Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Bart Simpson Szingapúrban

Szele Tamás: Bart Simpson Szingapúrban

Hát aláírták, hölgyeim és uraim, persze, hogy aláírták, próbálták volna nem aláírni. Mármint Trump és Kim Dzsongun, a szingapúri találkozó záróokmányát. Ja, hogy mi van benne? Közhelyparádé. Viszont hihetetlenül fontosnak mondják ezt a valamit. És eszerint is méltatják, úgy az egyik fél, mint a másik.

Nehéz helyzetben van most a világsajtó, mármint úgy általában, ugyanis az egyezmény tartalmáról a legkevesebbet sem tudjuk, márpedig az lenne fontos, nem a nyúlfaroknyi záróokmány, és a felek csak általánosságokat mondanak, frázisokat pufogtatnak. Trump például olyanokat állít, hogy „új korszak kezdődik a két állam kapcsolatainak történetében”, „országaink között új, különleges kötelék alakult ki”, „a világ hatalmas változásokat lát majd”, „ez egy történelmi dokumentum”. Kim közölte, hogy „hosszú utat tettünk meg történelmi találkozónkig. Szemünket a múlt köde és előítéletei homályosították volna el, de mi túlléptünk rajta”.

Esküszöm, nem csodálkoznék, ha valamelyik elkezdené emlegetni, miszerint elröpült a fejük fölött az idő vasfoga.

Természetesen mosolyognak egymásra, mint a vadalma, az ember azt hinné, nem is Sentosán, illetve Pulau Blakang Matin vannak, hanem Disneylandben, szorongatják egymás kezét, Trump lapogatja Kim Dzsongun vállát (hatalmas udvariatlanság arrafelé, de tűri), sőt, meghívta Washingtonba is, amibe Orbán Viktor bizonnyal vagy bele fog pusztulni, mert elviszi a sárga irigység, vagy arra indítja ez a gesztus a magyar miniszterelnököt, hogy kis hazánk is saját atomprogramba kezdjen, ha már.

Mi is ez a kavar a sziget neve körül? Ugye, a találkozó egy szigeten zajlik, több okból is, melyek közül nem utolsó a biztonságtechnika, és ennek a mostani neve Sentosa. Ami békét, nyugalmat jelent malájul. Milyen szép, jelképes név, mondaná a naiv európai, ámde a naiv európai nem tudja, hogy csak 1970 óta ez a sziget neve, korábban Pulau Blakang Matinak hívták, ami annyit tesz, hogy „A Hátulról Érkező Halál Szigete”. Ugyanis a második világháború alatt a japánok hadifogolytábort tartottak fent ezen a helyen, és hát szokásuk volt a foglyaikat hátulról agyonlőni. Úgyhogy kérdés, hol is járt ez a két vezető, minek a szigetén.

Mint a fentiekben említettem, a teljes dokumentum tartalmát nem ismerjük, Trump ugyan azt ígéri, hogy majd a későbbiekben, egy monstre sajtótájékoztató keretében bemutatják majd, ugyanis „nagyon részletes, mindenre kiterjedő” egyezményről van szó – de hát ez így kevés. Annyi azért elhangzott – szintén a kissé szószátyár Trump részéről – hogy „a Koreai-félsziget atommentesítése nagyon, nagyon hamar megkezdődik”.

Na, végre. Tudunk valamit. És ez nem is rossz hír. Akkor tehát megindul a leszerelés, és azzal egy időben az amerikai gazdasági segítség is. Észak-Korea élhető(bb) ország lesz. De mit szól ehhez Kína? Wang Yi külügyminiszter azt nyilatkozta:

„Reméltük, hogy a találkozó segít a kölcsönös bizalom kialakítása és a nehézségek leküzdése érdekében, hogy a felek alapvető konszenzusra leljenek és konkrét lépéseket tegyenek a Koreai-félsziget denuklearizálása érdekében. Továbbá reméljük, hogy minden érdekelt fél mindent megtesz, és Kína továbbra is konstruktív szerepet fog játszani.

Aha. Tehát Kína konstruktív szerepe továbbra is központi kérdés, Peking nem engedi el Kim Dzsongun távirányítóját. Az már izgalmasabb, hogy miképpen osztozik majd a két nagyhatalom, vagyis az Egyesült Államok és Kína a megnyíló észak-koreai piacon és hogyan fogják kiaknázni a hirtelen megjelenő olcsó munkaerőt, bár mondjuk összesen huszonöt millió emberről van szó, ami Kína számára nem jelent munkástömeget. Azonban ott van még a Sárga-tenger ezer kérdése (például a mesterséges szigeteké), mely viszont létfontosságú Kínának: tehát a szingapúri csúcs nem valaminek a lezárását jelenti, hanem egyszerűen Észak-Korea kikapcsolását a játszma nukleáris részéből. Ami azonban éppenséggel a koreaiaknak a legjobb hír: ők legalább kicsit jobban és valamivel nyugodtabban fognak élni.

Illetve, breaking, hölgyeim és uraim: ezekben a percekben kikerült a záróokmány! Sikerült egy fotóról leolvasni, nem hivatalosan adták ki. No, ez nem a teljes egyezmény, hanem csak az az alig több, mint egy oldalas irat, amit a két politikus nagy dérrel és dúrral aláírt, és amiről mindezidáig folyt az ömlengés részükről, a találgatás részünkről. Akkor lássuk, mi van benne.

Az Egyesült Államok és a KNDK (Koreai Népi Demokratikus Köztársaság) elkötelezi magát, hogy új kapcsolatokat alakít ki a két ország népeinek békére és prosperitásra törekvésével összhangban.

Az Egyesült Államok és a KNDK közös erőfeszítéseket tesz, hogy a tartós és stabil béke rendszerét alakítsák ki a Koreai-félszigeten.

Megerősítve a 2018. április 27-én aláírt Panmindzson Deklarációt, a KNDK elkötelezi magát, hogy a Koreai-félsziget teljes atommentesítésén fog dolgozni.

Az Egyesült Államok és a KNDK elkötelezi magát a hadifoglyok és a hadszíntéren eltűnt katonák maradványainak hazaszállítására. (Ez az 1950-53-as koreai háborúra vonatkozik.)”

Ez a lényege. Hát, ezt bizony akárhogyan is lehet érteni. Azért is diplomáciai záróokmány és nem üzleti szerződés. Rendben, új kapcsolatokat alakítanak ki, de miféléket? Miképpen? Éljen a béke, de ezt hogyan kívánják elérni, mármint a nukleáris leszerelésen kívül? Éljen a gazdasági prosperitás is, de szintén meg kell kérdeznünk: hogyan fogják megoldani?

Ez nagyobb panelrengeteg, mint a békásmegyeri lakótelep.

Szóval, a világ lélegzetét visszafojtva nézte, hogy aláírnak valamit, aminek szinte bármi lehet az értelme. Nyilván ez csak egy rezümé, és a valódi, teljes egyezmény az, amit Trump„minden részletre kiterjedőnek” nevezett, annak a tartalma lesz meghatározó. Abban lesznek a gyakorlati, következményekkel is bíró döntések, ez most csak egy rövid, elvi nyilatkozat.

Annak elég semmitmondó.

Sőt, lehet, hogy Észak-Koreának sem a legfontosabb: most, a záróokmány aláírását követő percekben ugyanis a KCNA észak-koreai hírügynökség még nem említi a történteket, sem a vezető hírek között, sem máshol: ellenben az nagyon beszédes, mi a vezető hír.

Az, hogy Kim Dzsongun üdvözletét küldte Putyinnak Oroszország Napja alkalmából.

Szingapúrról szó sem esik.

Történelmi döntésekről sem.

Tehát akkor elmondhatjuk, hogy Trump és Kim Dzsongun összehaverkodtak, megmutatták egymásnak a kisautóikat, megígérték, hogy többet nem veszekszenek, és jó barátságot fogadtak, aztán mindketten hazamentek szépen.

Mint Bart Simpson és Milhouse.

Aztán, hogy melyikük mennyire komolyan gondolja ezt az öribarizást, kiderül a rajzfilm következő részéből.

Hölgyeim és uraim, önök a Simpson család szingapúri részét látták.

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Rezeda: Festett föld

Magyar Nemköztársaságunk Karmacs nevű településén, vagy annak határában – ahogyan képünk is bizonyság reá – …