Home / HOPPÁ! – a HUPPA.HU CIKKEI / Szele Tamás: Dinamitos halászat

Szele Tamás: Dinamitos halászat

Kérem, annyi baja volt a valódi sajtónak a héten, hogy nem értünk rá az álsajtóval foglalkozni, pedig szokásunk, és hát ott is zajlik az élet, percenként „robban fel az internet”, „tombolnak az orvosok” és történik valami, amit „nem hiszel el”. Dehogynem hiszed, balek, azért írják, mert mindent megeszel. Nincs az a baromság, amit a kellőképpen indulatos közönség el ne hinne.

Pedig hát álhírekkel lapot csinálni olyan, mint dinamittal halászni. Tény, hogy roppant hatékony: ezer pecabot hatásfokát is megszégyeníti egyetlen dinamitrúd, amit bevágnak a halastóba. Folyadékokban a nyomás csillapítatlanul terjed, a lökéshullám minden halat elpusztít a közelben. De akkor miért nem halászik mindenki dinamittal, ha pár hal helyett több százat foghatna? Azért, kérem, mert az értelmes ember gondol a holnapra is. Egy este nem tud megenni háromszáz halat, a maradék másnapra megromlik, ki lehet dobni – de több hal abban a tóban jó darabig nem lesz.

Hát így zsákmányolja ki a valódi sajtó hitelét is az álhírlapok tömkelege: mintha az lenne a céljuk a mesterséges, hazug botrányok szításával, hogy minden hír váljék kérdésessé, semmilyen sajtótermék ne legyen hiteles, az olvasók ne tudjanak, hanem higgyenek, és a felkorbácsolt indulatú tömeget marionettbábként lehessen mozgatni. Nem magyar találmány ez: Trump elnök szokott a „valóságon túli világról” beszélni, és abban, valahol Smaragdvárosban, tényleg az dönti el a dolgok igazságtartalmát, mennyire hisznek bennük az emberek. Mint Oz varázshatalmában vagy abban, hogy a fehér város smaragdzöld.

Ebben a reális világban viszont kétszer kettő mindig négy és ez ellen nem sokat lehet tenni. Ugyanis ha valaki elhiszi, hogy három vagy öt, azt komoly anyagi károk érhetik bevásárláskor – és ha mondjuk szódabikarbónával gyógyítja a lábtörését, akkor se nagyon fog meggyógyulni. Az egész világon kezdik szigorúan büntetni az álhír-oldalakat, még hozzánk is elért ez a hullám: tegnap szánalmas sivalkodással (hehe, most én használom ezt a kifejezést, ami a szélsőjobboldal sajátja, na, hogy esik, nácikáim?) búcsúzott el a nagyközönségtől a „Minden szó” című, a valóságtól igen alaposan elfajzott kormányszócső. De idézzük szó szerint a könnyes búcsút, mert nagyon jólesik.

„Ma, 2018.09.19-én a gmail fiókunkba várt egy üzenet, mi szerint a mindenszo.hu közel egy éves működése után minden Google hirdetésünket leállította a Google. Nem titok, hogy azt a kevés pénzt is, amiből megéltünk, a hirdetésekből kanalaztuk össze. (…) A Google kinyírt minket.

Mindenféle ócska ürügyekre hivatkoznak Gugliék, de teljesen lényegtelen, hiszen a Facebook fiókjainkat is törölték már januártól, méghozzá a választásokig szám szerint 11-et. Most is csak egy kölcsön fiókkal tudtuk a Facebook oldalainkat működtetni, de legalább az működik.
Most új módszert kerestek arra, hogy kinyírjanak minket. Gratulálunk! Sikerült!

Természetesen a fellebbezést megtettük, de az is legalább egy hétig tart, nem sok reményt fűzünk az eredményhez, hiszen automata válasz levelében maga a Google megírta:

” Felhívjuk figyelmét, hogy bár megjegyzéseit a webhely kiértékelése során figyelembe vesszük, nem tudjuk garantálni, hogy újból engedélyezni fogjuk a hirdetésmegjelenítést. Köszönjük a türelmét és megértését. Üdvözlettel: A Google Csapat”

Mi is pénzből éltünk, ez van, így jártunk. Kinyírt minket a Google. Gratulálunk Facebooknak, és a Googlenak is, a toleráns, sajtószabadságra annyira érzékeny liberális sajtónak, akiknek a kollegái folyamatosan Fake Newsoztak minket cikkekben (pedig mti híreket vettünk át, és a konzervatív sajtó többi híreit+saját tartalom), a libsi oldal hívei is annyira gerincesek voltak, hogy a sok jelentgetésnek hála 11 Facebook privát fiókunkat töröltették, amire persze a Facebook csapata le tudott csapni.”

A búcsúsiralomból egy félmondatot eltávolítottam, ugyanis még az elbocsátásuk szép üzenetét sem voltak képesek személyiségi jog megsértése nélkül közölni. Na, de hát mi történt? Az történt, hogy kevesen tudják, de nem csak a Facebookon lehet jelenteni, ha egy hír hamis. Sokan jelezték a Google-nek, hogy itt hazugsággyár működik, ráadásul az impresszumuk is elérhetetlen volt egy kis trükknek köszönhetően – végtelenítették a főoldalon a hírfolyamot, és semmiféle más helyen nem volt elérhető, ki dolgozik náluk (az viszont nem volt kérdéses, miért: pénzért, nem is kevésért), a főszerkesztő, Domokos András nevét is csak ennek az írásnak az aljáról ismerjük. Hiába méltatlankodik, hogy de hiszen ők csak MTI-t vettek át (a távirati iroda lassan már naponta dob ki szintén hamis híreket, más kérdés, hogy egyelőre még nem szándékosan, csak ennyire amatőrök), meg más kormánylapok híreit közölték, valamint saját tartalmakat: uram, azok a saját tartalmak, amikben a legelképesztőbb rágalmak keveredtek egetverő hazugságokkal, na, azok voltak az álhírek.

Például, mikor rendszeresen listázni tetszettek az önöknek nem tetsző értelmiségieket. Kérem, a liberalizmus nem jelenti azt, hogy az ember szent vagy hülye, ha azt jelentené, akkor az Egyesült Államok még mindig brit gyarmat volna, mert a liberális Washington csata helyett vitaestet tartott volna Yorktownnál.

Vállaljon magukkal szolidaritást a szebeni hóhér!

A sajtótól biztos távolságban élő olvasó megkérdezhetné: miért féltem az Indexet és miért örvendek a Minden Szó kellemetlenségeinek? Hiszen elvben, távolról, fél szemmel nézve és bíbor alkonyatban mindkettő egy megszűnés szélére került lap, és mindkettőt a hirdetések megvonása fenyegeti.

Hát csak azért, mert az Index hírlap, a Minden Szó meg silány, ócska, uszító propagandakiadvány volt, illetve még most is az, amit bravúr műtéttel is nehéz lett volna kioperálni a kormány végbeléből. Nem lehetne zongorázni a különbséget, még a hangszer páncéltőkéje is beleroppanna. A szolidaritásra meg ne apelláljanak, maguk vágták el ennek a lehetőségét a rágalmaikkal, listáikkal, jelzőikkel. És montázsaikkal: egyik illusztrációjuk azt ünnepli, hogy nincs Népszabadság. Nagyobb örömük ne legyen, sem a köz- sem a magánéletben, de még hitvesi ágyukban vagy szerelmi fészkükben sem.

Egyelőre azonban – figyelmezzünk! – nem szűnt meg a Minden Szó. Van rá egy fogadásom, hogy nem is fog, kap majd valami alapítványi- vagy kormánytámogatást, ha másért nem, történelmi hagyományaink ápolásáért, mert az tagadhatatlan, hogy a magyar szélsőjobb hagyományait példaszerűen ápolták, valóságos újjászületése voltak a harmincas évek helyesírástól és tényektől mentes, uszító nyilas sajtójának, mely azonban tagadhatatlanul része történelmünknek.

Egyszóval, van esélyük támogatásra. Ugyanez a veszély – mármint a dotáció – a valódi sajtót nem fenyegeti, de sértő is volna a párhuzam ezzel a rágalomiparral.

Viszont – csak a kormánynak és a szélsőjobbnak vannak álhír-gyárai?

Szervezett formában igen, habár valóságos özön zúdul a felhasználóra olyan álhírekből, melyek látszólag – mondom, látszólag – a kormánnyal szemben álló oldalról kéne jöjjenek. Legalábbis tartalmuk alapján.

Csak éppen sem parlamenti, sem azon kívüli ellenzéknek nincs köze hozzájuk és senki sem érti, honnan jönnek ezek az álhírek és kinek az érdekeit szolgálják?

Idetartozik például az utóbbi napok sikerszériája Orbán Ráhel szülése kapcsán, amit minden hírszemétdomb betűazonosan adott körbe: a névtelen szerző szerint a miniszterelnök lányának szülése miatt „kizavartak a szülőszobáról” egy kismamát, aki ezt levélben írta volna meg a Nép Hangjának (vagy az Öt perc pihenőnek, vagy valamelyik másiknak), erre Orbán Ráhel válaszolt volna, majd következett volna a kismama viszontválasza, ezzel egy időben „kiderítették”, hogy „napi háromszázezer forintot fizettek” a VIP-szülőszobáért (amiből a szegény, sínylődő kismamát, ugyebár, kirúgták – nem sínylődhet olyan nagyon), egyelőre itt tart a diplomáciai jegyzékváltás, valamint Tatjána levelezése Anyeginnel, persze, a hosszúra dagadt kígyóból egy szó sem igaz. És erre minden helyszíni vizsgálat nélkül rájöhet az ember, ha használja a logikát és a paraszti eszét. Halálkomolyan el tetszik hinni, hogy egy ilyen kaliberű VIP-et nem vár külön kórterem, szülőszoba és testőrség már napok óta egy közkórházban, hanem csak beszaladnak vele, és aki útban van, felrúgják?

Mellesleg baromira érdekelne, hova írta leveleit a munkáslevelező, bocsánat, a kismama, ugyanis a közlő sajtótermékeknek sem impresszumuk, sem semmiféle elérhetőségük nincs. Talán nem véletlenül.

De akkor mire jó ez a hazugságkígyó? Kormányellenes propaganda? Nem az: ugyanis nincs politikai erő, aminek haszna lenne belőle. A „cui prodest” elve alapján mondhatjuk: ez nem ellenzéki szervezet konyháján főtt.

Ellenben arra adok egy esélyt, hogy ha még sok ilyen álhír rohangál körbe a nyálas olvasók megosztásainak köszönhetően, előbb vagy utóbb ezzel az ürüggyel feláll egy kormánypárti képviselő a Parlamentben és benyújt egy törvényjavaslatot a sajtó szigorúbb szabályozásáról, amit azonnal el is fognak fogadni. Erre mindenképpen alkalmas ez a provokáció.

Szóval, nem minden ellenzéki, ami annak tűnik, dolgozhat a lelkesen orbánozó, „nép hangját” harsogó honfi bizony a kormánynak is – de hát foglalkoztam én már az ő ügyeikkel. Ez a Manyikáék boltja.

És még fogok: Augiasznak ezt az istállóját nem csak jobbról, balról is ki kell takarítani, vaslapáttal kell belőle kihányni a lócitromot.

Herkulesi munka lesz, annyit mondhatok.

Ha csak a kormány meg nem előz, és a „sajtó megtisztítása” címén be nem tilt mindent, ami nem az övé.

Akkor áll majd elő az az érdekes helyzet, hogy a Manyikáék hazudtak és engem büntetnek majd érte, én leszek munkanélküli.

Ők nem: őket majd kitüntetik.

Szóval, így állunk az álhírek világával mostanság.

Tessenek csak őket osztani, gátlás nélkül, szórni a Szerjózsa minden irányába: minden megosztás egy-egy koppanó rög a valódi magyar sajtó koporsóján.

Itt dinamittal halásznak.

És mi nem a halászok vagyunk.

Hanem a halak.

Szerző: Szele Tamás
Forrás: Huppa

Olvasta már?

Szele Tamás: Agyviharkár

Kérem tisztelettel, különös, talán mágneses viharba kerülhetett a hét végén Magyarország, ugyanis egymás után tapasztalhattuk …