhoz, de nem valós fizikai személyek. Rendszerint nevük sincs a tudósításokban, ha van, akkor sem lényeges. Ahogy az Origo „híreinek” sincs sok közük a tényekhez: legfeljebb egy sajátos, bár kellemetlenül népszerű világfelfogást tükröznek.

Akkor lássuk a számadatokat, az Indexben megjelent tanulmány alapján.

Egész márciusban abban a két rovatban, ami releváns lehet, 2066 cikket publikáltak, ezekből 394 foglalkozott valamilyen módon a migrációval vagy a migránsokkal.

Márciusban naponta tehát átlagosan 12,7 cikk jelent meg migráns témában. Csak összehasonlításképpen: egy konkrétabb ügyet legfeljebb 3-4 anyagban szoktak feldolgozni – igaz, alapvetően itt nem egy ügy tizenkétszeres újrapublikálásáról van szó (bár akadt cikk, ami duplán jelent meg), hanem a téma ilyen erős szintű életben tartásáról.

Április 9. óta naponta átlagosan 5,3 cikk jelent meg migráns témában. Az ilyen témájú cikkek számának csökkenése különösen az Itthon rovatban figyelhető meg. Ez az adat is azt az elképzelésünket erősíti, hogy jelentőségüknél nagyobb súlyban jelentek meg ilyen témában anyagok, elég nyilvánvalóan a politikai kampány miatt.

Pontosabban, a HVG bontásában:

A kampány alatt március hónapban

  • A hazai hírek 12%-a foglalkozott migrációval (161 darab)
  • A külföldi hírek 30%-a (233 db)
  • Az összes hír 19%-a (394 db)

A választás utáni két hétben

  • A hazai hírek 1,3%-a foglalkozott migrációval (7 darab)
  • A külföldi hírek 20%-a (68 db)
  • Az összes hír 8,5%-a (75 db)

A szerzők húsz jellemző cikket elemeztek is az Origóról. Megnézték, különböző állítások a cikkek hány százalékára illenek.

  • 100%-ban anonim szerzőtől származtak.
  • 100%-ban negatív tartalmúak voltak a migráció kapcsán.
  • 85%-ban bűnözés témakörében születtek.
  • 80%-ban álhírre épültek, mert a cikkek jelentős része nem felelt meg a valóságnak.
  • 60%-ban nem volt forrása az írásoknak.
  • 35%-ban az integráció témáját írták le.

 

Hát bizony, minden jel arra utal, hogy a migránsozás volt a kormánysajtóban a választási kampány alappillére, nem, mintha ezt a faék-egyszerűségű tételt eddig ne tudtuk volna. Azonban tévesnek érzem az Index és a HVG azon következtetését, miszerint ez alábbhagyóban van.

Ellenkezőleg: elő fog ez még kerülni, bőséggel, ha nem is mindenki jókedvére, bármi kapcsán. A migránstéma a kormány Jolly Jokere, mindig előkapható a kabátujjból, minden játszmát eldönt, mindenre alkalmas, legalábbis azt hiszik róla. Szerintem padlót is lehet vele vikszelni.

Mármost, hogy tartsuk tiszteletben a dolgok időrendiségét, a megjelent tanulmányt az Origo sem hagyta szó nélkül, nem volt galambepéjük. Terjedelmes írásban válaszoltak, mely hemzseg a sértésektől, egy sajtójogász nedves álma, harminc per kijön belőle és még marad is pár perelhető állítás a hosszú téli estékre, most idézzünk ebből a vagdalkozó hőbörgésből is.

A migránsválság teljes tagadásába kezdett az ellenzéki propagandasajtó” – mondja a cím, kissé barokkosan.

Az új taktika: nincs migránsválság. Ha pedig bűnöző migránsokról írunk, akkor az csakis hazugság lehet vagy – most egy rémes blődség jön – orosz fake news. Ezen a héten három Soros-műhely is akcióba lépett. A műhelyt persze idézőjelben kell érteni. Soros fizette propagandahivatalokról van szó.

És ez csak az első bekezdés, a maga egyszerűségében! Én nem nevezném blődségnek az orosz fake news fogalmát, no, de nekem nem is kell ikon előtt imádkoznom Olginói Szent Nyikiforhoz. Amúgy meg a „Soros-műhely”, Soros-bérenc” kifejezéseket igazolni is kéne, mert lesz még független bíróság magyar földön. Sőt, egyelőre néhány még van is.

Különben három írás esetében emelnek szót, melyekben szerintük szemenszedett igazságot állítottak – feltéve, de meg nem engedve, mi van a maradék sok százzal? Értem, hogy nincs terjedelmük egyenként végigszőrözni, de azért ez sem érvelés.

Mi van azzal a szerkesztőségi gyakorlattal, miszerint nincs szignó, nincs szerző?

Mi van a bebizonyított hazugságokkal?

Azt tetszenek mondani, hogy sohasem hazudtak? Tegnap sem?

Ugyanis saját, őszülő szakállamra végeztem egy kis kutatást. Tegnap például megjelent az Origón egy rövid kis dramolett, a következő címmel és tartalommal:

Ellopták a futók vizét a migránsok a londoni maratonon – videó

Afrikai bevándorlók fosztogatták a Londoni Maraton résztvevőinek kikészített palackozott vizet. A felvételt Mark Collett brit politikai aktivista osztotta meg Twitter-oldalán.

A politikai aktivista megosztotta Twitter-oldalán azt a felvételt, ahogy az idei Londoni Maratonra előkészített palackozott vízből zsákmányolnak London afrikai bevándorlói. Collett meg is jegyzi a felvétel kapcsán, hogy “Ez az, amit a liberálisok multikulturális utópiának neveznek.”

A videóval, ha megengedik, nem kínoznék meg senkit, fekete és fehér emberek visznek rajta teli és üres vizesflakonokat.Az írás azért minősített eset, mert van forrása, ha szerzője nincs is.

Ámde. Ámde ezenközben mi jelent meg április 27-én – ne feledjük, tegnap 29-e volt! – a This is Local London hasábjain, mely a brit főváros helyi híreivel foglalkozik?

Az, hogy ez a videó létezik ugyan, és valóban a London Marathonon készült, csak épp két éve, 2016-ban, és azon alkalomból, hogy miután a futók elhaladtak, a szervezők a meg nem ivott ingyen vizet szétosztották a nézők között – nekik is egyszerűbb volt, a takarítás is olcsóbb így.

Egyszóval nem Moszkva, hanem Voronyezs, nem Ladákat, hanem Zaporozseceket és nem osztogattak, hanem fosztogattak.

Különben a hír stimmel.

Nehéz félremagyarázás esetén bizonyítani a szándékosságot, de ha sok száz esetben történik, rövid időn belül, az azért már tendencia, és jelez valamit.

Végezetül még egy apróság. Amennyiben az Origónak olyannyira fontosak a keresztény értékek és az üldözött keresztények védelme, hogy a csodában nincs benne egy árva sor sem a kachini helyzetről?

Mert nincs.

Dióhéjban: a burmai hadsereg két napja második frontot nyitott tulajdon polgárai ellen. Míg korábban a muzulmán vallású rohingyákat mészárolták le és szorították ki a szomszédos Banglades területére, most ugyanezt teszik az ország északkeleti részének keresztény lakosságával, Kachin államban: őket Kínába próbálják szorítani. Kína ennek nem örül különösebben. A kacsinok és a rohingyák között azonban van egy alapvető különbség: a kacsinoknak van burmai, na jó, mianmari állampolgárságuk (a rohingyáktól előzőleg elvették) és már a hatvanas évek óta követelik a nagyobb autonómiát. Nem a teljes függetlenséget. Én magam a kérdést sokkal inkább látom politikainak, mint vallásinak, ugyanis nem arról van szó szerintem, hogy egy többségében théraváda buddhista hadsereg muzulmánokat és keresztényeket öl, hanem arról, hogy ki gyakorolja a végrehajtó hatalmat Burmában: az állam, vagy a katonai szervek? De erre majd külön írásban térek ki.

Mármost ezzel a témával – üldözött keresztények lemészárlása, menekülő keresztény civilek – az Origo nem foglalkozik egy szóval sem. Ezzel mostanáig magyar nyelvterületen csak az általuk Soros-műhelynek nevezett 444 foglalkozik.

Meg majd én.

Hát nem fáj az Origónak ez a helyzet?

Nem, nem fáj: és ha idekerülne pár szerencsétlen kacsin, ezer szenvedésen át, majd őket is lemigránsoznák, bűnözőnek tekintenék. Ugyanis az álláspontjuk köszönő viszonyban sincs a tényekkel, ám annál közelibb kapcsolatot ápol a kormánnyal.

Vannak menekülők tehát és vannak az Origo migránsai.

Egy olyan világban, ahol az orosz fake news „rémes blődség”, és minden független médium titokban Soros György kezében van, ugyebár.

Egy, csak egy szerény körülményre hívnám fel a közönség becses figyelmét.

Az Origo idézett, útszéli hangvételű válaszcikke szintén nincs szignálva!

Köszönöm, csak ennyit akartam jelezni.

Ítéljen ki-ki a fentiekből.

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Nobel Palpatine-nak

Sokan vannak utóbbi időben elragadtatva Trump elnök „csodálatos teljesítményétől”, mellyel „egy csapásra megoldotta a koreai …