Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Bukás Helsinkiben

Szele Tamás: Bukás Helsinkiben

Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, másként szólva a POTUS elindult európai tárgyalókörútjára, hogy rendezze hazája külügyi viszonyait, és egyúttal megerősítse saját tekintélyét. Nem sikerült elrendeznie a világon semmit, káoszt és zűrzavart hagyott maga után, tekintélye cafatokban lóg és – kínai kifejezéssel – elveszítette az arcát.

Mi történt az európai turnén?

Tulajdonképpen megjósolható lett volna. De ekkora fiaskósorozattól még a legpesszimistábbak sem tartottak. Elindult egy amerikai elnök Európába és most egy egocentrikus, sértett, kicsinyes, megbántott és magában fortyogó kalmár tér haza. Azt tudtuk, hogy Donald Trump nem megfontolt és bölcs döntéseiről híres, voltak még ilyen amerikai elnökök, csak azok helyett a valóban fontos határozatokat tanácsadóik és minisztereik hozták. Richard Nixonért sem mindenki rajongott, és hogy úgy mondjam, ezért sokat is tett Nixon elnök – de a külpolitika irányítását Kissingerre bízta, aki ki is navigálta az országot a vietnami háborúból, tető alá hozta a nyitást Kína felé, levezette a béketárgyalásokat a jom kippuri háború után, egyszóval lehetett Nixon akármilyen népszerűtlen, az amerikai külpolitika tökéletesen működött. Ugyanis Nixon legalább hajlandó volt megfogadni, ha jó tanácsot kapott.

Trumpnak nincs Kissingere és nem is lehetne. Trump nem kéri, hanem adja a tanácsot, ha kell, ha nem és jó tanácsot még sosem adott – de követeli, hogy tartsák be, amit mondott. A brüsszeli NATO-csúcson előadott magánszáma – a katonai kiadások növeléséről – épp annyira nem tartozott a valóság birodalmához, mint Nagy-Britannia gazdasági sarokba szorítása a szabadkereskedelmi szerződés és a hard Brexit összekötése révén. De a legnagyobb bukásnak a helsinki csúcs nevezhető.

Előre kell bocsátanunk, hogy arról, mit beszélt egymással Trump és Putyin, a legkevesebb tudomásunk sincs. Másnak sincs, a tolmácsokat kivéve, de róluk rövidesen gondoskodnak, már fő a plutóniumos tea a szamovárban. A találkozó végén még hivatalos nyilatkozatot sem adtak ki, ezt egy nemzetközi sajtótájékoztató pótolta, jobb híján ezt kell nyilatkozatnak tekintenünk. Ez különben azért is érdekes megoldás, mert még annyit sem írtak alá a tárgyaló felek, mint korábban a szingapúri csúcson: be kell érjük az adott szavukkal, mely mindkét politikus esetében vajmi sovány garancia bármire is.

A találkozó egyértelmű nyertese Putyin. Trump konstruktív párbeszédet emleget:

„Soha nem volt rosszabb az USA és Oroszország viszonya, mint most. De ennek vége. Fél órával ezelőtt ez véget ért. A diplomácia fontosabb a konfliktusnál és az ellenségeskedésnél.”

Ha valahogy belekeverte volna azt is, hogy hálás a szüleinek, biztosak lehetnénk benne, hogy ez nem tárgyalás volt, hanem egy szépségverseny díjkiosztója. Soha nem volt rosszabb a két állam viszonya? Biztos ez? Nekem mintha derengene egy karibi rakétaválság és nem lehet véletlen, hogy az amerikai sajtó is a Hruscsov-Kennedy párbeszéddel hasonlítja össze a találkozót, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy abból Kennedy győztesen jött ki – Hruscsov is, ha úgy vesszük, sőt, a világvége is elmaradt, annak dacára, hogy a tárgyaló felek nem hangsúlyozták minden második percben egymás iránti rajongásukat.

Most nincs rakétaválság, de van sok, majdnem olyan veszélyes krízis világszerte. Ezek közül melyeket vették elő? Idézzük Putyint!

„Nyílt és mindent érintő beszélgetésen vagyunk túl – mondta az orosz elnök, aki szerint egyetértettek abban, hogy az atomfegyverek terjedésének továbbra is gátat kell szabni. „A regionális kríziseket megvitattuk: érdekeink nem esnek mindenütt egybe, de sok a közös pont is” – mondta Putyin.

 Szíriában a béke helyreállítása a közös munka példája lehetne, ebben az Egyesült Államok és Oroszország komoly szerepet vihet – mondta az elnök. Helyre kell állítani a tűzszünetet is Szíria és Izrael között, biztosítva utóbbi biztonságát – további konkrétumokat erről később Trump és Putyin kérdésre sem árult el.

Fokozatosan alakul a koreai félsziget helyzetének javítása is. Putyin szerint ebben nagy szerepet játszott, hogy Donald Trump személyesen tárgyalt Kim Dzsongunnal.

Ahogyan az előzetesen nem hivatalos források alapján sejthető volt, a kiberbűnözés elleni együttműködésről is tárgyaltak.

Ideje a kulturális együttműködést is újraindítani – vélte Putyin.

Hálás vagyok Trumpnak a találkozóért. Nem tudtunk mindent tisztázni, de fontos lépéseket tettünk.” (Index)

Azért nem csak ennyiről volt szó. Az alapvető konfliktusforrások, megmaradtak tűzfészeknek, köszönik szépen, csak most kicsit bekenték őket tejszínhabbal, Ukrajna és a Krím helyzete változatlan, és Putyin közölte, miszerint:

„Rendkívül negatívan reagálnánk, ha a NATO felvenné Grúziát.”

Igen, nekem is volt egy ilyen sejtésem, hogy nem ünnepelnék ezt a gesztust tűzijátékkal a Vörös Téren. És akkor hogy is lesz az a cyberbűnözés elleni fellépés?

„A kiberbűnözés elleni együttműködés is szóba került, Putyin rendszeres kapcsolat fenntartását javasolta az amerikai és orosz titkosszolgálat között.”

A kérdés már csak az, hogy Olginót helyezik a Breitbart irányítása alá, vagy marad fordítva, ahogy eddig is volt?

De a legfontosabb mozzanatnak – nyugati szempontból – mégis Trump szégyenteljes viselkedését tekinthetjük. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke elsőként szerényen közölte, miszerint

„A győzelem oka, hogy a kampányban jó munkát végeztünk. Briliáns volt a kampány, ezért vagyok elnök.”

Mindeközben oly mértékben bizonyított tény az orosz beavatkozás az amerikai elnökválasztási kampányba, hogy már vádat is emeltek bizonyos Maria Butina ellen, akit a Kreml „egyik magas beosztású tisztségviselője” irányított, és volt olyan elővigyázatlan, majdnem azt mondtam, amatőr, hogy írásos nyilatkozatot tett, miszerint „megpróbált létrehozni egy fekete csatornát, hogy azon kommunikálhassanak az orosz kormány képviselői” és az őt lekapcsoló FBI szerint az volt a feladata, hogy „személyes kapcsolatokkal éljen vissza olyan amerikai állampolgárok esetében, akiknek van befolyásuk az amerikai politikára, és így elősegítse az Oroszországi Föderáció érdekeit”. (Mellesleg, Mariát nem a Mueller-bizottság által végzett vizsgálat során leplezték le, ez az FBI saját akciója volt).

És itt következett Trump ámokfutása, amiből már most kezd vesszőfutás lenni. Újságírói kérdésre („Kinek hisz, Putyinnak vagy az amerikai titkosszolgálatoknak?”) Trump azt válaszolta:

„Putyin elnök azt mondja, nem Oroszország volt. Nem látok okot arra, miért lenne így.”

Tehát bizalmat szavazott a saját nemzetbiztonsági szerveivel szemben a KGB volt kelet-berlini rezidensének, aki történetesen most az Orosz Föderáció elnöke. Aki azt hiszi, hogy ezt nem lehet fokozni, azt ki kell ábrándítsam: lehet. Mert ezek után Putyin megadta a kegyelemdöfést Trump politikusi tekintélyének.

„Persze, nem szabad hinni senkinek. Nyilván mindenkinek megvan a saját érdeke. De mondjanak egy dolgot, amely az összeesküvést bizonyítja. Az orosz társadalom Trump irányába pozitív várakozást mutatott, hiszen a kapcsolatok javítását akarta. Igen, akartam, hogy ő nyerjen.

Ez már nevezhető beismerésnek. Hogy Trump ezek után miként fog megállni az amerikai közvélemény előtt, az kétséges: olyan korábbi hívei is élesen bírálják, mint maga Newt Gingrich. Ő azt írta a Twitteren:

„Trump elnök kénytelen lesz tisztázni a Helsinkiben tett kijelentéseit a titkosszolgálatainkról és Putyinról. Ez volt elnöksége legsúlyosabb hibája, amit ki kell javítania – azonnal.”

Arnold Schwartzenegger videóüzenetben figyelmeztette a POTUS-t:

„Úgy álltál ott, mint egy tál lefőtt tészta, mint egy rajongó kisfiú. Már csak az hiányzott, hogy aláírást vagy közös fotót kérjél tőle, vagy valami ilyesmi. Te vagy az Egyesült Államok elnöke, neked nem szabadna ilyet tenned. Mi az anyám kínja van veled?”

Ennél sarkosabban nehéz volna fogalmazni. Trump elnök politikai tekintélye lent hever a sárban, legalábbis az amerikai választók előtt. Kétséges, hogy másodszor is rá szavaznak-e – ha ma tartanák a választásokat, kétségtelen volna, hogy nem tennék.

Putyin azonban még egy utolsó rossz viccet is megengedett magának miután felmosta Trumppal a padlót. Azzal, hogy „A labda most nálad pattog” átadott neki egy focilabdát.

Egy soccerlabdát.

Egy amerikainak.

Köszönöm, ez az a pont, ahonnét már nem lehet tovább fokozni a megaláztatást. Akkor összegezzünk.

A két fő világhatalom (bár ehhez Kínának is lenne pár szava) vezetői találkoztak Helsinkiben, ahol is nem született közöttük megegyezés semmiféle diplomáciai kérdésben, viszont Vlagyimir Putyin porig rombolta Trump politikai tekintélyét, a helyét felszántotta és sóval bevetette.

A találkozónak egyéb haszna vagy értelme, netán célja nem volt.

De ez tökéletesen sikerült.

Mi lesz ezek után?

Trump elveszítette az arcát, a következő választásokkal együtt. Annak örülhet, ha nem sütik meg elevenen, amint hazaér. Javasolnám is neki, hogy Washington helyett inkább az Edwards légibázison landoljon az Air Force Number One, és onnét egyenesen vonuljon a közeli sivatagba, remetének, száraz zebrafingon élni a következőkben, ugyanis még így jár jobban.

Putyin lassan szabad kezet kap az ő önzésének és gyengeségeinek köszönhetően minden nemzetközi tervében.

Egyebekben pedig a tárgyalókörút végeredménye az, hogy eddig is mindenki azt csinált, amit akart, most sikerült megegyezni abban, hogy ezentúl is így lesz.

Ennyi történt.

Amerika dühös.

És joggal haragszik.

Fotó innen

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Agyviharkár

Kérem tisztelettel, különös, talán mágneses viharba kerülhetett a hét végén Magyarország, ugyanis egymás után tapasztalhattuk …